Januártól nem változnak a rezsicsökkentett szint felett fizetendő áram- és gázárak sem, azaz maradnak a rögzített árak fogyasztás mértékétől függetlenül
4 min read
Januártól nem változnak a rezsicsökkentett szint felett fizetendő áram- és gázárak sem, így nem nőnek az egyetemes szolgáltatásra jogosult mintegy hatmillió fogyasztó terhei – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter december 21-én, szerda éjjel.
Az Energiaügyi Minisztérium néhány perccel éjfél előtt küldött közleményében Lantos Csaba energiaügyi miniszter jelentette be, hogy az átlagfogyasztás felett sem emelkednek a gáz- és áramárak januártól. A tárcavezető tájékoztatott: az egyetemes szolgáltatásban vételezett villamos energia lakossági piaci és a földgáz versenypiaci költségeket tükröző árát a szolgáltató adatközlése alapján a MEKH állapítja meg.
A MEKH DÖNTÉSE SZERINT E KÖRBEN 2023. JANUÁR ELSEJÉTŐL IS A JELENLEGIEKKEL MEGEGYEZŐ ÁRAKAT KELL ALKALMAZNI.
A lakossági felhasználók tarifáiban tehát átlagfogyasztás alatt és felett sem hoz változást az újév, ideértve mások mellett a társasházakban vagy többgenerációs családi házakban, az állami és önkormányzati bérlakásokban élőket is.
A miniszter közleményében hangsúlyozta: az európai felhasználók közül a magyar emberek kapják a legolcsóbban a földgázt, és a második legkedvezőbb árat fizetik az áramért. Még az átlagfogyasztást ötödével meghaladó háztartások költségeinél is csak a szerbiai fogyasztók számára kerül kevesebbe a két legfontosabb energiahordozó.
Az átlagfogyasztás feletti lakossági áram- és gázárak jövő évi első megállapítási időszaka március helyett április végéig tart. 2023 elején tehát az eddigi gyakorlattól eltérően nem három, hanem négy hónapra rögzítik a rezsicsökkentett szinten túli tarifákat. Mivel májusig a jelenlegi díjak maradnak érvényben, a családok a teljes fűtési szezonban azonos árakkal számolhatnak. Januártól nem módosulnak az egyetemes szolgáltatásban maradt mintegy 150 ezer mikrovállalkozás által fizetendő, kedvezményes sáv feletti versenypiaci árak sem.
Az egyetemes szolgáltatás keretében vételezett áram piaci ára a lakossági fogyasztók számára 2023. január 1. és 2023. április 30. között a következőképpen alakul:
- A1 és A2 árszabás esetén 70,104 forint per kWh;
- B (alap – vezérelt, régi nevén éjszakai áram) árszabás esetén 60,935 forint per kWh;
- az egyetemes szolgáltató által jogszerűen alkalmazott B Komfort árszabás esetén 60,935 forint per kWh.
Ezek az áramárak megegyeznek a jelenlegi piaci árszabással; az összegek tartalmazzák a 27 százalékos áfát és a rendszerhasználati díjakat is. Szintén megegyeznek a jelenlegi piaci árral, illetve tartalmazzák az áfát és a rendszerhasználati díjat a rendeletben meghatározott gázárak: január 1-jétől április 30-ig a lakossági fogyasztók által az átlagfogyasztás feletti mennyiségre fizetendő piaci ár 22 002 forint per MJ.
A kedvezményes áron vásárolható mennyiség a gáz esetében évi 63 645 MJ (havi 5303 MJ), amelynek az ára januártól is bruttó 2,865 forint per MJ lesz.
Közben mindent aláírt Brüsszel, jöhetnek az uniós pénzek Magyarországra…
A helyreállítási terv után a partnerségi megállapodás végére is pont került.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
A helyreállítási terv, egészen pontosan a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz (RRF) keretében 2300 milliárd forint nyílik meg Magyarország számára.
ENNEK AZ ÖSSZEGNEK A 48 SZÁZALÉKÁT OLYAN PROGRAMOK FINANSZÍROZÁSÁRA FORDÍTJÁK, AMELYEK SEGÍTIK A KLÍMA- ÉS ENERGIAPOLITIKAI CÉLOK ELÉRÉSÉT.
További 30 százaléka pedig a digitális infrastruktúra, a digitális közszolgáltatások fejlesztését, a vállalatok digitális átmenetének támogatását teszi lehetővé.
Ez tehát az RRF, Navracsics Tibor pedig arról is beszélt, hogy
AZ OPERATÍV PROGRAMOK ESETÉBEN (MFF) A MAGYAR TÁRSFINANSZÍROZÁSSAL EGYÜTT 14 EZER MILLIÁRD FORINT ÁLL RENDELKEZÉSRE 2027 VÉGÉIG.
Ebből több mint 4000 milliárd forintot már előzetesen jóváhagyott az Európai Bizottság az agrár- és vidékfejlesztési programokra, így az árfolyamtól függően 9-10 ezer milliárd forint jut a többi operatív programra.
Fentiek ismeretében úgy tűnik 2023 januártól az ellenzék kommunikációjában teljes fordulat várható, hiszen 2 eddig kiemeleten fontos téma is okafogyottá válik. Várhatóan így beerősödik az infláció és a tanárok megbecsülése kérdéskört. Bár a pénzek érkezésével várhatóan fel fog gyorsulni a kormány részéről a pedagógus bérek rendezése illetve annak felgyorsítása is. Alaposan fel lett dobva tehát a labda az ellenzéknek a következő egy évre.