Egy TÖK jó este a TÖKfaragókkal Őrmezőn :-) TÖKLÁMPÁS kiállítás…
3 min read
Immáron negyedszer rendezte meg Őrmezőn a két lelkes helyi képviselő (Bába Szilvia és Junghausz Rajmund) a TÖKLÁMPÁS kiállítást, ami évről évre sikeresebb, egyre többen faragják a tököket 🙂
Ha valamire nagy szükség van Újbudán (is), az a közösségteremtés, hiszen a világ abba az irányba tart, hogy elhidegülünk egymástól, bezárkózunk, egyre nagyobb a frusztráltság, az elkeseredés, olykor már a depresszió is. Ebből igyekszik a felhőtlenül boldog estével kiutat mutatni a két szervező, mert Ők hisznek a közösség erejében, és abban is, hogy egy képviselő képes politikai tartalom nélkül kizárólag azokra koncentrálni, akiknek a közösségét képviseli.
Jöttek egészen kicsik, kisiskolások, a tinik, a fiatalok, az apulák, anyukák és a nagymamák, nagypapák is. Ráadásul az idősebb generáció sem pusztán kísérőként, hanem aktív tökfaragóként. Mindenki részese akart lenne ennek a közös örömnek, ezért is kiváló gondolat, hogy nem akart senki tökfaragó versenyt csinálni a rendezvény részeként, ahol feltétlen ki kell mondani, hogy a TÖKéletes alkotások közül is kik-é volt a legTÖKéletesebb. Az Őrmezeiek nem versenyezni jöttek, hanem élvezni az együttlét izgalmát, örömét és rácsodálkozni a többiek alkotásaira is. Természetesen azért a saját remekműveket örömmel fotózta a család, egy életre szóló emlék lett, ahogy az egész család TÖK jól érzi magát a fotón.
Azt gondolom ilyen típusú rendezvényekből kellene minél több kerületünk szerte, az ilyen megmozdulásokat érdemes támogatni az Önkormányzat részéről. Talán egy picit nagyobb marketinggel jöhet olyan év, amikor a kerület más részein is ilyen TÖKLÁMPÁS fesztiválok születnek, és Újbuda abban is első lehet kishazánkban, hogy nálunk került ki az utcákra a legtöbb TÖKLÁMPÁS egyszerre. DE talán még ennél is merészebb gondolat, hogy milyen szép lenne, ha az Őrmezei TÖKLÁMPÁS fesztivál a helyszínt adva kerületi TÖKLÁMPÁS fesztivállá válna és a kerületünk minden részéről érkeznének, hogy együtt töltsünk egy késő délutánt, estét, megmutatva, hogy minket nem választhat szét senki és semmi. Megmutatva, hogy egy egész kerület képes akár együtt örülni egymásnak, a gyerekeknek és persze a fantasztikus tökös alkotásoknak.
Amíg ez megvalósul, addig is köszönet a szervezőknek, köszönet az Őrmezeiknek aktivitásukért, nyitottságukért (ezt egyébként nem is olyan nagyon régen a bográcsos fesztiválon is bizonyították). Érdemes bizonyos helyeken és szinteken elgondolkozni azon is, hogy az politikusaink utca fórumain, fogadóóráin, jó ha féltucat ember megjelenik, ahol egy tucat is eljön, az már szinte Guinness rekord, és íme, ahol leválasztják a politikát a rendezvényről, oda hányan jönnek el.
Aki esetleg lemaradt az eseményről, vagy szívesen visszanézné önmagát, azoknak itt egy rövid visszaemlékezés a szombati eseményről.
és még egy rövid Interjú az eseményről Junghausz Rajmund Önkormányzati képviselővel: