2025.07.08.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Újbuda Önkormányzata nem adja át az államnak a Szent Kristóf szakrendelőt

6 min read

Újbuda Önkormányzata nemet mond a Szent Kristóf szakrendelő elvételére!  

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának Képviselő- testülete nem támogatja a Szent Kristóf Szakrendelő állami átvételét. A testület erről határozatot fogadott el, tekintettel arra, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság, a rendelőintézet állami átvételének szándékáról szóló levelében semmilyen információt és garanciát nem adott arra vonatkozóan, hogyan növelné a központosítás, a szakellátási feladatok hatékonyságát. Ahogyan arról sincs tudomása a testületnek, hogyan garantálják a foglalkoztatottak (ideértve a nyugdíj mellett dolgozók) jelenlegi jövedelmi szintjének és munkafeltételeinek megőrzését. 

Újbuda Önkormányzata kiemelkedően fontosnak tartja a járóbeteg szakellátás hatékonyságának növelését és a várakozási idő csökkentését, ennek érdekében az elmúlt 3 évben mintegy 2 milliárd forinttal támogatta a szakrendelő fejlesztését.
Egyebek mellett:

  • a szakdolgozók megbecsülése és megtartása érdekében, évente 180 millió forint összegben biztosít „újbudai egészségügyi pótlék” címen támogatást.
  • több mint ezer ultrahangvizsgálatot finanszírozott saját forrásból, hogy a várólisták rövidüljenek.

Emellett 2023-ban a megnövekedett rezsiköltségek miatt anyagi támogatást is nyújt a háziorvosok, gyermekorvosok és fogorvosok számára.

Az kormányzati irányítás alá vont területeken tapasztalt változások – az oktatás, illetve a fekvőbeteg-ellátás példája –azt bizonyítják, hogy az állam nem tudta hatékonyan működtetni azokat a területeket, amelyeket önkényesen elvett az önkormányzatoktól. A pedagógusok jelenleg is lehetetlen helyzetben vannak, miközben a közoktatásban résztvevő fiatalok teljesítménye a PISA felmérés alapján is fokozatosan csökken, a fekvőbeteg ellátás pedig kaotikussá és erősen alulfinanszírozottá vált.

Ezért Újbuda Önkormányzatának válasza egyértelműen NEM a kormányzati működtetésre!

Mindezeket figyelembe véve, továbbá különös tekintettel az egészségügyi szektorban látott feszült helyzetre, és az országosan tapasztalható instabilitásra, Újbuda Önkormányzata Képviselő-testületének álláspontja szerint a lakosság érdekeit egyértelműen az szolgálja, ha a járóbeteg-szakellátást továbbra is az önkormányzat működteti.

Az emberek egészsége nem játék, ezért nem támogatjuk a Szent Kristóf Szakrendelő állami kézbe vételét!

 

Szerkesztői lábjegyzet:

Én alapvetően örülök a döntésnek, mert nem látok semmilyen okot, bizonyítékot arra, hogy az állami irányítás önmagában képes lenne megoldani azokat a problémákat, amelyek egyébként jelen vannak az intézményben Önkormányzati irányitás mellett is.

Éppen ezért ha valóban változást szeretne az állama vagy az Önkormányzat, akkor nem azon kellene vitatkozni ki legyen a tulajdonos, ennek maximum az ingatlan piaci értéke miatt van jelentősége, és persze a költségek viselése, vagy pontosabban a költségekhez szükséges fedezet előteremtése miatt. Na ez a második tétel az, ami láthatóan sem egyik, sem másik tulajdonosi, üzemeltetői jogra pályázónak nem nagyon megy.

A tegnapi testületi ülésen rendelőintézet vezetője maga is arról számolt be, hogy a szemészeten például komoly létszám gondokkal küzd, ami miatt jelenleg már gigászi küzdelmet jelent az itt élőknek, ha időponthoz akarnak jutni. És azt sem tagadta, hogy ennek oka a finanszírozás hiánya, ahogy Ő fogalmazott nem tudja megfizetni az orvosokat, akik elvándorolnak a magánszférába. Azt is jelezte, hogy bizakodó, és meg fogja oldani a helyzetet, no meg hogy nálunk még idilli az állapot más kerületekhez képest. Hát én díjazom az optimizmust, de azért az sokat mond, hogy arról még egy fél mondat sem hangzott el, ugyan hogyan akarja megoldani a helyzetet, hiszen egyik tulajdonosi pozícióra jelentkező sem jelezte, hogy megoldja azt a bérfeszültséget, ami miatt például nincs elég szemész a rendelőben. De tudnék mesélni arról is milyen állapotok uralkodnak a diabetológián és még lehetne sorolni. Erről tegnap írtam egy rövid cikket, ami ITT olvasható.

A polgármester úr fenti sajtóközleményében megjelenik az 1000 ultrahang vizsgálat finanszírozása, ami dícséretes, de egyben azt is mutatja, hogy a szakrendelőnk nem tudja megoldani a felmerülő igények kezelését, ezért magánegészségügyi ellátásban kell ehhez kezelési időpontokat megvásárolni. És az ultrahang vizsgálat az nem szemészet, itt nem a létszám hiány a probléma, hanem a fizikai kapacitás telítettsége.

Sajnos vagy sem, de a Szent Kristóf rendelő is bizonyíték arra, hogy nem arányosan lett fejlesztve az infrastruktúra a kerületünket elöntő ingatlan fejlesztéssel, a rendelőintézetet egyszerűen kinőtte a kiszolgálandók létszáma. A testületi ülésen ugyan elhangzott egy olyan mondat, hogy csökken a kerület lakossága, amit abból szűrtek le, hogy már van hely az iskolákban, ergo nem jelentkezik elég gyerek. Ez alapvetően hamis logika, illetve amiből következtetünk, ott a jelenségnek más oka van, nem a létszám csökkenés, de ezt majd egy következő cikkben.

Összességében tehát lehet itt órákat vitázni arról, hogy az egyébként valóban romló helyzetre az állam vagy az Önkormányzat tud jobb választ adni, de a valóság, hogy források hiányában egyik sem tud jó választ adni, max ígérni. Az egészségügy, ahogy a nyugdíjrendszer is teljes átalakításra vár évtizedek óta, csak senki nem akarja meglépni, mert az az adott pillanatban bizalom, azaz választók elvesztésével járna, hiszen a valódi átalakításnak lesznek vesztesei is, legalábbis az átalakítási periódusban. És az átalakításból adódó költséghatékonyabb működés sem elegendő már a finanszírozás megoldására, itt a befizetési oldal átalakítása is szükséges, vagy az állami és a magánellátás közti határvonalak végleges tisztázása is (pont mint az öngondoskodás tekintetében a nyugdíjrendszerben)

Az államnak és az Önkormányzatnak inkább egy asztalhoz kellene leülni és átgondolni ki és miben tudja javítani a láthatóan folyamatosan romló egészségügyi ellátást szakrendelői és kórházi oldalon is. Persze ehhez el kell jutni odáig, hogy egyik oldal se politikai kérdést csináljon az egészségügyből.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest