Patkányfutam Gazdagréten, de semmi pánik, túl vagyunk rajta…
6 min read
Gazdagrét egyik óvodájában pajkos patkányok jelentek meg, egyes források szerint még a nyári szünetben, más források szerint még az évnyitót követően is maradt pár példány…
Nos a hír a Lokálpatriótához eljutott pár napja, de inkább városi legendának gondoltam, most viszont felhívott 2 képviselő, hogy szeretne beszámolni erről a sajátos “patkányfutamról”.
A riport megnézése előtt máris szeretném leszögezni, hogy az intézmény vezető arról tájékoztatta a két képviselőt, Elekes Tamást és Junghausz Rajmundot, hogy azóta a probléma megoldódott, azaz a patkányokat sikeresen kiírtották.
A riportban a képviselők arra kérnek mindnekit, senki ne essen pánikba, remélhetőleg amiről beszélünk az már a múlt, nincs fertőzés veszély és közvetlen kontaktus esélye gyerkek és a patkányok között. Persze ettől függetlenül utána járnak az ügynek, bekérik a patkányírtó vállalkozás által feltételezhetően kiállított szakvéleményt a patkányirtás 100% hatékonyságáról.
A problémát magát sem abban látja a két képvisekő, hogy patkányok jelentek meg Gazdagréten, egyrészt közel vagyunk a természethez, másrészt a háztartási hulladék tárolók sem éppen hermetikusan vannak elzárva, és mint tudjuk a patkányok ember emlékezet óta együtt élnek az emberekkel. Azt érzik problémásnak, hogy véleményük szerint elmaradt a tájékoztatás, pedig egy ilyen ügyet nem bújtatni kell, hanem pontosan a kirobbanó pánik elkerülése érdekében tájékoztatni kell a tényekről és a cselekvési tervről is az embereket.
De nem szaporítom szót, mindenki megnézheti, hogy mit is mondtak a riportban a képviselők:
Szerkesztői lábjegyzet:
Szerintem a riportban elhangzottak korrektek, azzal pedig magam is egyetértek, hogy a gyerekek szülei és általánosságban a Gazdagrétiek felnőtt emberek, úgy is kell kezelni őket, ezért joguk van a tájékoztatáshoz, és nem utólag, hanem a patkány invázió észlelésekor.
Persze bizonyára most is lesznek olyan elvakult emberek, akik azonnal a pánikkeltássel vádolják majd a nyilatkozókat, vagy akár engem, hogy ezt közzé mertem tenni, ezért az Ő kedvükért némi szövegértelmezési gyakorlat:
Tájékoztatás:(azaz én egy ilyen nyílt levelet írtam volna az intézmény helyében, hogy pánik elkerülésével, de időben és korrekt módon tájékoztassam az érdekelteket) Kedves SZülök, kedves Gazdagrétiek ! Az óvodánkban sajnálatos módon patkányok megjelenését észleltük, azonban pánikra semmi ok, hiszen nyári szünet van, az intézmény vezetése pedig miután tájékoztatta az intézmény fenntartóját sürgösséggel intézkedett, kihívta a rágcsáló irtókat (cég neve), akik haladéktalanul megkezdik az Óvoda területén a patkányírtást. Amint a munkával végeztek és megállapítható, hogy az írtás 100%-ban eredményes, egy következtő levélben erről is tájékoztatjuk Önöket. Kérem vegyék figyelembe, hogy nagyon közel van intézményünk a természethez, a patkányok pedig sajnálatos módon évezredek óta “együtt élnek” az emberekkel, ezért is fontos ügyelnünk a kommunális hulladékaink elzárására. Attól tehát nem szabad megijedni, ha patkányok kerülnek a látókörünkbe, helyette higgadtan, gyorsan, szakszerűen és hatékonyan kell cselekdni, ahogy ezt most mi is tesszük, hogy távol tartsuk Őket az Óvodától.
Ezúton is köszönjük a megértésüket, továbbra is mindent elkövetünk a gyermekeik önfeledt mosolya és boldogsága érdekében.
Pánikkeltés Gazdagréti óvódánkat megszállták a patkányok, és ki tudja, ha itt megjelentek még hány környező épületben fognak otthont keresni. Mivel az intézmény nem értesítette az érdekelteket, hogy mi törént, így azt sem tudhatjuk biztosan, hogy a tanév kezdés után a gyerekek és patkányok együtt járnak-e óvodába.
Politikai haszonszerzés céljából írt feltételezés: A mi szeretett óvdánkat már a patkányok is szeretik, ami egyértelműen az Önkormányzat vezetésének a hibája, sőt a polgármester felelőssége is felmerül, hiszen láthatóan képtelenek gondoskodni az önkormányzati fenntartású intézményről.
Torzítás,az is utólag: Jelentéktelen számú patkány haladt át az Óvodánkon, de időt sem adva nekik a pihenésre, szakember segítségével perceken belül kiírtottuk ezt a néhány eltévedt példányt. Annyira jelentéktelen volt az eset és olyan gyorsan intézkedtünk, hogy nem akartunk pánikot okozni a lakosság körében, ezért az eseről nem küldtünk ki tájékoztatást a szülöknek az észlelés illetve a patkányírtás időpontjában.
Szerecsenmosdatás Kedves Szülők, a nyári szünet utolsó harmadában azonosítatlan rágcsálok behatolását érzékeltük intézményünkbe, amiről értesítettük az intézmény fennartót, az Önkormányzatot, akiknek ezúton is köszönjük, hogy gyakorlatilag azonnal kiküldte a megfelelő szakembert, aki elhárította a rágcsáló veszélyt. A szükséges csapdákat kihelyeztük, hogy a jövőben távol tartsuk a nyérceket, nyesteket és egyéb rágcsálókat óvodánktól
Mág számos módon tudnék ugyanarról írni, de talán ennyi is elég, hogy megértsük a tájékoztatás nem egyenlő a pánikkeltéssel még akkor sem, ha patkányok az emberek többségében ijedtséget, de minimum negatív érzelmeket alakíthat ki. De gondojunk csak bele, mi mindentől félünk, netán undorodunk, de attól hogy nem beszélünk róla, az még nem jelenti azt, hogy az innentől nem is létezik. A problémákat nem lehet a szőnyeg alá söpörni pusztán azzal, hogy nem veszünk róla tudomást vagy elhallgatjuk azt (és ez már messze túlmutat a patkányfutamon)
Gazdagréten nem ez az első patkányinvázió, nem is olyan régen egy másik intézménynél is megjelentek, és hát arról sem igazán lehetett beszélni állítólag. Szeretném azt is kihangsúlyozni, hogy a patkányok megjelenése nem poltikai kérdés. Hoffmann ítamás idejében épp úgy volt, mint Molnár Gyula, vagy lásd most DR. László Imre idejében. Nem miattuk jelennek meg a patkányok, sokkal inkább miattunk, hiszen a mi kommunális hulladékunk csalogatja őket, és higgyék el a patkányokról aligha lehet állítani, hogy az utcának kifjezetten a bal vagy épp a jobb oldaláról érkeznek (mármint a valódi patkányokról 🙂 )
Viszont ha akarva-akaratlanul elhallgatjuk a patkányok megjelenésének tényét, akkor épp arra adunk alkalmat, hogy abból itt-ott politikai ügyet kreálhassanak.
Pánikra tehát már remélhetőleg semmi ok, az őszinteséggel és a nyílt kommunikációval azonban még hadilábon állunk.