Nagytakarítás a Kerület Napján, miközben nyilvános vizelde az Etelén….
5 min read
Az újbudai őszi nagytakarítás keretében 2020. november 11-én, a Kerület Napján nagytakarítást szervezett az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. a FŐKERT Nonprofit Zrt. és az FKF Nonprofit Zrt. partneri együttműködésével a Móricz Zsigmond körtéren és környékén.
A FŐKERT Nonprofit Zrt. 10 fővel vett részt a munkálatokban. Elsősorban a gyepfelületek takarítását, kaszálását, a kaszálék és lomb összegyűjtését végezték, megkapálták, összetakarították a cserjék körüli területet, a virágágyakat, fahelyeket.
Az FKF Nonprofit Zrt. 8 munkatársa elsősorban a kommunális hulladékgyűjtő edények ürítését, a darabos szemét és a falevelek összeszedését, valamint 3 db kommunális járdaseprővel a Móricz Zsigmond körtér burkolatának takarítását végezte el.
Az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. pedig 45 fővel a darabos szemét és a falevelek összeszedését, a Móricz Zsigmond körtér és környezetének takarítását elektromos járdaseprővel, kézi járdaseprővel és gyommentesítő géppel, valamint egy elektromos platós teherautóval a hulladék elszállítását végezte el.

Örömmel olvastam ezt a hírt is a vonaton, amint épp hazaérkeztem Siófokról kora délután a kelenföldi pályaudvarra. Már közel volt a Gazdagréti otthon, így nagy lelkesedéssel indultam el a 4-es vágánynál a mozgólépcső felé. Lefelé félúton már feltűnt, hogy odalent valamilyen vizes baleset történhetett, mert a vízfolyás szerű valami csillogott a padlón. Érdekes nem is esett pár napja, de akkor mitől a beázás, vagy estleg eltör egy cső, vagy az áruszállító elborult az üdítős üvegekkel ?
Hát egyik sem…Amikor elértem a mozgólépcsőm és épp szlalomozni próbáltam, hogy ne képjek bele az ismeretlen eredetű tócsába megjelent a a látóteremben egy igen csak viseletes öltözékben lévő fickó, aki jókedvűen, mindenki szeme láttára, ott az aluljáróban a mozgólépcső mellett kienegdte mindazt, amit aznap megivott, azaz nemes egyszerűséggel könnyített magán…odahúgyozott, a lé meg csak folydogált a maga természetes útján.
Ódaszóltam a fickónak, hogy nem tudná a dolgát az aluljáron kívül, mondjuk a volán pályaudvarának illemhelyén elvégezni ? Rendkívül egyszerű és logikus választ kaptam tőle: “Én akkor húgyozok amikor kell, és odahúgyozok, ahol épp vagyok…”

( a kép csak illusztráció, nem az Etele téren készült)
Hát mit lehet erre mondani ? Kelenföld legforgalmasabb aluljárója, kamerák itt is, ott is, ennek ellenére hajléktalanokból elég rendes mennyiség állt, ült, feküdt a 4-es vágány mozgólépcsője és az Etele téri buszmegálló feljárata között, sajnos hasonló mennyiségben intézkedő rendőrrel, polgárőrrel, miegymással nem találkoztam. A legnagyobb baj pedig az, hogy ez nem egy kivételes, rendkívüli esemény volt, naponta járok arra és ehhez hasonló színházi előadás, erőszakos kunyerálás, ordítozás, olimpiai számként is beillő csoportos köpködés az már az ottani napi közlekedésünkkel egybeforrt jelenség.
Törvények ezek tekintetében….. na azt inkább hagyjuk, az elvárható rend fenn
tartása hatósági közreműködéssel…nos biztos van, csak én pechemre sosem akkor érkezem az aluljáróba. Megoldás ? Ötletek bárhonnan is ? Szociális kérdés, vagy rendészeti ? Állami vagy Önkormányzati ? Tényleg ki is kezeli az Etele téri aluljárót, az most akkor ilyen szempontból kinek a tulajdona ? Talán a buszmegállóhoz vezető rész és mozgólépcső az BKK mozgástér, a 4-es peronról lejövet meg MÁV, ok, de akkor meddig, netán a kettő közt Főváros vagy Újbuda Önkormányzata ?
Lehet ki kellene adni egy Etele téri aluljáró térképet, ahol pontosan látszik hol, ki, meddig és miért felel ? Egyetlen dolgot látok biztosan, hogy az Etele téri aluljáróban uralkodó állapotok tarthatat
lanok. Tudok olyan embert, aki velem szemben találkozott ott rendőri ellenőrzéssel, és akkor többen előkaptak valamilyen láthatatlanná tévő mellényt a nem életszerűen a közterületen tartozkodók közül, majd a hatóság távozásával ismét visszavedlettek élőképpé, és már folytatták is a napi műsort.
Ki fog ez ellen valaha is bármit tenni ? Mikor érjük el, hogy nem látszati megoldások születnek, hanem végleges rendezése a problémának ? És már bocsánat itt élőként hagy ne érdekeljen, hogy ez szociális vagy rendészetei kérdés, hogy állami vagy önkormányzati feladat, netán BKK vagy MÁV belügy.
Ha bemegyek egy pékségbe és ehetetlen a kifli, ott sem az fog érdekelni, hogy rossz napja volt a péknek, vagy az eladó hagyta megszáradni a tegnapi termést, tán még meg is köpködte, esetleg a szállító hibázott, amikor covid járvány elkerülés végett fertőtlenítette az autót, majd egy laza kanyarral beleborította a pékárut a még fel nem száradt lébe. Vásárlóként azt fogom mondani, hogy ha már megtiszteltem a boltot azzal, hogy bementem, és náluk költöm a pénzem, akkor cserébe tisztességes kiszolgálást és ehető árut kapjak. Na így vagyok én ezzel a hajléktalanok kontra Etele téri aluljáró kérdésével is. Adózunk az államnak, adózunk pl. iparűzési adó címén az önkormányzuatnak, fizetek a MÁV-nak, BKK-nak is bérlet, jegy formájában, hát már csak elvárhatom, hogy ne tologassák a problémát és mutogassanak egymásra, hanem oldják meg közösen vagy ahogy akarják. Bezzeg ha én nem teszek eleget fentiek alapján az adóterheknek vagy a jegy, bérlet vásárlásnak, akkor egyből tudni fogják, hogy ki büntessen meg.
A hajléktalanok meg igyekezzenek már a társadalmi együttélés szabályait betartani, mert a hajléktalanság nem mentség arra, hogy idézve jókedvű barátunkat “ott húgyozok, ahol épp rám jön”