
A hamzsabégi sétány “ügyben” elindult a kordon építés miközben politikai oldalról nagy a csend
Habár jóideje a Popék és a sétányvédők megállították a Hamzsabégi sétány fáit kiírtani szándékozó ,
Habár jóideje a Popék és a sétányvédők megállították a Hamzsabégi sétány fáit kiírtani szándékozó ,
Az egri elkerülő út ügye elég nagy port kavart, igyekeztek is pártok ebből minél nagyobb
Felhívás a sétányvédők és minden jóérzésű, természetet, a lakókörnyezetünket féltő felé Újbudai lakos felé! Kedves
„Vasútépítésről nem tudok beszélni, az nem az én tárcámhoz tartozik” – válaszolta a honvédelmi miniszter
Lassan már fel sem kapjuk a fejünket, ha egy politikus (képviselő) véleménye adott ügyben országos
Katonai célúvá minősítette a kormány a Déli Körvasút beruházását, így mégis megépülhet.., Lényegtelen tehát az
A Főváros kihátrált az Újbudaiak mögül, Karácsony Gergely már támogatja a sétány részleges kiírtásával történő
Úgy tűnik a Déli Körvasút kivitelezői és az azt finanszírozó Magyar Állam nem nyugszik bele
A másodfokú bíróság ítéletet hirdetett a Hamzsabégi sétány környezetvédelmi perében, és a Felperes azaz a
A Hamzsabégi sétány ügye már évek óta tart és borzolja az itt élők idegeit, és