Pankotai Lilitől az önjelölt messiásig avagy ha változást akarsz, akkor változnod kell
8 min read
Pankotai Lilit talán nem kell bemutatni, biztos sokan emlékeznek arra, amikor úgy másfél éve, a legnagyobb, budapesti diák- és pedagógus-tüntetésen egy azóta elhíresült beszédet hallottuk tőle.
Pár hónapja azonban a mindig szókimondó, tüntetések első soraiban álló diáklány elcsendesült, de vajon mi történt, mi történik a háttérben, mi változott meg, a körülmények vagy Ő maga ?
A 24.hu most egy cikket irt róla illetve vele, amiben megismerhetjük Lili dilemmáit és csalódásait is. Még csak 19 éves, de 2 év alatt láthatóan roham tempóban ért bele a felnőttségbe és vesztette el a fiatalsága ártatlanságát, ösztönös bizalmát, mosolygós énjét és megtörhetetlennek vélt hitét.
Nem is olyan rég még Nagy Blanka volt a sztár, akit a politika, politikai pártok saját politikai hasznuk érdekében magasra emeltek, maguk előtt tolták, majd amikor rájött szegény, hogy csak biodíszlet mások virtuális világában, akkor inkább kilépett a rendszerből. (de maga a rendszer, a politkai pártok is eldobták, miután kifacsarták) A Momentumnak még tagjai is lett, majd amilyen gyorsan belépett, olyan gyorsan ki is lépett 2020-ban a fiatal párt torz világából, ahol demokráciáról beszélnek, de elvárják, hogy mindenki azt mondja, amit hallani akarnak.
Most Pankotai Lili is ugyaezzel szembesült. Elsőként a Média könyörtelen gépezetével találkozott, lejárató cikkek tömkelegével kellett szembesülnie, majd a politikai pártok vicsorgó aktivistái következtek (és aki azt hinné kizárólag egy oldalról, az bizony nagyot téved), akik frusztráltásuk levezetéseként és pártjaik utasítására midnen határon túk képve támadták. Megfenyegették őt és a szüleit is. Bulvárlapok lesifotósai bukkantak fel a magánéletében. Milyen lehet mindezzel – ami egy felnőtt számára is nehezen elviselhető – szembenéznie egy kamaszlánynak? – kérdezte a 24.hu.
“Rémisztő érezni és látni, hogyan működik a világ, minden eredeti szándékom ellenében, hogyan és mire használ engem a nyilvánosság. Ha otthon – elsősorban édesanyámtól, aki a mentális egészség területén dolgozó szakember – nem kapok folyamatos lelki támogatást, talán bele is bolondultam volna. De idővel – úgy látszik, fordítva vagyok bekötve – mintha éppen erősített volna engem ez a rám zúduló, folyamatos gyűlöletcunami, ami egyébként már régóta nem a beszédemben előforduló csúnya szavakról szólt. A végén már csak a szüleim miatt remegtem, mert őket is érték súlyos fenyegetések és gyalázkodások. Ők pedig értem remegtek” – válaszolta Lili.
A politikai szereplők viszont talán még a Médián is túltettek. Merthogy az ellenzéki oldal sem volt rest: már a beszéde után felkapták, némelyik párt próbálta oda biztosítótűzni a zászlójára a fiatal lányt, ajánlatot tettek neki, hogy dolgozzon az ifjúsági tagozatukban. Jól ment volna az arculatukhoz ez a zsenge korú radikális erő, perspektívát láttak benne.
Ő mindenhová szívesen benézett, nyitottan elbeszélgetett, elgondolkozott azon, amit tapasztalt, aztán rövid időn belül csalódottan és határozottan ki is ment ugyanazon az ajtón. (Bár mindenki ilyen gyorsan ismerné fel, hogy olyan helyre invitálták, ahonnan vihar sebeséggel kell menekülni)
“Semmiképpen nem akartam, hogy eszközként használjanak, hogy belekeveredjek az ellenzék belső hatalmi harcaiba, amit nem volt nehéz elég hamar felismerni. Az egyik oldal szavazatmaximalizásra, a másik, a kormánypárti gyűlöletszításra használt volna engem. Egyik fél játszmáiban sem vagyok hajlandó részt venni. Nem akarom és nem is tudom azt művelni, amit a felnőttek elkezdtek. Elegem van abból, hogy pusztán abból próbálnak politikai eredményt csiholni, hogy szembemennek valamivel, ez nekem nem alternatíva. S közben persze egymásba is rúgnak. De amit igazán keserves volt megtapasztalnom, s amire nem számítottam: a meglévő diákmozgalmak, amelyekhez már csak korosztályomnál fogva is kapcsolódtam, idővel ugyanerre a sémára fordultak rá. Ez egy magyar vírus vagy micsoda, ami 30 éve mindenkit megbénít, és elterel a lényegtől.” – foglalta össze Lili gondolatait az ellenzéki összefogás pártjairól
Nos ez a lány 19 évesen jobban átlátja és felismeri a politika ármánykodását, kétszínűségét és politikai pártok hazug, bárkit bármire felhasználó, uszító, hatalom és pénzéhes világát, mint nála sokkal idősebb emberek.
Szerintem sokan emlékezhetnek 2023 szeptemberében tett kijelentésére is:
Az ellenzék 75 százaléka a Fidesz által kitartott bábu, a többi pedig balf*sz
Lili vélhetően csalódott és ezért is elcsendesedett, visszább húzodott a politikai pártok szemétdombjától. Önmagát szuverén, független embernek tekinti, és ez mondhatni következményeként magányossá is teszi. Civil szervezet tagjaként magam is azt tapasztalom, hogy bár sok a szimpatizáns, aki azt várja a civil szervezet néhény aktivistája cselekedjen értük, helyettük, és ha a harc sikeres, akkor majd leszaladnak a meghitt otthon karosszék forradalmárai, hogy megadják a vállveregetést, De valójában épp azzal teszik valódi harcosokat magányossá, hogy nem hisznek a változásban, tenni érte, na azt meg még véletlenül sem. A háttérben sok a menjünk és váktsuk meg a világot figura, majd amikor buldózerként nekimész a világnak is, ha kell, aztán amikor magad mögé, hátra tekintesz, alig látsz harcosokat mögötted. Indok természetesen ezernyi van, hogy ki éppen akkor miért nem volt ott veled.
Pedig ha változást akarunk, akkor meg kell tanulnunk változni, el kell tudni engedni a közönyt és az apátiát, meg kell gyújtanunk a lelkünkben talán még parázsló forradalmár tüzét. Persze lehet azt az utat is választani, hogy esténként imádkozunk a változásért és várjuk a messiást, messiásokat. Ügyes haszonlesők pedig csak erre várnak, hiszen könnyű megtéveszteni hangzatos szavakkal és minden alapot nélkülöző ígértekkel azokat, akik csendesen messiásra várnak.
De akár hiszünk benne, akár nem a változást mi hozhatjuk csak el, a messiás csak a bibliában létezik, Pankotai Lili szavaiból, érték ítéletéből pedog jó lenne végre tanulni, megérteni, hogy a pártoknak mi is csak biodíszlet vagyunk, akik választási években leporolgatnak, kedveskednek, ígéretekkel halmoznak el, úgy tesznek, mintha fontosak lennénk, de ez valójában csak a voksunkért elénk dobott értéktelen üveggöngy, sőt többnyire annak is csak az ígérte.
Hogy elég embernek nyílt már-e ki a szeme, és végre pártok helyett a személyekre koncentrálnak, az majd kiderül június 9-án, de attól tartok még mindig nem nőttünk fel elegen a feladathoz, még mindig sokan ugyanabba a folyóba belelépnek másodszor, harmadszor, sokadszor is. Még mindig sokan bedőlnek a pártok marketing kliséinek, jól hangzó üzeneteknek, és auz elvégzett munka dokumentációs megjelenítésének, pedig ezek tele vannak csúsztatásokkal. Majd újabb évekre megfizetjük a hiszékenységünk árát.
Lili elcsendesedett és inkébb az érettségire készül. Azt gondolom jól teszi, az elmúlt időszak megtanította arra, hogy inkébb a tudásba fektesse idejét, mint reménytelen, semmit nem érő pártok támogatásába.
“Én a bőrömön tapasztaltam meg, mennyire mocskos tud lenni a politika. Minden perce próbára teszi az embert, sok erőt kíván. Szükségem is volt az erőre, hiszen ez a másfél év nekem a veszteségek soráról is szólt: elveszítettem jó néhány hajdani barátot, a nagymamám a színpadi beszédem óta nem igazán beszél velem és a szüleimmel, eleinte a párommal való kapcsolatot is megtépázták az események, bár szerencsére ez rendbe jött, nem érettségizhettem időben, gyerekfejjel kellett szembenéznem életveszélyes fenyegetésekkel, meg kellett tanulnom kezelni a gyűlöletet. Utóbbi már egész jól megy, azt hiszem. Rengeteg ajtó bezárult, viszont sok ki is nyílt, körülbelül látom, mi vár rám, ha a politika lenne a hivatásom a jövőben. De azt gondolom, ez most még nem az én időm, túl korán van, és én túl fiatal vagyok még. Ahhoz, hogy egyszer – talán politikusként, esetleg politológusként, talán jogászként, de az is lehet, hogy újságíróként – hatékonyan tudjak tenni ezért az országért, még rengeteget kell tanulnom.” -mondta Lili a riport egyik záró gondolataként.
Lili felismerte nem csak önmaga jelenlegi határait, de azt is, mások hogyan akarják határok közé kényszeríteni miközben demokráciáról papolnak neki és a külvilágnak. Lilinek felnyílt a szeme, és van annyira okoslány, hogy nem engedi beszennyezni önmagát, nem áldozza fel magát a politika oltárán neki tálalt hazug ígéretekért cserében. Da vajon a magyar társadalom mikor ébred fel a csipkerózsika álmából, mikor mondjuk jobb és balra is fordulva, hogy elég volt, többet nem leszünk a pártok megosztó politikájának a játékszere. Pedig nagyon fogy az idő és a lehetőség, ideje piroslapot mutatni a rajtunk uralkodó politikusoknak, politikai pártoknak
A cikk végén álljon itt Lili mondatainak, véleményének talán legfontosabb része, a tapasztalatainak az esszenciája:
“Az egyik oldal szavazatmaximalizásra, a másik, a kormánypárti gyűlöletszításra használt volna engem. Egyik fél játszmáiban sem vagyok hajlandó részt venni. Nem akarom és nem is tudom azt művelni, amit a felnőttek elkezdtek. Elegem van abból, hogy pusztán abból próbálnak politikai eredményt csiholni, hogy szembemennek valamivel, ez nekem nem alternatíva. S közben persze egymásba is rúgnak.”
