Az idei év első szívmelengető felajánlása célba ért és nagy volt az öröm :-)

Egy újabb Újbudai legendás étterem kénytelen volt bezárni, és a tulajdonos úgy döntött, hogy ha már így alakult, legalább utolsó ajándékként másoknak szerez némi örömöt…

Az étterem tulajdonosa Újbuda egyik legaktívabb civil szerveztét a Védegyletet, és hírvivőként pedig a Lokálpatriótát, Újbuda független hírportálját kérte fel, hogy több mint 250 kg fagyasztott húsnak találjuk meg a helyét egy állatmenhelyen keresztül, hányatott sorsú kutyáknak, cicáknak adva ezzel amolyan utókarácsonyt, túlélést.

Megpróbáltuk Újbudán belül megtalálni a leginkább rászorulókat, de sajnos nem sikerült segítséget kapnunk, így végül ebben is magunkra maradva a Budaörsi állatmenhely lett  kiválasztott, ahol nagyon-nagyon örültek az ajándéknak, hogy az ott befogadott sok tucat kutyának egy közel egy heti élelmezését jelenti. Ráadásként egy hűtőládával is megajándékoztuk Őket.

Persze az igazi karácsonyt, az igazi megváltást ezeknek a jobb sorsa érdemes hűséges barátoknak egy szerető gazda jelentené, ezért egy rövid riportban megismerhetünk egy csodálatos hölgyet, aki minden szeretettét energiáját, idejét az ember legjobb barátainak szentelte, halhatunk tőle nagyon rövid szívmelengető és sajnos szívfacsaró történeteket, és persze bemutatunk néhány szeretetre éhes kutyát is, akiknek elegendő a szemébe nézni, és máris tudjuk mi mindenen mentek eddig keresztül, és mennyire megérdemelnének egy csöppnyi szeretetet, egy meleg otthont.

Van egy régi népszerű történet, amit jó lenne újra elolvasnunk, és akkor talán megértenénk, hogy felelősséggel tartozunk ezekért a kutyákért, macskákért, akiket anno réges -régen megszelídítettünk (farkasból kutya lett). Talán épp itt, a Budaörsi állatmenhelyen vár ránk valaki, akinek a mi lépéseink nesze jelent majd mindent, boldogságot, biztonságot, barátságot, és aki pedig nekünk jelentheti a menedéket, a megnyugvást, az elveszettnek hitt szeretetet és a legőszintébb, elvárások nélküli, kimeríthetetlen hűségből épített barátságot, társat, magányt feledtetőt.

Találjatok egymásra, ahogy a Kis herceg meséje is generációról generációra szállva ránk talál és megtölti szeretettel a szívünket.

– Jó napot! – mondta a róka.
     – Jó napot! – felelte udvariasan a kis herceg. Megfordult, de nem látott senkit.
     – Itt vagyok az almafa alatt – mondta a hang.
     – Ki vagy? – kérdezte a kis herceg. – Csinosnak csinos vagy…
     – Én vagyok a róka – mondta a róka.
     – Gyere, játsszál velem – javasolta a kis herceg. – Olyan szomorú vagyok…
     – Nem játszhatom veled – mondta a róka. – Nem vagyok megszelídítve.
     – Ó, bocsánat! – mondta a kis herceg. Némi tűnődés után azonban hozzátette: – Mit jelent az, hogy “megszelídíteni”?
     – Te nem vagy idevalósi – mondta a róka. – Mit keresel?
     – Az embereket keresem – mondta a kis herceg. – Mit jelent az, hogy “megszelídíteni”?
     – Az embereknek – mondta a róka – puskájuk van, és vadásznak. Mondhatom, nagyon kellemetlen! Azonfölül tyúkot is tenyésztenek. Ez minden érdekességük. Tyúkokat keresel?
     – Nem – mondta a kis herceg. – Barátokat keresek. Mit jelent az, hogy “megszelídíteni”?
     – Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek – mondta a róka. – Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.
     – Kapcsolatokat teremteni?
     – Úgy bizony – mondta a róka. – Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra…
     – Kezdem érteni – mondta a kis herceg. – Van egy virág… az, azt hiszem, megszelídített engem…
     – Lehet – mondta a róka. – Annyi minden megesik a Földön…
     – Ó, ez nem a Földön volt – mondta a kis herceg.
     A róka egyszeriben csupa kíváncsiság lett.
     – Egy másik bolygón?
     – Igen.
     – Vannak azon a bolygón vadászok?
     – Nincsenek.
     – Lám, ez érdekes. Hát tyúkok?
     – Nincsenek.
     – Semmi sem tökéletes – sóhajtott a róka. De aztán visszatért a gondolatára: – Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra vadászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és egyik ember is olyan, mint a másik. Így aztán meglehetősen unatkozom. De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból. Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását…
     A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.
     – Légy szíves, szelídíts meg! – mondta.
     – Kész örömest – mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!
     – Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít – mondta a róka. – Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.
     – Jó, jó, de hogyan? – kérdezte a kis herceg.
     – Sok-sok türelem kell hozzá – felelte a róka. – Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz…

Share on Facebook

Tweet

Follow us