Gazdagréti közösségi kerttől a Nagyszeben térig…képviselői ütközőzóna
6 min read
Elekes Tamás Önkormányzati képviselő (Fidesz) nyílt vitára, eszmecserére, beszélgetésre (kinek mi a kedvesebb meghatározás) hívta Gazdagrét három jelenlegi képviselőjét több témát is érintve…
Elekes Tamás a Gazdagréti közösségi kert és a Nagyszeben téren elindult bontás-visszazöldítés kivitelezése, illetve ennek előkészítése kapcsán olyan hiányosságokat tapasztalt, amire érdemi választ szeretett volna kapni a helyi képviselőktől, ezért a LOKÁLPATRIÓTÁT KÉRTE FEL, HOGY SEGÍTSEN EGY NYÍLT VITA MEGSZERVEZÉSÉBEN ILLETVE ENNEK FELVÉTELÉBEN, KÖZREADÁSÁBAN.
Független hírportálként örömmel fogadok minden ilyen típusú felkérést, mert véleményem szerint egy demokráciában megszokott gyakorlat (ne nem itthon), hogy politikusok, képviselők ütköztetik a véleményüket a nyilvánosság előtt. A jövőben is nyitott vagyok ilyen jellegű megkeresésekre függetlenül attól, hogy melyik oldal, melyik párt, vagy akár civilek, hivatal, lakóközösségek kérnek fel a közreműködésben, ha a téma, amiről az eszmecsere folyna Újbudát, az Újbudaikat, életkörülményünket, lakókörnyezetünket érinti.
A felkérésnek eleget téve Bakai-Nagy Zitát, Keller Zsoltot és Lados Tamást levélben kerestem meg, és kértem fel, hogy amennyiben vállalják ezt a típusú közszereplést, akkor jöjjenek el és érveljenek, cáfoljanak, nyilatkozzanak.
A felkeresésemre az alábbi válasz levelet kaptam, amit most vágatlanul közlök:
“Kedves András,
A gazdagréti közösségi kert kialakítása hamarosan befejeződik. A program népszerűségét és annak lakossági indokoltságát mutatja, hogy 130 feletti jelentkező érkezett. A korábbi közösségi kertek kialakítását az Önkormányzat szakmai területe végezte, így megfelelő rálátással, tapasztalattal és szaktudással tette meg ezt most is. A közösségi kerttel kapcsolatban szakmai eszmecsere történhetne, de ehhez nem politikusok kellenek, hanem ehhez értő szakemberek, akik a lakossági vagy akár a tőlünk is érkező ötleteket át tudják “ültetni” a gyakorlatba. Úgy gondoljuk, hogy a közösségi kerthez nem vitára, politikai beszélgetésre van szükség, hanem sok lelkes “kertészre”, aki szívesen tesz környezetéért, felelősen gondolkodik és közelebb szeretne kerülni a városi közegben is a természethez.
Amennyiben bárkinek ötlete, javaslata van amivel jobbá, hasznosabbá tudná tenni a kertet és annak működését, bármikor megtalálhat minket az Önkormányzatban, szívesen meghallgatjuk, sőt biztatjuk is, hogy ossza meg velünk véleményét.
Tisztelettel
Bakai-Nagy Zita
Lados Tamás
Keller Zsolt”
A nyílt vita, eszmecsere most ebből adódóan nem jött létre, így Elekes Tamás most egymaga állt a kamera elé, és mondta el a két kivitelezésről illetve ennek előzményeiről a véleményét.
Röviden csak annyit emelnék ki a riportból, hogy a képviselő örül a közösségi kertnek, jónak tartja az ötletet, az alapvető problémája az, hogy ismeretei szerint erről előzetesen nem volt egyeztetés a közvetlenül érintett házsorban lakókkal, annak ellenére, hogy anno ezt ígérték a képviselők. Véleménye szerint volt ennél alkalmasabb helyszín is, amit jelzett is az Önkormányzat felé, mint a közösségi kert lehetséges helyszíne, de válasz helyett cirka 4 nappal később megjelentek a munkagépek és elkezdődött az egyébként zöld terület feltúrása, a közösségi kert megépítése. Az általa javasolt helyszín (második videóban ez kerül bemutatásra) egy volt játszótér, mára már játékok nélküli aszfaltos, kihasználatlan terület, ami nagyságában is hasonló a már megépített közösségi kerttel. Meglátás szerint egy közösség többségi döntését mindenkinek el kell fogadni, így a jelenlegi helyszínnel sincs kifogása, még ha a bemutatott rész alkalmasabb lenne erre a célra, de ehhez meg kellett volna kérdezni a kivitelezés előtt az ott élőket.
És akkor íme a teljes riport a Gazdagréti Közösségi Kertnél…
És íme az Elekes Tamás által jobbnak tartott területen felvett rövid riport:
A riportban Elekes Tamás kitért a Nagyszeben téren jelenleg zajló építési, visszazöldítési munkákra is, ahol meglátása szerint a legfőbb probléma szintén az ott élők bevonásának hiánya, az előzetes egyeztetés, pedig Lados Tamás választási kampány videójában ez szó szerint el is hangzott. Kiemelte azt is, hogy az önkormányzat illetékes osztályának a vezetője ugyanaz az a személy, aki anno a tér leburkolását engedélyezte és aki most ugyanezt felbontja és visszazöldíti.
De talán sokkal egyszerűbb a riportot megnézni ebben a témakörben is:
Mivel a riportban Elekes Tamás bejátszotta Lados Tamás kampányvideóját, de az nem látható, csak hallható, ezért íme a pár másodperces videó, amire a képviselő hivatkozik a riportban.
Hát így alakult, történt az első nyilvános vita Újbudán egy szereplős verzióban. Én hiszek a Gazdagréten élők ítélőképességében, hiszek a bennük így kialakult vélemény szabadságában, röviden a demokráciában. Ezért arra kérek mindenkit, aki fenti témákban ott lakóként érdekelt, hogy bátran írja meg a véleményét, hogy a két építkezésről tudott-e, véleményét kikérték-e. Mert annál autentikusabb forrás, mint az ott élők, hát aligha lehet. Mivel Elekes Tamás sem a Közösségi kert, sem a Nagyszeben tér visszazöldítésének tényével, szükségességével vitatkozott, ezért ha lehet most ne arra reagáljunk, hogy jó vagy sem, szép vagy sem, kelletek-e vagy sem a riportban említett kivitelezések. Ha pedig mégis arra térne ki valaki, hogy szerinte ezek a kivitelezések nem kellettek volna, akkor azt is legyen kedves megírni ezt jelezte-e bárki felé, egyeztetett-e erről pl, a helyi önkormányzati képviselőkkel, esetleg beszélgetett-e erről más ott élőkkel és konszenzusra jutottak-e.
Sem a közösségi kert, sem a Nagyszeben tér visszazöldítése nem politikai kérdés, ezért nem is kellene politikát vinni bele, pusztán azokról a tényekről beszélni, amit hibaként említett Elekes Tamás.
Köszönöm előre is mindenki megértését