2025.07.08.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Ha a csend beszélni tudna, jaj de nagy mesemondó volna… Újbudán is :-)

5 min read

Úgy tűnik van némi zavar pártok újbudai részlegeinél illetve a jelenlegi önkormányzati képvislők egy részénél (nem a kisebbik részénél 🙂 ), válaszok helyett hallgatásba menekülnek.

A pártok helyi szervezetinek oldalán illetve konkrét helyi illetve helyi kötődésű vagy innen megválasztott parlementi képviselők hivatalos, általuk üzemeltetett oldalain már jó ideje tevékenyen kérdéseket teszek fel, vagy épp általuk posztolt tartalmakhoz szólok hozzá. Olykor még ennél is tovább megyek, hiszen adott témákban konkrét elemzéseket teszek nyilvánossá és osztom meg reakcióként fenti pártok és politikusok oldalán, hogy Újbudaiként egy-egy témában a véleményemmel, javaslataimmal, konkrét ötéleteimmel próbáljak segíteni. Ezt időnként a Lokálpatrióta, Újbuda független hírportáljának nevében (profiljával), időnként pedig saját profilom alatt.

A helyi politikusok és pártok helyi szervezteinek prominens tagjai pontosan tudják, hogy ki vagyok, mit és kit képviselek, hogy nem csak helyi lakosként, nem csak média szolgáltatóként, de egy országos civil szervezet tagjaként, helyi aktivistájaként is írok. Így talán még kiemeltebben kellene figyelni arra, hogy a felvetéseimre vagy a kérdéseimre válaszok is szülessenek.

Sajnos ehhez képest az írásaim, kérdéseim, javaslataim majdnem 100%-nál semmilyen reakció, válasz nincs 🙂

Hát erre mondják, hogy a csend, a hallgatás sokszor beszédesebb tud lenni ezernyi szónál.

A politkusok úgy tűnik, nem vettek részt marketing kommunikációs órákon, ezért nem tudják, hogy a nem válasz is válasz, nem is akármilyen, ahogy azt sem, hogy saját hitelességüket ássák alá, amikor hallgatásba menekülnek. Az már csak hab a tortán, hogy nekem a szüleim azt tanították, hogy ha valaki megszólít és/vagy kérdést intéz hozzám, akkor arra lehetőség szerint azonnal, vagy a lehető leghamarább választ is adok. Ezúton is köszönöm a szüleimnek, hogy ebben is példát mutattak nekem. (is)

Ebben a kérdésben egyébként mondhatni nagykoalíció van, mert a hallgatásba menekülés jobb és baloldalon is legalább akkora divat, mint testületi üléseken Újbudaiakat érintő ügyekben a tartózkodom gomb mögé bújás. Pedig most őszintén mitől tartózkodik egy helyi képviselő helyi ügyekben ? Még ha az ügy területileg nem is tartozna hozzá, az a minimum, hogy utána néz az adott ügynek, és szavazatával is segíti az ügyben érintetteket. De ennél is röhejesebb, amikor egy képviselő olyan ügyekben nyomja  a tartózkodom gombot, ami nem terület függő, ilyen volt például a civil referensi poszt létrehozása. Akik egy ilyen ügyben tartózkodnak, azokban még annyi gerinc sincs, hogy vállalva álláspontjukat nemmel szavazzanak. Természetesen tisztában vannak azzal, hogy a nem és a tartózkodom gomb nyomkodása ugyanazt eredményezi, de így ha később fordul a kocka, akkor azt lehet mondani Ő nem szavazott az ügy ellen, igaz mellette sem. És biztos lesz olyan, aki a tartózkodom gomb nyomkodását kövtően a jövőben még az adott ügy melletti aktív harcosnak is be fogja magát állítani.

De térjünk vissza a tartózkodom gombtól a hallgatásba meneküléshez. A napokbak jobb és baloldali, helyi és parlamaneti képviselők oldalán is megosztottam a Barackmag utca mára már éáletveszélyessé vált tragikomédiájának hírét, történetét, és kértem a megszólítottakat, hogy politkai hovatartozástól függetlenül azonnal cselekedjenek, álljanak oda a Madárhegyen élők mellé, előzzünk meg közösen, hogy a mostanra kialakult helyzet tragédiába torkolljon. Gondolom mindenki sejti , hogy pont semmi reakció nem volt egyik megszólított részéről sem. Van olyan politikus, aki a helyszíntől nem messze volt önkormányzati képviselő, amíg listán be nem menekült a parlamanetbe, és napi szinte olvashatóak a posztjai, hogy éppen az ország melyik pontján küzd valamilyen ügyben, vagy valakikért, de mint láthatjuk Újbudára már nem marad ideje.

Talán egy hete jelentettem meg az “aHang”  nyilvános levelét, amiben nyilvános vitét követelnek a pártoktól az EU-s választás előtt, csak én a cikkben kiegészítetten, hogy az embereket ennél sokkal jobban érdekelné, hogy az Önkormányzati választásokat megelőzően legyenek nyilvános viták, mert a helyi ügyek és a helyi ügyeket képviselők sokkal fontosabbak az embereknek, mint hogy ki ücsörög az EU-ban állítólag a mi érdekünkben milliókért. Civil szervezet tagjaként nyilvános vitákra invitáltam a helyi politikusokat, pártokat. Még nem konkrét időponttal, csak annak tényét akartam rögzíteni, hogy kik partnerek ebben. Ezt is nem csak pártok, de konkrét politikusok oldalára is kiraktam, természetesen erre sem érkezett válasz vagy bármiylen reakció.

Ez csak két példa, de helyi ügyeken kivül még országos jelentőségű témában is vittem konkrét megoldási javaslattal megírt cikket, de nevezhetném vitaindítónak is, és ezt olyan politikusok oldalára raktam ki, akik adott témáról beszéltek az oldalukon szokás szerint általánosságban, tények, adatok, konkrét elképzelések nélkül. Erre sem jött válasz, nem lett cáfolva, amit leírtam, pedig azt gondolom, ha egy civil az ötleteivel, javaslataival áll elő, azt megköszöni illene politikusoknak.

Közben pedig a csapból is az folyik, hogy milyen fontos a civilekkel történő párbeszéd, hogy mennyire építenek a javaslataikra, ötleteikre, véleményükre.

És mindezt egy önkormnányzati választás előtti hajrában teszik 🙂  Kérdés pökhendiségből, “kit érdekel mit mondanak civilek, választók, úgy is az lesz amit mi akarunk” vagy egyszerűen nincsenek logikus válaszaik, adott témában, nem felkészültek ? Vagy szimplán csak egy hatalmas svindli, egy igaz tartalomtól mentes választási marketing klisé mindössze a CIVILEKKEL TÖRTÉNŐ PÁRBESZÉD fontossága. A párbeszéd látszatát már elég sok helyi nügy kapcsán megismerhettük mindkét oldalon, ahogy a biodíszletként kezelés tényét, de erről már többször írtam.

Ha a csend beszélni tudna…. Nos szerintem tud is, és mi értünk ezekből a ki nem mondott szavakból, és a cselekedeteinket is ehhez alakítjuk, igaz mi nem csendes válaszokat fogunk erre adni, hanem nagyon is érthető és világos üzeneteket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest