Lesöpörték a Civilek javaslatait az Önkormányzatnál, este ennek jegyében tartott sajtó és lakossági tájékoztatót az Újbudai Civilek Közössége
18 min read
AMIKOR KÉRDÉSEKKEL MÉSZ AZ ÖNKORMÁNYZATHOZ ÉS MÉG TÖBBEL TÁVOZOL.



A Kelenföldi Üzlet- és Városközpont környezetében élők képviseletében Klacskó Géza az alábbiakról beszélt röviden összefoglalva…

Az érintett lakosság, valamint a bérlő kereskedők és szolgáltatók egészen véletlenül, a Lokálpatrióta híradásából értesültek arról, hogy a Főváros és a kerületi önkormányzat el akarja adni a közösségi célokat szolgáló Városközpontot. Erre reagálva a helyi közösség tagjai több mint hatezer aláírás formájában kinyilvánították azt az igényüket, hogy a Városközpontot a jelenlegi funkciókat megtartva újítsák fel, hogy az megújulva, kicsinosítva szolgálja továbbra is az itt élőket.
Klacskó Géza ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy egy ilyen lépésnél a helyi választói közösség jogos elvárása az általa megválasztott önkormányzattal szemben, hogy alakítson ki valamilyen koncepciót, elképzelést a közösségi vagyon jövőjét illetően, amit egyeztet a közösséggel, majd ennek alapján cselekszik.
Ezzel szemben az előzetesen tapasztalt mismásolások után a ma délelőtti egyeztetés egyértelművé tette, hogy az önkormányzatnak semmiféle elképzelése sincs a Városközpont jövőjéről, hanem a leendő magánbefektetők elképzeléseiből akar szemezgetni. Már azt is felháborítónak tartotta, hogy magántőkére bízzák a közösségi terek sorsát, hiszen a magántőke természetéből adódóan nem a közösségi érdeket, hanem a profitot szolgálja. Ha pedig a létesítményt eladják, a tulajdonos azt tesz a tulajdonával amit akar és amit a jogszabályok megengednek.
És itt van az Önkormányzat egyetlen lehetősége arra, hogy bármilyen tulajdonos esetén meghatározza egy terület lehetőségeit és célját, ez pedig a Kerületi Építési Szabályzat.
A Kerületi Építési Szabályzatnak, mint helyi rendeletnek a megalkotásának kizárólagos joga a kerületi önkormányzat kezében van. Ebben határozzák meg többek között egy terület beépíthetőségét, az építési magasságot, a zöldterület nagyságát és a terület funkcióit, például lakás, iroda, szolgáltatás stb.
Ennek alapján nem igaz Polgármester úr kijelentése, ami szerint a kerületnek nincs eszköz a kezében a Városközpont sorsával kapcsolatban. A döntés a kerület kezében van a Kerületi Építési Szabályzat formájában, és a nem kívánatos változtatások megakadályozása érdekében a változtatási tilalom elrendelésének joga is a kerület kezében van.
A ma délelőtti megbeszélésen az is egyértelműen kiderült, hogy a Polgármester úr azon állítása sem igaz, hogy a kerületnek vétójoga van az eladással kapcsolatban. Nincs semmiféle megállapodás a Főváros és a Kerület között, ami vétójogot biztosítana a Kerületnek.
Ezen túlmenően nem érti a kerület eladási szándékát a tulajdonát képező Burger King használatában lévő telekkel kapcsolatban, ahol az önkormányzat egyetlen feladata havonta kibocsátani a bérleti díjra vonatkozó számlát.
A Főváros pedig az elmúlt harminc évben csak pénzszivattyúnak használta a tulajdonában lévő Városközpontot és gyakorlatilag semmit sem fordított az évi 150 millió forintos nettó bevételből a karbantartására. Most pedig a lepusztult állapotra hivatkozva el akarja adni.
Kérdésre válaszolva Klacskó Géza kifejtette, hogy lát reményt arra, hogy a választott képviselőtestület tagjai – a világtörténelemben először – nem pártpolitikai ütésváltás alkalmát keressék az ügyben, hanem a helyi közösség szolgálatának lehetőségét. A Városközpont ügyében a változtatási tilalom elrendelését ugyanis tíz képviselő támogatta, tíz koalíciós képviselő tartózkodott és egyedül a polgármester szavazott ellene.
Reményét fejezte ki, hogy ebben az ügyben politikai ellentéteket félretéve a lakosság nyomásának hatására a képviselőtestület a közösség kívánságának megfelelő döntést hoz a közeli jövőben.
A Városközpont üzleteinek a bérlői nevében DR. Kiss József nyilatkozatát kórházi kezelés miatt egyik helyettese olvasta fel, így ezt teljes egészében teszem közkinccsé Újbuda lakói számára…
A Kelenföldi Városközpont Megmentése Mozgalom alap céljai és, hogy miért küzdünk jelen pillanatban:
- Az összes bérlő nevében mondhatom, hogy városközpont eladását újságcikkekből kellett megtudjuk! Annak az épületnek az eladását, amiben van olyan vállalkozó aki 30 évnyi munkáját tette bele, hogy jobbá, szebbé, és modernebbé tegye az üzletet és ezzel magát az épületet is. A bérlők a felújításokra az évek alatt több száz milliós tételt fordítottak, hogy belül úgy nézzenek ki, ahogy. Az nem igaz, hogy teljes épület műszaki állapota rossz – mivel nem készült független műszaki felmérés, ezért ezt csak főváros találta ki, hogy a városközpont épülete menthetetlen és hogy indokolni tudja az eladást!
- Az, hogy kívülről meglátszik rajta az idő, az üzembentartó hibája. Az éves közel 200 milliós bérleti díjakból nullához konvergál az, amit a karbantartásra fordítottak! Ezért most rossz állapotra hivatkozva el akarják adni!
- Az oszlopokat le lehet festeni, a homlokzati elemeket ki kell cserélni! Az üzletek belsejét mi bérlők már úgyis felújítottuk! Most itt az idő, hogy kívül is fel legyen! Nem pedig egy újabb toronyházat kell felépíteni!
- Az itt lévő bérlők az elmúlt két évben rettenetesen sok, akár százmilliós adósságot is felhalmoztak, hogy működni tudjanak és kiszolgálják az akár több tíz éven át hozzájuk járó vendégkört, remélve, hogy a jövőbeni működésből majd idővel visszafizetik azt !
Ezt most Önkormányzat semmibe veszi, és 70 vállalkozást, több mint 100 munkavállalóval az utcára tesz! Ezt nem hagyjuk és jogosan gondoljuk, hogy beleszólásunk van ebbe! - Ezen felül: Az egy dolog, hogy minket semmibe vesznek, de több ezer, tízezer embert is! Azok véleményét senki nem kérdezte meg, akik napi szinten, évtizedek óta ide járnak piacra, vásárolni, cipészhez, gyógyszertárba és sorolhatnánk. Mi megkérdeztük őket, és egyértelmű a véleményük: a Városközpontot meg kell tartani és fel kell újítani! Az ezt támogató aláírások hamarosan elérik a 10.000-t! Az önkormányzat ezzel a saját szavazóit most elárulja!
- Majd mi kiállunk mellettük, és harcolni fogunk a vállalkozásunkért, munkavállalóinkért és városközpontért a végsőkig!
Szécsi Ilka, a KörTér – Környezettudatosak Tere Újbudán ökoközösség vezetője a kelenföldi túlépítésekről beszélt.
Az 55.000 lakosú Kelenföldön jelenleg 11 lakótömb (+20-22.000 beköltöző) és 9 irodaház építése zajlik, új zöldterület, új humán infrastruktúra (óvoda, iskola, orvosi rendelő) és közösségi terek kialakítása nélkül. (Ez csak kelenföld, mert teljes Újbuda vonatkozásában ennél is magsabb számokról beszélhetünk. – Szerk.)
Polgármester Úrtól többször hallottuk egyrészt a kiemelt kormányzati beruházások, másrészt a rozsdaövezeti magántelkek beépítése kapcsán, hogy nem tudja az Önkormányzat megakadályozni a túlépítéseket (kártérítést kell fizetnie az ingatlanfejlesztőknek, ha szigorítanak az építési szabályzaton), ezért különösen fontosnak tartjuk, hogy Kelenföld Városközpont önkormányzati tulajdonban maradjon, mert csak így lehet a közösségi funkciókat és az alacsony beépítettséget biztosítani. A pályázatok beérkezése után pedig szeretnénk tudni, a környékbeliek véleménye hogyan fog becsatornázódni, illetve, hogy érvénytelenítik-e a pályázatot, ha a helyieknek egyik beérkezett koncepcióterv sem tetszik. Polgármester Úr szavaiból az derült ki, hogy inkább szakemberekre bízná a pályázatok értékelését, ami véleményünk szerint nem elégséges garancia a helyi érdekek megjelenítésére.
Jelenleg a Városközpont környezetében több mint 6000-n írták már alá a petíciót, amiben az ingatlan eladása és lebontása helyett, annak felújítását követelik, ha már – idézve Klacskó Géza nyilatkozatát – a Főváros több mint 30 éve csak pénzszívattyúnak használta ezt az ingatlant. De még nem zárták le az aláírásgyűjtést, az Üzeltközpont szinte bármelyik üzletében aláírhatnak az itt élők, vagy információt kérhetnek, hogy mely üzletekben van kitéve az aláírás gyűjtő dokumentum. Aláírásával Ön is segíthet abban, hogy megmutassuk közösen Újbuda Önkormányzatának és a Fővárosnak, hogy a körzetben lakó és/vagy dolgozó állampolgároknak, akik nem mellesleg választópolgárok mi az egyértelmű és határozott állásfoglalása a Tétényi úti Város- és Üzletközpont további jövőjével kapcsolatban….