Az új Covid vírus (Eris) kiütéssel győz, az egészségügyi ellátó rendszer meg összeomlik
8 min read
Azt saját bőrünkön tapasztalhatjuk, hogy Újbudán (is) az egészségügyi ellátórendszer már csak a szentlélek tartja egyben, de szerintem lassan az is ki áll alóla, még mielőtt agyonnyomja …
Cirka 1,5 hete írtam meg egy cikkben a saját tapasztalatomat a Fehérvári úti rendelő diabetológiai részlegén történtek kapcsán, és azóta önlenek hozzám a levelek, az üzenetek, amiben hasonló, eléggé elszomorító tapasztalatikról számolnak be Újbudaiak.
Az elmúlt napokban egy nagyon kedves barátom, és egyben civil “harcostársamat” szó szerint a földbe taposta a Covid új variánsa az Erin, és bár szerette volna elkerülni, de kénytelen volt orvoshoz fordulnia. A tapasztaltakat saját maga foglalta össze egy picit hosszabb cikkben, ami döbbenetes, elkeserítő és már-már szürreális. Hát kérem én már nem tudom, hogy előre megyünk, vagy hátra, vagy toporogva oldalazunk, felefelé tart az út, vagy kamikaze módjára zuhanórepülést vettünk… Egy biztos, aki egészségügyi ellátásra szorul, azt pont nem érdekli, hogy a kormány és az Önkormányzat pl. Újbudán (de számos más kerületben is) miként veszekszik, mutogat egymásra, nekünk adófizető, társadalombiztosítást fizető állampolgároknak alapvetően nem is kellene tudnunk, hogy ki felel azért a szolgáltatásért, amit nem ingyen kapunk, amiért minden hónapban fizetünk. Szakmámból adódóan pontosan tudom mekkora hiánnyal küszködik az egészségügyi ellátó rendszer, azt is látom sajnos milyen mértékű a szakember hiány, de amit a barátom a lentebbi cikkben leírt, az már nem csak erről szól, hanem valami egészen másról is.
Íme egy Újbudai történet napjainkból, ami persze bármelyik másik kerületben is megtörténhetett volna.
“ERIS
Megfogadtam, ha sikerül talpra állnom, leírom a történetemet, mert sajnos egyre többen fognak hasonló “cipőben járni”. Még a teljes talpra állas még odébb van!
Derült égből a villámcsapás! Lakossági fórum után hazaérve, odaültem gépemhez és folytattam megkezdett tervezési munkámat. Éjfél tájékán kisebb krákogás tört rám, de már volt ilyen, aztán hajnali kettőkor hidegrázás, koncentrációs problémák, majd egy órával később iszonyatos fej és szemfájás. A lázam ekkor 39.1 °C volt.
Irány az ágy, ASPIRIN, de nem megy az alvás, a hőfok nem csökken. Reggel 6 órakor felhőszakadás, gyors csatorna pucolás tántorogva. A testhőmérséklet 38,5 °C. Nincs mese, keményebb szer szükséges, 1 tabletta ALGOPYRIN, 500 mg. 38,1 °C körül áll be a minimum.
Már nincs étvágy, még az ívás sem megy, nem kívánom. Továbbra is makacs fejfájás és szemfájás, orrdugulás. Péntek van és azt hittem, hogy ennél rosszabb nem jöhet.
Szombaton délben kezdődik a torokfájás, megsemmisítő erejű, brutális, olyan, amit elképzelni sem lehet. Egy hasonlattal élve, a napon leégett bőrre öntenek forró olajat, az lehet hasonló érzés! A torok ég, szúr, a nyelés sem megy, akkora fájdalmat okoz. A tea bejut a szádba, de nem tudod lenyelni, a tüdőd felé veszi az irányt, aztán ha mégis leküzdsz egy kortyot, a könnyed csurog a kíntól. Feladod és csak arra gondolsz, hogy a gyógyszert tud csak lenyelni. Jön az este, szétrágod az Algopyrint és próbálsz aludni, de nem tudsz, ekkor már fuldokoló köhögés van rajtad, mely szintén brutális fájdalmat okoz. Próbálsz ülve aludni, de esélytelen. Non stop köhögés, majd vasárnap eljutsz oda, hogy olyan köhögési rohamot kapsz, hogy nem tudsz levegőt venni, már öklendezel, levegő után kapkodva hadonászol levegőért.
A hurutos köhögés, szinte az első pillanattól fennáll, de nem jön a felszakadás. Annyit köhögsz, hogy erre még egy ACC bedobása, a törölközőét is hozná magával. A folyamatos köhögéstől a hátadban izomgörcs….
Közben a gondoskodó feleség hozza az összes szopogató, rágó tablettát, hozza a régi gyógymódot, a mézet is. A Tantum Verde spray az egyetlen, ami ér valamit. Aztán vasárnap hajnalban bedobok egy kanál mézet, mely következtében a parkettát „kezdtem felkarmolni”.
Nincs mese, orvosi segítségre van szükség. Három napja már nem ettem semmit és az ívás is napi néhány korty volt. Hangom semmi, de mégis felveszem az ügyelettel a kapcsolatot.
Jó napot, orvosi segítséget szeretnék kérni!
Mi a probléma? Elmesélem a fájdalmat, hogy nem tudok se enni, se inni stb.
Csinált Covid tesztet? Mondtam, hogy még nem, de tudok.
Jó, akkor, ha megvan a teszt eredménye, hívjon vissza!
Jó napot! Megcsináltam a tesztet, COVID-os vagyok!
Nem velem beszélt, elmondaná mi a probléma? Elmesélem ismét…
Rendben, jöjjön be az Ambulanciára, ne a sürgősségire, mert ott 6-7 órát is kellen várni, kap gyógyszert is!
Már az ajtóban toporgok szól a telefon.
Üdvözlöm! Megcsinálta a tesztet? Igen és meg is telefonáltam az eredményét, Covid-os vagyok. Értem, akkor menjen a sürgősségire.
Ne haragudjon, de abban maradtunk, hogy az Ambulanciára menjek és ilyen állapotban nem tudok 6-7 órát várakozni. Csend, majd…
Jó rendben, akkor jöjjön az Ambulanciára.
Megérkezve egy útbaigazítás sincs soron kívül, így 10 perc várakozás után megkapjuk az útbaigazítást. Ott jobbra, harmadik ajtó! Várunk, csengetünk, sehol senki. Ajtón telefonszám, ha nem lennénk, ezt hívja fel! Felhívjuk, felveszik, majd közlik, hogy miért nem a sürgősségire mentünk. Ismét tisztázzuk. Aztán a folyóson feltűnik egy nővér, nyitja az ajtót, a kísérővel közli, magára nincs szükség, csak a beteg jöjjön be.
Tántorogva a kimerültségtől, a láztól nem tudok hibátlanul eleget tenni a kérésnek, hogy üljek le a székre. megbotlom benne, nem kis összpontosítás ellenére is….
Mit csinál, nem képes leülni? Igyekszem, nem szándékos….
Nyíssa ki a száját, megnézem a torkát! Dugja ki a nyelvét! Nem jó, nem látom, dugja ki már rendesen a nyelvét! Ja, jó piros…
Akkor Covidos, azt mondja? Igen! Csinálunk egy tesztet!
Lázas keresgélés, majd telefon.
Doktor úr nem találok tesztet, hol, ott, ott sincs. Nem hallom jól, később beszélünk!
Kérek a sürgősségiről tesztet!
Halló, tudtok adni tesztet, ja nektek sincs?
Teszt nincs, így elfogadjuk, amit mond, hogy Covid-os.
Nézzük a véroxigén szintjét! Adja az ujját! A fenébe, nem tudom megmérni, kimerült az elem. Mit mondott, mennyit mért otthon?
95-97 % között.
Az nem rossz és nem emlékszik a pulzusszámára?
Nem, de órám most is mutatja, 100 körül van.
Megmérem a vérnyomását! Úgy látom az rendben van 130/80.
Ismét telefonálás.
Doktor úr az alábbi a helyzet a beteggel -és felolvassa az eredményeket- majd kérdezi, hogy mi a teendő?
A telefonból kihallatszik a válasz, hogy : Nincs teendő, nem tudunk vele semmit csinálni, küldje haza.
A nővérrel az eltel idő alatt sikerült egy empatikusabb kapcsolatot létrehozni és még felhívja újra a sürgősségit és megkérdezi, hogy van egy Covidos betegünk, átküldjem hozzátok?
A válasz határozott nem, nem tudunk vele mit csinálni.
A nővér átérezve a helyzet tragikusságát gyorsan ellát némi praktikus tanáccsal, mint, hogy inhaláljak és igyak napi 3 liter folyadékot, majd utamra bocsát, annyit hozzátéve, ha nem javul az állapota, keresse a körzeti orvosát!
Hétfő reggel 8 óra, telefon a körzeti orvosunknak.
Jó napot Doktor Úr!
Üdvözlöm Gábor, mi a baj, miben tudok segíteni?
Elmesélem, az ügyeletes sztorit kihagyva. Felsorolom a házi patika összes bevetett módszerét. Figyelmesen meghallgatva azok a gyógyszerek maradnak, melyek gyulladás és lázcsökkentőek és fájdalomcsillapító hatással rendelkeznek. A DORIFEN-t ajánlja doktor úr, ami hatásosnak bizonyult, kevésbé csípett, de éjszaka, már ez is soknak bizonyult. Tovább elmélkedve, felvetődött, hogy nem lehetne-e Cataflan tablettát bevenni, amit szintén tanácsolt és ez a fájdalomcsillapító azonnal, még ha rövid időre is, de megoldotta, már elviselhető fájdalom mellett, hogy pár pohár teát le tudtam gurítani és még egy pár falat étel is lement.
Doktor úr mondta, hogy jön az ünnepnap, és mindenképpen hívjam fel előtte, hogy miként vagyok, mert felülfertőzöttség megelőzésének érdekében szükséges lehet antibiotikum.
Fel is hívtam, elmeséltem miként vagyok. Az antibiotikumot felírta, ki is váltottuk és mivel másnap sem voltam túl rózsásan, el kezdtem szedni, ami remélhetőleg használ, igaz a gyomromat tette tönkre.
Holnap kell az utolsó tablettát bevennem és utána remélem a gyomrom is rendbe fog jönni.
Amit leírtam 1 hét története, az elmúlt két napban történt meg az áttörés és újra sikerült inni, enni, de csak nagyon szolidan, elviselhető fájdalom mellett.
Ha mérleget nem vonni, hanem ráállni akarok, akkor jól látható, hogy összesen 7 kg-tól, 6 nap alatt sikerült megszabadulni.
Ami viszont nagy szerencsénk, hogy akadt egy orvos, aki komolyan vette betegét, maximálisan segítőkész volt és sikerült megfelelő terápiát találni arra, hogy az utolsó pillanatban, kiszáradás előtt újra tudjak inni. “
Itt szokott jönni a szerkesztői lábjegyzet, de ehhez egyszerűn nincs mit hozzátenni, maximum ismételgethetném, mint a Trónok harcában, hogy shame, shame, shame azaz szégyen, szégyen, szégyen
