2025.07.08.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Óriási vasúti fejlesztésekről, köztük a teherforgalamat elterelő V0-as vasútvonalról is beszélt Fürjes Balázs. De akkor miért írtjuk ki a Hamzsabégi sétányt ?

4 min read

Új hidak mellett egy giga alagút is épül Budapest alatt…

Az Indexen jelent meg az alábbi cikk, amiben gigantikus vasútfejlseztést helyez kilátásba a kormény, és ennek 3000 milliárdos költségének az Unio állná a felét.

Egészen 2040-ig meghatározza a fővárosi, az agglomerációs és ehhez kapcsolódóan az országos vasúti teherforgalom fejlesztési irányait a kormány által elfogadott Budapest Agglomerációs Vasúti Stratégia – derült ki a friss Magyar Közlönyből. A stratégia célja, hogy az egymásra épülő, már korábban bejelentett, illetve évtizedek óta sürgetett, de érdemben eddig meg nem valósult budapesti és agglomerációs  vasúti, illetve a ráépülő egyéb tömegközlekedési fejlesztések, kapacitásbővítések révén a következő években jelentősen bővüljön, lényegében megduplázódjon a fővárost vasúton megközelítő utazók száma.

EZÁLTAL CSILLAPÍTHATÓAK LESZNEK A FŐVÁROST MEGBÉNÍTÓ KÖZLEKEDÉSI DUGÓK, ÉS CSÖKKEN A KÖRNYEZETTERHELÉS IS.

Néhány év múlva rá sem fogunk ismerni a Nyugati pályaudvarra

Néhány év múlva rá sem fogunk ismerni a Nyugati pályaudvarra

Ezt Fürjes Balázs jelentette ki. Teljes átalakítás jön.

Ez egyszerre igényli a kormány, a MÁV, a főváros, illetve a a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. és a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. együttműködését, mert a vasútvonalak, a Keleti és a Nyugati Pályaudvarok korszerűsítése, valamint a Kelenföldet a Délit és a Nyugatit összekötő alagút, továbbá a kétvágányos ferihegyi gyorsvasút, a déli körvasút, új megállók megépítése mellett tartalmazza a Hév vonalak felújítását, a Hév kocsik cseréjét, esetenként összekötését a metróhálózattal, új Duna hidakat (Galvani és Aquincumi), valamint legalább 48 helyen P+R, B+R  parkolók létesítését. Tervezik az integrált tarifaközösség megvalósítását, vagyis azt, hogy az utazás során elegendő legyen egyetlen bérlet vagy jegy vasútra, buszra, metróra, villamosra.

A stratégia több mint 200, részletesen kidolgozott rövid-, közép- és hosszú távú intézkedést is tartalmaz, amelyet az EU közlekedési szerveivel közösen dolgoztak ki többek között a Budapest Fejlesztési Központ, a JASPERS, valamint a Máv és az ITM szakértői, emellett féléves civil és szakmai egyeztetés is formálta – derült ki Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár közösségi média posztjából. Az államtitkár szerint a húsz éves fejlesztési tervek egy részére

MÁR RENDELKEZÉSRE ÁLL MINTEGY 1500 MILLIÁRD FORINTNYI FORRÁS, AMELYET AZ EU HAGYOTT JÓVÁ, ÉS 2027-IG LEHET FELHASZNÁLNI.

A mostani becslések alapján összesen 3 ezer milliárd forintba kerülhet, ha valamennyi fejlesztés megvalósul.

A kormányhatározatból az is kiderül, hogy nem csak a személyforgalmat érintik a változások, hanem szükség lesz az agglomerációs vasútvonalakat tehermentesítő, azokat elkerülő teherforgalmi vonalakra is. Az Országos vasút áruforgalmi koncepció megvalósíthatósági tanulmánya a határozat szerint már elkészült, a V0 kiépítése pedig a kormány döntése nyomán akár már 2022-ben elkezdődhet. Budapest áruforgalmi logisztikai rendszerének fejlesztését 2024-2027 közé ütemezi be a határozat.  A Gubacsi híd felújítása pedig maga után vonja a Csepeli szabadkikötő fejlesztését is.

Szerkesztői lábjegyzet:

Innentől végképp nem értem miért ez a nagy siettség a Déli Körvasút Hamzsabégi sétányt nagy részben megsemmisítő fejlesztés kapcsán. Ha tényleg elindul végre a VO és a teherforaglom kivezetése a fővárosból, akkor mi indokolja Újbuda szívében 3-4 vágány kiépítését ? A személyszállítás kapacitás növelésében még az újabb vagonok, vagy az emeletes vonatok szintjén sem tartunk jelenleg ezen a szakaszon, akkor miért kell egyből újabb 2 vágány ezen a 2 km-es szakaszon, amiért cserében Újbuda belvárosának a tüdejét akarjuk kitépni…

Vagy ez semmi másról nem szól, mint újabb milliárdok KIFIZETÉSÉRŐL és a túlárazásokból adódó PROFIT NÖVELÉSRŐL ?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest