Van amikor kis dolgoknak is nagyon tudunk örülni, bár sajnos, közben “apróságok” meg elszomoríthatnak. Most a kettő egyszerre történt Gazdagréten
4 min read
Keller Zsolt Képviselő úr (17.sz. egyéni választókörzet) ismét munkában, ismét értünk, köszönet érte…
Gazdagrét sajnos a katlanok lakótelepe lett, és mostanság amikor egyre melegebb van “élvezhetjük” a térkövezés csodájaként a hőhíd hatását a Nagyszeben téren épp úgy, mint a Gazdagréti téren. Az itt élők, a civilek, lokálpatrióták egyre hevesebb tiltakozásának köszönhetően talán végre változás lesz, újra zöldítés legalább részben, talán megoldásokat találnak majd az illetékesek az árnyékosításra is. Ebben természetesen a civilek, és a Lokálpatrióta is ötéleteivel a segítségükre lesz.
A két elhíresült hely mellett van egy harmadik pici kis terület, a Gazdagréti tér alatt, a volt 3 tűzrakó, ma virágágyás, ami a nyugalom picinyke szigete lehetne, idősek vagy épp fiatalabbak találkozási pontja, ha árnyékban is lenne lehetőség leülni és hűsölni. Ezt a problémát oldotta most meg sikerrel Keller Zsolt képviselő úr, és terebélyesebb fák árnyékában egymással szemben két vadonatúj pad került kihelyezésre azt gondolom mindenki örömére.
Én az ilyen lépéseket várom el a képviselőmtől, én és a civilek azt gondolom tudunk örülni minden apróságnak, sőt mi tudjak csak igazán, hogy milyen nagy dolog tud lenni, amikor egy képviselő a körzetében pici, apró dolgokra odafigyel és cselekszik, amikor meghallja a körzetben élőket, amikor érzékeny a problémáikra, és amikor minden elkövet, hogy megoldások szülessenek. BRAVÓ !!!! Esküszöm felmerült a fejemben Zsolt elmúlt 2,5 évi munkáját nézve, hogy készítek egy transzparenst és kiállok vele a kerület különböző részeinél, és különösen az Önkormányzat bejárata elé, a táblán pedig az lesz olvasható: TÖBB KELLER ZSOLTOT A KERÜLETNEK !
Íme politikai homokozó helyett lehet értelmes munkát is végezni. És mint egy visszaigazolásként, amikor a padokról egy rövid riportot készítettem önmagammal 🙂 hát nem szembejött velem a képviselő úr, és nem pihengetni jött éppen a padokhoz, hanem polgárőr társaival járőr szolgálatot látott el. Nem szégyen munka, főleg ha olyan munkát végzünk, amivel az itt élők bíznak meg, nem szégyen szabadidejében egy politikusnak, még polgárőrként is tevékenykedni, míg más képviselőket még elérni sem lehet. Szerintem nem Keller Zsoltnak kell majd izgulni, hogy 2024-ban ismét bizalmat szavaznak-e majd neki a körzetében élők…
Kedves Gazdagrétiek, gyertek és hűsöljetek, beszélgessetek, élvezzétek ki a lakótelepünk szépségét ezen a két új padon is, hiszen a Tiétek, értetek és nektek készült.
Sajnos az örömömbe üröm is vegyült, mert amit a két vadonatúj padnál láthattam, az maga volt a szégyen, és nem Keller úr szégyene, hanem a miénk, pontosabban azoké, akik 24 órával a pad kihelyezése után máris ezt művelték…..de inkább nézzétek meg a videofelvételt, nézzétek meg miért kellett itt élőként szégyenkeznem és azt mondanom a kamerába, hogy törne le a keze annak….
Remélem mi itt élők vagy a polgárőrök olykor belebotlanak az ilyen emberekbe és megteszik a szükséges lépéseket. Ha pedig az elkövetők itt élnek közöttünk, akkor üzenem nekik, hogy legalább oda ne……, ahol eszik.
És ha már szóba jött a polgárőrség járőr szolgálata, ma Madárhegyen is ellenőrzés zajlott, hogy például a teherautók betartják-e a súlykorlátozást, mert mint tudjunk az építkezések miatt ezeket elég rendesen és sűrűn megszegik. Nos nem is lepődtek meg a polgárőrök, mamikor milyen gépjárműveket meg kellett fordítani és visszaküldeni a telephelyre, hogy a rajta lévő szállítmány egy részét bizony pakolják le.
Ellenőrizték a lakó-pihenő övezeti szabályok betartását, és másik kedvencünket a szabálytalan parkolást is. Íme az egyik teherautó, aminek a sofőrje úgy érezte a zöldben történő parkolás kijár neki ebben a kutya melegben, ezt természetesen a hatóság megfelelő módon honorálta.