Botrány, szégyen és gyalázat az Önkormányzat rendkívüli testületi ülésén
8 min read
Veszélyben Újbuda utolsó egybefüggő zöld területe, a DK-s vezetés továbbra is kiárusítja a kerületet -hangzott el Király Nóra sajtótájékoztatóján még a testületi ülés előtt egy órával…
Legnagyobb sajnálatomra ezzel nem tudok vitatkozni, a mai testületi ülés pedig megerősítette az ott megjelent helyi lakók füle hallatára, hogy az Önkormányzat az ingatlanfejlesztő érdekeit védi a helyi lakosokkal szemben.
Íme a napirendi pont vitája vágatlanul, hogy mindenki saját maga is kiértékelhesse önkormányzatunk áldásos, a természetvédelem és lakosság érdekei mentén elkötelezett tevékenységét
De nézzük mikre hivatkozva állítja az ellenzéki összefogás pártjai, hogy 2,5 hektár erdő kivágása elkerülhetetlen, és hogy milyen grandiózus eredményeket, engedményeket értek el a Bayer csoportnál szokás szerint az ott élők véleményének megkérdezése, az ügybe történő bevonása nélkül.
Alapvetően két varázsszót mormolnak rendületelnül, amivel megpróbálják az itt élőket kábítani, az egyik a magántulajdon, a másik szintterületi mutató 1,4-ről 1,25-re csökkentése.
Ez a második azért is különösen fontos, mivel 10 emberből 9-nek fogalma nincs mi az a szintterületi mutató, és az egész eljárás során egyetlen esetben sem fordult elő, hogy az önkormányzat szakemberei és szakpolitikusai ( ) megpróbálták volna elmagyarázni az Újbudaiaknak. Persze gyanítom a képviselők jelentős részének szintén fogalma nincs mi ez a rejtélyes szó.
Akkor civilként egy picit segítek, ha már a képviselők képtelenek voltak erre. Nem véletlen, hogy Lados Tamás is hozzászólásában a főépítészt kérte, hogy segítsen már, akkor most jobban járunk vagy rosszabbul a KÉSZ5 módosításával. Kedves Tamás ha felkészültél volna a testületi ülésre, akkor neked kellett volna tájékoztatni a saját választási területeden élőket, értelmiségiként neked kellett volna segíteni, hogy mindenki értse azokat a varázsszavakat, amivel dobáloztok. De ezek szerint neked sem minden kerek szakmai szempontból, ezért inkább a főépítészhez járultál.
Szóval mit is jelent a szintterületi mutató:
- Szintterület: az összes építményszint bruttó alapterülete.
- Szintterületi-mutató: az összes bruttó szintterület és a telekterület hányadosa.
Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a szintterületi mutató az a szám, ami megmutatja, hogy az adott méretű telken legfeljebb milyen összes bruttó alapterületi szinttel bíró házat szabad felépíteni. Ez valami olyasmi, hogy az épületed minden szintjének bruttó, tehát külső kontúrral határolt területét össze kell adnod, majd ezt az összeget el kell osztanod a telek területével.
Ha ebből indulunk ki, akkor azt nem nehéz megfejteni, hogy ez a szám minél kisebb, annál kevesebb nm-en tud az ingatlan fejlesztő lakóingatlant épiteni. De ezt ne keverjük össze a lakásszámmal, mert ugyanazon a megenedett össz nm-en nem mindegy, hogy 120 nm-es lakásokat építünk, vagy csak 60-at. (Azt a fejlesztő sem titkolta, hogy ide luxus lakóparkot képzeltek el, aminél jellemzően nem a 60nm-es lakások a jellemzőek.
Íme a főépítész érvelése:
Amit érdekes módon soha senki nem említ, most a főépítész sem, hogy “a szintterület számítása során a bruttó alapterületbe nem kell beszámítani az erkély, a függőfolyosó, az oldalt nyitott emeleti folyosó, a tornác, a szabad lépcső, a fedetlen terasz és udvar, a légudvar, a légakna, a belső udvari árkád, a közterülethez csatlakozó árkád, az 1,90 méternél kisebb belmagasságú helyiség vagy helyiségrész bruttó alapterületét, valamint a loggia és a fedett terasz bruttó alapterületének a felét.”
Remélem nem kell elmagyarázni, hogy a luxus lakóparkoknál milyen irdatlan méretű erkélyeket, vagy jellemzően inkább loggiákat, fedetlen teraszokat építenek. Tehát a tényleges beépített területet ez nem kis mértékben emelheti, hiszen ezt nem befolyásolja a szintterületi mutató. A maximális lakásszám meghatározása önmagában nem elég, mert egy erdős területen ennél fontosabb, hogy összesen hány nm-en kerül kiirtásra a természet egy olyan Újbudán, ami egyébként állítólag az ellenzéki összefogás képviselő szerint megtelt. Kérdés ha hivatkozik valaki egy szabályra, de nem említi a felsorolt, a szabályba nem tartozó, de az épített ingatlanok alapterületét jelentősen befolyásoló kivételeket, akkor az most csúsztat, ferdít, vagy csak lazán értelmezi az értelmezni kivánt problémát.
A főépítész arról is beszél, hogy ha a jelenlegi szabályozás marad, akkor irodák is épülhetnek, aminek nem volt megkötve a mértéke, így nagyobb lehet a beépítési terület. Na persze, csak hogy az irodapiac teljesen megállt, nem tudják a meglévő területeket sem értékesíteni, éppen ezért volt fontos a Bayer csoportnak, hogy az Önkormányzat kivegye az 50%-os szabályt a KÉSZ5 jelenlegi anyagából. Ezért álságos pusztán a szintterületi mutató két számadatát villogtatni, és a képünkbe vigyorogva azt mantrázni, mint egy szellemi fogyatékosnak, hogy az 1,4-nél kisebb az 1,25, tehát egyértelműen jobban járunk Anno évekkel ezelőtt még valóban elvi lehetőségként szerepelt az irodaépítés, de mára ez egy teljesen lefutott kör, örülnek a fejlesztők, ha azt ki tudnák adni, ami már megépült. Miért nem hagyta meg az Önkormányzat az 50%-os beépítési korlátot, és mellette csökkenti a szintterületi mutatót, hiszen ha kizárjuk, hogy iroda épülne (és kizárhatjuk, mert nem térül meg jelenleg az ilyen befektetés), akkor a két szabály együttes alkalmazásával még 270 lakás sem épülhetne meg.
De ennél is sokkal nagyobb baj, hogy megint azzal volt elfoglalva a testület, hogy visszafelé mutogasson időben, felelősséget tologasson, ahelyett, hogy a problémára fókuszálna, a jövő nemzedékének, a gyerekeink és az unokáink életterének a megóvására, ha már a mienk ennyire nem számít az Önkormányzatnak.
Bereczky Gábor a Védegylet országos civil szervezet főtitkár-helyettese nagyon frappánsan és lényegre törően foglalta össze, hogy a tisztelt képviselők nem látják a fától az erdőt, vagy egyszerűen fogalmuk sincs, hogy a Klimakatasztrófa jelenlegi állapotában mit kockáztatnak az erdő kiirtásának engedélyezésével.
Hozzászólásának mottója, amit jó lenne ha végre a fejébe vésne minden állítólag felelősséggel dolgozó képviselő, hogy nem azzal kellene már végre foglalkozni, hogy mi volt a múlt, hanem mi lesz a jövő…
Gábor utolsó mondatát ki kell emelni a videóbol, amikor a képviselőkre nézve és egyben utalva felteszi a kérdést, hogy a jövő nemzedéke, a gyermekeink és unokáink megkérdezik majd, hogy mi mindent tettünk azért, hogy számukra is élhető maradjon a világ, most szűkebb értelemben Gazdagrét és környéke, picit tágabban Újbuda, akkor mit fognak tudni mondani a mostani képviselőink ? Mit fog mondani az a képviselő, aki jelenleg kizárólag másokra tud mutogatni, mindenre az a válasza, hogy bezzeg a másik oldal mit csinált és nekünk már csak a kárelhárítás marad. Elég lesz-e azt mondani a gyerekének, hogy tudod nem volt rá pénz, hogy megmentsük (ez a pénz lesz majd a harmadik voodoo varázsszó, amihez úgy nyúlnak az ellenzéki képviselők, mint más a wc papírhoz).
Gábor nagyon rendes volt, mert nem mondta ki, hogy a mostani képviselők lelkiismerete megszólal-e (nem szólalt meg), amikor a saját családjuk lehetséges jövőjén gondolkodnak. Persze furdokolni csak az tud, ami van is, és az elmúlt években a politikusi lelkiismeret hiányát már nagyon sok ügyben megismerhettük országosan és helyi szinten is. Példát mutatót Bereczky Gábor a felelős, másokért, a jövő generációjáért is felelősséget vállaló gondolkodásból. Finoman szólva is leiskolázta azokat a képviselőket, akiknek csak a pénz, a magántulajdon és a szintterületi mutatóban merül ki a logikusnak álcázott gondolkodásmódja.
A polgármester úr ismét felhozta (ezt minden ülésen felhozza, sokszor többször is), hogy elvették az Önkormányzattól az építési engedély kiadásának jogát, így alig maradt a kezükben olyan eszköz, amivel szabályozni lehetne a kerület beépítését. És persze szokás szerint azt nem tette hozzá, hogy közben nem kevés Önkormányzati tulajdonú ingatlant akartak eladni (szerencsére ezek felét a civil társadalom megakadályozta), tehét ezekben az esetekben tálcán kinálja fel az önkormánynzat, hogy az eladás után már ne tudja befolyásolni mi fog ott épülni. Lásd Andor utca 60, amit ahhoz képest bagóért adott el az Önkormányzat, hogy most a fejlesztő mennyit fog azon keresni, hogy lakóparkot épít oda. És akkor még Erhardt Attila azzal kérkedik micsoda engedményeket ért el ott is. ALPOLGÁRMESTER ÚR, HA NEM ADTÁK VOLNA EL AZ INGATLANT, AKKOR NEM KEVESEBB LAKÓINGATLAN ÉPÜLNE OTT AZ ÖN “ÁLDÁSOS” TEVÉKENYSÉGE EREDMÉNYEKÉTN, HA NEM SEMMI.
Ha arra is kiváncsi vagy, hogy maradt tátva Lados Tamás képviselő szája, amikor egy másik civil felszólaló a Momentum saját választási programjának elárulásával vádolta meg, akkor olvasd el a cikk második részét is IDE Kattintva