Miniszterelnök jelölti vitában a civil jelölt úthengerként söpörte le Dobrev Klárát, és már most látható nem lesz egyszerű az összefogás egyben tartása…
5 min read
A Miniszterelnök jelölti vitában tegnap este Márki-Zay Péter és Dobrev Klára nem volt egy súlycsoportban….
A harmadik miniszterelnök-jelölti vitát megelőző napokat egyre élesedő konfliktus jellemezte, Dobrev Klára és Márki-Zay Péter Facebookon, valamint sajtótájékoztatókon és közleményeken keresztül vívtak kommunikációs csatát.
Az élő vitaműsorban a jelölteknek előre meghatározott időkeret állt rendelkezésére, ezúttal civil és érdekvédelmi szervezetek is feltehettek egy-egy szakpolitikai kérdést az aspiránsoknak. A moderátor Rábai Balázs volt, a kérdező szervezetek:
- Greenpeace
- Pedagógusok Szakszervezete
- Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara
- Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom
- Társaság a Szabadságjogokért
- Habitat for Humanity
Az első téma rögtön a jelöltek közötti feszültség volt. Márki-Zay Péter korábban arról beszélt, hogy a DK megzsarolt egyes politikusokat, hogy Dobrev Klárát támogassák. Karácsony Gergely azzal szállt be, hogy Gyurcsány Ferenc sms-ben szokott nyomást gyakorolni rá. A DK leszögezte: hamisak ezek a vádak. Dobrev Klára ugyan iygekezett mosolyogni a vádakon és tovább játszani a mindenen felül emelekdő, mindkit egybefogni tudó isteni politikusnőt, de láthatóan percről percre nőtt benne a feszültség, és egyre bizonyzalabbá vált.
Márki-Zay Péter szinte minden kérdésre adott válaszába beleszőtte a 2010 előtti időszakban történteket, problémákat és az ottani dolgok felelőségét és a számonkérés szükségességét is, amivel a DK-s politikusnő nem tudott mit kezdeni. Megpróbált kimenekülni ezekből témaváltással, de egyszer még abba a hibába is beleszaladt, hogy arról kezdett válaszként beszélni, hogy a magyar történelemben példátlan a jelenlegi rezsim hatalom gyakorlása. Nos ez pontosan megegyezik a facebookon történő politikai vazallusok összecsapásával, ahol a két oldal elkezdi hasonlítgatni, hogy ki lopott, hazudott többet, kinél nagyobb a korrupció mértéke. Ez pedig nyílt beismerése annak, hogy mindkéát oldalnál ez bizony jellemző, és a saját oldalukat úgy igyekeznek mentesíteni a felelősség alól, hogy a mennyiségre koncentrálva a másikat igyekszik negatív értelemben a csillagokig emelni. Márpedig amint azt mindenki tudja, vagy tudnia kellene, a hatályos jogszabályok, törvények és nem csak a magyar, a lopást, a korrupciót annak tényétől teszi bűncselekménnyé és nem a mértékétől. A mértéke a büntetés kiszabásánál játszik csak szerepet, nem a bűnösség megállapításánál. Dobrev Klára is belement ebbe a csapdába és ezzel elismerte, hogy bizony 2010 előtt sem voltak rendben ezek a dolgok, tehát a baloldal is sáros.
Márki-Zay Péter taktikája nem csak abból szempontból jött be, hogy Dobrev Klárát kimozgatta a rendíthetetlennek hitt nyugalmából, de a kollektív bűnösség elve alapján minden oldal és párt soraiban keresni kell és el kell számoltatni a Bűnösöket koncepcióval nagyot lépett előre abban, hogy teljesen tévesen, sőt szándékosan félremagyarázva “bizonytalanoknak” titulált csoport, vagy legalább annak egy része elgondolkodhasson azon, hogy mégis el megy majd szavazni és MZP-re alapozva az ellenzéki jelöltre adja le a voksát. Amiről MZP beszél, az a politikai hitelesség visszaállításának kérdése, ami nélkül ezt az igen csak népes, a szavazásra jogosultak 40%-át kitevő tábort ki lehet mozdítani a politikai és választási apátiából. Ez az, amire Dobrev Klára képtelen a DK és Gyurcsány Ferenc miatt, hiszen akkor ott is büntető padra kellene küldeni számos aktív harcosát, akik egyben megélhetési politikusok. Ez az, amiért soha nem volt eddig számonkérés, elszámoltatás került bárki is hatalomra és lett bárki egy választásnak vesztese.
A tegnapi vitát követően a Telex (mondom Telex, nem Index) szavazást indított, hogy az olvasóik szerint ki nyerte a vitát, és ez ma rggel 8 órai állapot szerint 73% MZP és csak 23% Dobrev Klára.
Ha Dobrev Klára nem érti meg, vagy nem akarja megérteni, hogy miért az Ő személye az, ami az ellenzéki összefogást gyengíti, sőt bomlasztja (zsarolási vádak igaz vagy hamis tartalmától függetlenül), az azt mutatja, hogy nagyon is vérre menő pozicíó és hatalmi harcok zajlanak a háttérben, amiből a DK egyértelműen nem csak győztesként, de vezetőként, a következő négy év politizálását teljes mértékben befolyásolóként akar kijönni.
A vita második felében már hiába értettek inkább egyet, mint nem szakpolitikai kérdésekben, az már nem tudta megváltoztatni az első 10-15 perc heves vitájából eredő erőfölényt MZP tekintetében. Ráadásul a szakpolitikai kérdések esetében Dobrev Klára ismét belement igérgetésekbe, amire MZP nagyon helyesen úgy reagált, hogy nehéz lesz egyszrre mindent megígérni és közben adót is csökkenteni, ergo maradjunk a realitások talaján.
Összességében az eddig jól megírt forgatókönyv Dobrev Klára tekintetében összeomlott, és súlyos vereséget szenvedett a vitában, persze a lényeg az, hogy végül szombat estig hogyan szavaznak az előválasztáson megjelentek. A jelenlegi információk alapján meghaladhatja, akár jelentősen a résztvevők száma az első forduló eredményét, ami pedig azt mutatja, hogy vélhetően tényleg beszálltak az előválasztási harcba a Fidesz szimpatizánsok is.
Az MMM szlogenje világosan rávílágit arra, hogy miért alkalmasabb jelölt MZP és miért nyerte meg fölényesen ezt a vitát:
„Nem az a kérdés, hogy a jövő jobbra vagy balra van. Csak egy út van: csak felfelé!”
Választási, politikai igérgetések és ábrándozások helyett itt az ideje realitások talaján maradni és azt is ki kell tudni mondani a választók felé, ha a változáshoz nekünk is áldozatokat kell hozni…