A Fidesz-KDNP Újbuda is elítél minden típusú, akár csak burkolt fenyegetést is
3 min read
Nálunk, Újbudán NEM szokás fenyegetőzni
És nem is kívánjuk ezt bevezetni
írj a Szabó László frakcióvezető a Keller zsoltot ért insidens kapcsán.
A minap a felelőtlen és ezzel életveszélyes helyzetet okozó madárhegyi beruházó munkatársa, olyan stílusban beszélt a körzet önkormányzati képviselőjével, amit Újbudán, senkivel szemben nem engedhet meg magának.
Ahogy már többször leírtam, mi, mindannyian, akik a helyszínen jártunk, pártállástól függetlenül az újbudai emberek érdekében tesszük a dolgunkat és nem tűrjük, hogy valaki a magasabb profit reményében tönkretegye a helyiek lakókörnyezetét és életét.
Ahogyan eddig, úgy a jövőben is kiállok mind a Barackmag utca és környékén élők mellett, mind Keller Zsolt önkormányzati képviselőtársam mellett, ha Újbuda védelméről van szó.
Minden lehetséges eszközzel azon leszünk, hogy a beruházás csakis az ott élők biztonsága és nyugodt mindennapjainak garantálása mellett folytatódhasson, kizárólag a hatályos jogszabályok és a kiadott engedélyek betartatása mellett
Elekes Tamás Önkormányzati képviselő is nyilatkozatott tett az ügyben, aki itt Madárhegy környezetében élt sokáig.
A Barackmag utcában az ott zajló építkezés miatt az utóbbi napokban már sok minden történt. Leszakadt az út egy része, minden illetékes hatóság a helyszínen járt, az építkezést leállították, a gázt ideiglenesen elzárták, mert félő, hogy még nagyobb baj lesz, stb. Bonyolult és nehéz helyzet az biztos.
Viszont az a pont, amikor az építkezés egyik munkatársa megfenyegeti a körzet képviselőjét azért, mert az ott élőkért dolgozik és ez most az említett “úrnak” kellemetlen, akkor szerintem meg kell állnunk egy pillanatra és nemet kell mondanunk: ez Újbudán sem pálya!
Nem így rendezzük a dolgainkat, nem így adunk hangot adott esetben a nemtetszésünknek. Főleg akkor nem, amikor a körzet önkormányzati képviselője a saját választói érdekében jár el.
Ismerem Keller Zsoltot, ő is gazdagréti srác, nem megyünk mi tönkre ilyenek miatt, de sem most, sem máskor nem lehet a fenyegetés az eszkötárban, amikor közös ügyeinket igyekszünk rendezni!
Szeretném remélni, hogy ilyen senkivel nem fog többé előfordulni sem Újbudán, sem máshol!

Szerkesztői lábjegyzet:
Egyetlen nap alatt ez már a sokadik kiállás Keller Zsolt képviselő mellett, rajta keresztül pedig minden Újbudai mellett. Remélem értett a szóból az építőipari vállalkozás minden egyes tulajdonosa, vezetője és alkalmazottja, és burkolt fenyegetőzés helyett végre nekilátnak a helyreállítási munkáknak, mert a kormányhivatal által adott határidő a héten lejár, és gondolom következménye lesz, ha nem készül el a támfal illetve nem lesz visszaállítva a járda és az úttest az eredeti állapotnak megfelelő minőségben.