2025.07.08.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Interjú Barabás Richárd alpolgármesterrel a GKH jövőjéről…

11 min read

A Gazdagréti Közösségi Ház elbontásával és egy új, nagyobb, korszerűbb, sok funkciós épület megépítésével sok cikluson átívelő több évtizedes adósságot törlesztene az Önkormányzat.

Az új épület szerkezeti tervezése, az építési engedélyek beszerzése még az előző önkormányzati ciklusban történt, most pedig talán eljön a pillanat, amikor elindulhat a tervezés véglegesítése, majd a kivitelezés elindítása. (ez utóbbi legjobb esetben is csak a következő önkormányzati ciklusban)

Anno cirka 3 éve volt a GKH kapcsán egyfajta közösségi fórum, aminek a tapasztalatai alapján lehetett tovább gondolni a lehetőségeket, most pedig a Lokálpatrióta felmérése segített rá, hogy ezeket pontosítani, vagy akár változtatni lehessen, ha az nem jár olyan műveletekkel, ami az építési engedély újbóli beszerzését jelentené. ( A felmérésből eddig levonható következtetéseket lásd a cikk vége felé)

Az alpolgármester úr az interjú elején tágabban is bemutatja, hol tartunk Újbuda kulturális életében, illetve beszél a Bartók Boulevard, mint Újbuda kulturális életének a központja kisugárzásáról, ami eljutott abba a fázisba, hogy elindulhat kulturális életünk vérkeringésének alapjait képező Közösségi házak felújításainak tervezési folyamata. Ennek lehet a következő önkormányzati ciklusban egyik legnagyobb intézkedése a gazdagréti Közösségi Ház lebontása és újjáépítése.

Gazdagrétiként ennek szerintem sokakkal együtt csak örülni tudunk, hiszen az épület műszaki állapota katasztrofális, egy amolyan felvonulási jellegű épületnek nem 30-40 évig, maximum 1-2 évig szabadna állni, és bármilyen formában funkcionálni. Sok évtizedes elmaradása ez Újbudának ideje lépni, de ezt senki ne tekintse általános vagy választási ígéretnek, hiszen a forrásokat azt követően kell ehhez rendelni, amikor a tervezési ciklus, a közösségünkkel történő további egyeztetések lezáródtak, reményeink szerint a 2024-es választások előtt még. Mivel a beruházás milliárd fölötti, sőt valószínűleg több milliárd forintos beruházás, ezért ez épp olyan kiemelt jellegű lesz, illetve kell lennie, mint jelenleg a Madárhegyi Gyerekcentrumnak. Ekkora beruházásból az éves költségvetés maximum egyet bír el. Kérdés tehát, hogy 2024-2025-ös évben lesz-e olyan kerületi fejlesztés, ami már elkerülhetetlen és nagy költségigényű (pl. egy komplett óvoda, bölcsőde, egészségügyi centrum, stb) építése, mert ezek értelemszerűen megelőzhetik egy közösségi ház projektjét, még akkor is, ha az rendkívül indokolt, és sok-sok éve halasztott. Azt gondolom ettől még legyünk pozitívak és bízzunk abban, hogy megvalósul a következő önkormányzati ciklus első felében a GKH totális átalakulása, megújulása, egy vadonat új, sok funkciós, a jelenleginél jelentősen nagyobb, mélygarázzsal is ellátott épülete.

Barabás alpolgármester úr részletesen beszél a riportban arról is, hol tart a közösségi fórum, gyűlés, nevezzük bárhogy is előkészítő folyamata, mikor várható ennek megtartása. Ennek előkészítési folyamatában nem kizárt a lokálpatrióta felméréséhez hasonló internetes egyeztetés sem. Ami ennél is fontosabb, hogy jó pár olyan funkciót is megemlít az alpolgármester úr, amivel bővülhet a jelenlegi közösségi ház tevékenysége, de szóba került az épület és környezetének fenntarthatósági kérdése, zöldprogramja, szinte vizionálta Barabás úr, hogy milyen lehet Gazdagrét és ennek közösségi központja 10 éven belül.

Beszélgettünk még tehetséggondozásról, kreatív kézművességről, főző-sütő csoportokról, versenyekről, ehhez kapcsolódóan az Insert programról. Azt gondolom rengeteg dolgot sikerült érinteni 30 percben.

Érdemes tehát megnézni a riport vágatlan, teljes anyagát, mert így sok mondhatni kulisszatitkokba is belátást nyerhetünk, de abban is segíthet, hogy elinduljanak a gondolataink, a kreativitásunk, hogy a hamarosan megrendezendő közösségi egyeztetésen minél több, minél hasznosabb a “Mi kis falunk” életét könnyítő, közösségépítő ötlettel állhassunk elő.

A GKH jövője 30 percben….

Ahogy a cikk elején írtam a tervezés és engedélyeztetés abban a fázisban van, hogy az épület jelenlegi elhelyezkedésén már nem igazán lehet változtatni, annak ellenére, hogy valóban nem a legalkalmasabb ez a helyszín közösségi éltre nem kevés épülettel körbe véve. Minden bizonnyal lesznek, akiktől ez áldozatokat, megértést követel, de hiszem, hogy Gazdagért és környéke közösségi életének felvirágoztatása talán mindenki számára megéri még az áldozat is, na már ha egyáltalán ennek fogjuk fel.

A Lokálpatrióta felmérésére nagyon sokan válaszoltak eddig és mondhatni ötletek dömpingjét szolgáltatták az itt élők, netán itt dolgozók. Gazdagrét, Sasad-liget, Sas-hegy, Madárhegy Spanyolrét, Hosszúrét (bocsánat azoktól akiket esetleg kihagytam) megmutatta a kreativitását, és egyértelműen látható, hogy a Covid okozta közösségi sokk után mindenki szeretne visszatérni a régi kerekvágásba, kinyitni a barátkozás, az együtt gondolkozás kapuját. Az új intézmény alapterülete jelentősen nagyobb lesz, ha minden igaz színházteremmel, kis helyi mozival, közösségi jellegű büfével, kávézóval, de annyi mindent álmodnak, álmodtak bele az itt élők a GKH kis csapata, hogy megfontolandó lenne bizonyos tevékenységek kiszervezése Gazdagrét más részeire is. Ahogy egy pár nappal ezelőtti cikkben is írtam érdemes lenne az Önkormányzatnak megkeresni az Eleven Center tulajdonosát, és tárgyalásokat kezdeményezni, hogy center és most általuk megvásárolt volt kínai áruház helyén létesítendő, remélhetőleg kereskedelmi funkcióba bele tudnának-e képzelni valamilyen közösségi teret is (ez nekik is jól felfogott érdekük lenne). De főleg szabadtéri rendezvények, helyszínek tekintetében a Gazdagréti tér és környékének is lehetne plusz funkciót adni, így gyakorlatilag a lakótelep teljes egésze beolvadhatna egy óriási kulturális és közösségi térbe.

A felmérés eddigi eredményét átadtam az alpolgármester úrnak és a GKH csapatának is, de június 30-ig még lehet szavazni, ötletelni. Végül is önmagunknak ötletelünk, és minél több hasznos ötlet, annál több dolgot lehet majd beépíteni a leendő új GKH működésébe.

Ha Te is elmondanád a véleményed, akkor töltsd ki a kérdőívet. Előre is köszönöm minden közreműködőnek a segítséget, hiszen így lehet igazából reprezentatív a felmérés, így lehet a lehető leghasznosabb azok számára, akik a közösségi házat, teret működtetni fogják.

Kattints az alábbi linkre a kitöltés elkezdéséhez, 3-4 percnél szerintem nem rabol többet az idődből.

Google Űrlap a GKH jövőbeli funkcióiról, programjairól

Mivel Újbuda egyik legfontosabb ékköve, a kulturális életünk (ebben már minden más budapesti kerületet lehagytunk), ezért egyfajta inkubátor ház lehetne Gazdagrét a jövő ilyen típusú fejlesztései kapcsán. Ami itt kipróbálva sikerré válik, abból kerületi szinten lehetne folytatás.

És végül, amit az elején ígértem, apró szemelvények a felmérés eddigi eredményéből Nem teljes, csak a felvillantás erejéig, mondhatni gondolatébresztőnek. Ezekből is írhatsz be a kitöltés során, hiszen nem csak számít, hogy újabbnál újabb ötletek szülessenek, de az is, hogy adott ötlet minél több ember fejében fogalmazodjon meg.

És íme néhány ötlet a kifejtős részből:

Egyéb ötletek a lehetséges funkciókra, igényekre…

kézműves foglalkozások; Főzés-, sütés csoport, fotós klub; helyi természetvédők klubja; olvasó sarok, helyi színjátszó klub, helyi történészek klubja/ helyi régészet; stresszoldó csoport; Internetes kávézó; kórus, néptánc, táncház…

Legyenek kisebb, bérelhető helyiségek. (10-20nm-sek);

Klubhelyiség kialakítása, ahol kiscsoportos képzésekre, klubszerű összejövetelekre is lehetőség van.

e-pont azok számára, akik informatikai v. okostelefon használatával kapcsolatosan kérnek kisebb-nagyobb segítséget

Ping-pong asztalok, tollasozó klub, tanfolyamok ( nyelv, OKJ-s képzések, ) idős és idősebb korosztálynak is. Egészségügyi szűrővizsgálatok

Tanulószoba szerű közösségi korrepetálás ; beszélgetőklub moderátorral; pszichológiai tanácsadás

Adventi vásár helyszín, kis játszósarok a gyerekeknek rossz idő eseten mivel az eleven centerben bezárt a játszóház

Számodra mi az ami igazán fontos egy Közösségi Ház működésében, életében a programokon túl ?

a kötetlen találkozások, beszélgetések ismerkedés helyi emberekkel

Közösségépítés (ez szinte minden válaszban ot található)

Ismerkedési lehetőség közösség

Az emberek közelebb kerülhetnek egymáshoz

minden korosztály találjon benne kedvére valót

Online jegyfoglalás/vásárlás, online elérhető műsor/programújság. Gyors információhoz jutás itthonról

Be lehessen térni, találkozni, megpihenni

A Gazdagréten élők összekovácsolása; a “szomszédok” megismerésének lehetősége

Értelmes időtöltés a kallódó vagy csak a számítógépen csüngő fiataloknak (szerk. Az Őrmezőn már sikeresen működő kaptár mozgalom átültetése ide is lehetne a megoldás)

legyen olyan nyitott amennyire csak lehet. Civil ötleteket integráljon, folyamatosan mérje a lakosság összetételét, kihívásokat, igyekezzen ezekre választ adni

Bármi, amit még szeretnél elmondani egy új, Gazdagréti Közösségi Ház jövője szempontjából… Legyél aktív részese a “Mi kis falunk” közösségi életének, már a tervezés szakaszában is.

Az ott dolgozók és a látogatók is megérdemelnek egy kulturált, élhető közösségi teret.

Külföldi példa : délelőtt apróságoknak ( még nem ovis gyerekek) közös foglalkozás. Max 1 óra, kézművesség, verstanulás, mese, ének stb. Kora délután kisiskolás gyerekeknek. Mindenki mindent készíthet. Közben szülők szőhettek nagy szövőszéken. Persze ott volt mellette játszótér. Este beszélgetés felnőtteknek, sakk, ki mit gondolt lazán. Ők voltak kevesebben. Úgy emlékszem 8-9- kor zártak. Alkohol fogyasztás nem volt. Belépő nem volt. Ez a körzet közösségi háza volt. Persze gyerekcentrikus volt

Mozgássérültek kialakított wc

Jó lenne, ha kicsit faluház szerepet is töltene be. Akár bérelni lehessen eseményekre a külön termet.

A GKH működtetése legyen természetbarát. Pld. Hőszivattyúval megoldott fűtése melyet napelemek működtetnek. Esővíz hasznosítással megoldott toilettek pld. Legyen független, fontosnak tartanám a kamaszoknak szóló előadásokat, programokat. ennek a korosztálynak nagyon nincs semmi lehetőség most, én így érzem! köszönöm (Szerk. nagyon fontos gondolatok, ez már az alpolgármester úr által említett 10 éves vízió része lehetne)

Néptánc tanítása, ének tanítása, idegen nyelv gyakorlására ” beszélgető klub ” iskolásoknak

Több programhoz, több alkalmazott a GKH-ba, és be kellene vonni iskolásokat diákmunka szintjén illetve a kötelező közösségi szolgálat letöltése céljából

Szülinapok megszervezésére vagy más tevékenységre lehetne a termeket olcsóbban is kiadni!!

Bérelhető helyiségek léte különböző kedvezmények kialakításával (pl. civil szervezetek programjai számára akár ingyenesen).

Szeretném, ha minden korosztályra gondolnának, hisz sok gyerek , és sok idős is lakik Gazdagréten. S a kettő között is.

Gyerek bolha piac – hasonló mint amit a budaörsi Jókai ház szervezett (május 26- an volt), gyerekek áruljak a kinőtt játékaikat ruháikat könyveiket stb – ez lehetne negyed vagy fel évente

Karácsonyi vásár – adventi vásár

Jótékonysági süti vásár – mindenki süt otthon es azt árulja – összetevők kinyomtatva mellette – bevételt felajánljuk valamilyen szervezetnek

Jó lenne egy modernebb kondi terem is , de ez mondjuk inkább a sínylődő kínai helyen a Nagyszeben téren – ide tennem át a sport programokat / különórákat

Lakossági fórumok és önkormányzati és országgyűlési képviselői fogadóóra, bizonyos rendszerességgel. (Korábban volt már rá példa!) 2) Esetleg a helyi médiának, elsősorban a jelenleg székház nélküli, kisemmizett Újbuda TV-nek lehetne kialakítani a gazdagréti ministúdiót, körzeti irodát.

Több és hatásosabb kommunikáció az itt lakókkal! (Plakátok, hirdetmények, könnyebben kezelhető internetes felület stb) Sokkal több megmutatkozás!

Ezek csak kiragadott példák a rengeteg, jobbnál-jobb ötletekből, ami a Gazdagréti emberek kreativitását és tenni akarását mutatja. Erre pedig nyugodt lélekkel támaszkodhat a GKH fejlesztése során Barabás Richárd, vagy a helyi önkormányzati képviselők is.

Várom, várjuk az újabb gondolatokat, ötleteket, javaslatokat még június 30-ig, és valószínűleg szeptemberben készülhetünk egy nagyobb közösségi bemutatóra, lakossági egyeztetésre is.

Köszönet mindenkinek, aki részt vesze ebben a munkában bármilyen mértékben is, és külön köszönet a Gazdagrét és környezetében élőknek, akik láthatóan vissza akarják helyezni a “Mi kis falunkat” a legjobb közösségek térképére.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest