2025.07.08.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

A civilek ismét győztek, a Csorbai utcai ingatlan eladását visszavonta az Önkormányzat

3 min read

A mai rendkívüli testületi ülés azzal indult, hogy a Csorbai utcai önkormányzati ingatlan eladási pályázatát illetve a már kihirdetett nyertessel a szerződés megkötését visszavonták.

Természetesen a szokott módom a pártok elkezdtek azonnal egymásra mutogatni, hogy ki a felelős ma területen kialakult helyzetért. Mindenki magyarázkodik, ismét jön aki gondolkozik felelősen. De arról senki beszél, hogy ugyan visszavonta volna az Önkormányzat, ha nem tör ki elég jelentős lakossági ellenállás.

Erhardt Attila alpolgármester és a hely képviselője elmondása szerint nem tudta az Önkormányzat, hogy a most értékesíteni kívánt ideiglenes parkoló pályázatára bejelentkezett és nyertes vállalkozó az a mellette lévő ingatlanok, többek közt a CBA területének tulajdonosa is. Hát ez a nap vicce volt, ezt még én is tudtam, akinek nincs köze a területhez.

Arról sem beszél senki, hogy egyáltalán miért kell folyamatosan értékesíteni az Önkormányzat tulajdonát képező területeket. Elvégre Újbuda Megtelt !

Az ülésen megjelentek a civilek nagy létszámban és végül kérésükre szót is kaptak. A civilek képviselője nehezményezi, hogy ellehetetlenítik a kerületet, az itt élők zöldesíteni akarnak, elegük van az építkezésekből, el kell rendelni a változtatási tilalmat az egész kerületre, ahogy ezt már más települések megtették. Nincs megfelelő infrastruktúra, lassan a zöldövezet betondzsungellé válik.

Természetesen a civilek után ismét belecsaptunk az egymásra mutogatásba, hogy kik építenek itt 800 lakást és kik 40-et. Meg kellene már érteni, hogy az Újbudaiak nem kíváncsiak a felelősség oda-vissza tologatásra, akik itt élnek azok már senkitől nem kívánják elfogadni Újbuda további beépítését, sem a kormánytól, sem a Fővárostól, sem az Önkormányzattól. A változtatási tilalom elrendelésével szemben  természetesen előkerült a legfőbb indok, hogy akkor beperelheti az ingatlanfejlesztő az Önkormányzatot. (úgy tűnik nem minden település fél ettől az elmúlt napos eseményei alapján) De azért ne felejtsük már el, ha nem adunk el valamit, akkor arra nem fog kellene változtatási tilalom sem.

Na sebaj örüljünk a döntésnek, örüljünk, hogy visszatáncolt az Önkormányzat a terület eladásából. Azt pedig hagyjuk a képviselőkre, hogy ki hogyan próbálja megmagyarázni a mit miért tett és miért teszi most az ellenkezőjét, ez már csak szerecsenmosdatás mindkét oldalon.  Ezért jött el az ideje, hogy a Civilek a saját maguk közül válasszanak képviselőket és küldjék őket az Önkormányzatba.

A pártok meg remélem okulnak abból, hogy milyen mértékű ellenállásba ütközhetnek ha Újbudaiak feje fölött hoznak a megkérdezésük nélkül döntéseket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest