Amikor lelkiismeret harcol a rosszul értelmezett kötelességtudattal avagy választópolgárok akarata vagy frakciófegyelem az erősebb…
6 min read
Újbuda szó szerint szenved a túlépítkezéstől és az ehhez egyébként előírásszerűen kapcsolódó humán és műszaki infrastruktúlásis fejlesztések hiányától. (előírások természetesen nincsenek, vagy csak látvány szinten). Újbudaiak pedig tiltakoznak, időnként fellázadnak, petíciót írnak, és ha semmi más nem marad, hát pár évente szavaznak (ha lenne kire) hol parlamenti, hol önkormányzati szinten.
Vannak kiemelt kormányzati beruházások és vannak “csak úgy” beruházások, Újbuda minkettőtől szenved, és minden áron szeretnénk elérni, hogy végre tartalmat nyerjen az Újbuda Megtelt ! mondat. És itt és most nem az a lényeg, hogy ki, melyik oldal kampányolt ebben, mert az Újbudai választókkal szembeni felelősség akkor is megáll, ha ez a mondat benne volt/van a kampányában valakiknek és akkor is ha nem.
A “csak úgy” beruházások és a kormányzati kiemelt beruházások közti különbség, hogy a második esetben a világon semmibe nem szólhat bele a helyi Önkormányzat, az elsőnél viszont legalább a megmaradt – nem állítom, hogy Zeusz villámának erősségével felérő – eszközével a KÉSZ, kerületi építési szabályzat jelentős megváltoztatásával védekezhet.
A nap kérdése tehát,
hogy kik hajlandóak megtenni a szükséges lépéseket az önkormányzat vezetésében illetve a képviselő tetületben megtalálható pártok frakciói, vezetői vagy akár csak egyéni képviselői szinten annak érdekében, hogy legalább lassítsuk a túlépítkezést, és legalább a lehetőségeink határán megköveteljük a fejlesztőktől a humán és műszaki infrastruktúrális fejlesztést, vagy annak pénzbeli megváltását és nem csak a közvetlen építkezésre kiterjedően.
és szokás szerint bontsuk ketté a kérdéskört a két politikai tömb között:
Kérdésem a FIDESZ_KDNP frakcióhoz:
Tisztelt képviselők !
Önök hajlandóak-e az Önöket is megválasztók akarata alapján nyilvánosan kijelenti, hogy a kerület megválasztott képviselőiként, akár szembe fordulva pártjaik kerületünket érintő elképzeléseivel, nem támogatják, hogy Újbudán lakóingatlanok és irodaházak tekintetében kiemelt állami beruházások folytaótdjanak illetve ilyen jellegű címet kaphassanak már megkezdett építkezések. Hajlandóak-e pártjaik vezetésének ezzel kapcsolatos aggályaikat megfogalmazni, hivatkozva az itt élők egyértelmű visszajelzésére, hajlandóak-e felszólítani az illetékeseket, hogy Újbdudát mentesítsék a továbbiakaban ilyen jellegű beruházásoktól, mivel Önök is úgy gondolják, hogy Újbuda megtelt ! Természetesen ezt a beadványt szeretnék, ha nyilvánosságra is hoznák, vagy nyílt levél formájában adnák be. (mint látható nem minden típusú beruházás leállítását kértük)
Kérdésem az ellenzéki összefogás pártjainak képviselőihez:
Tisztelt Képviselők !
Önök hajlandóak-e azonnali hatállyal felgyorsítani a KÉSZ szigorú átalakítását részben a túlépítkezések visszaszorítása, részben a zöldintenzitás növelés, részben az energihatékony építkezési forma előtérbe szorítása, de akár az esővíz hasznosítás előírásának bevezetése tekintetében. Mivel a Kelenföldi Vársoközpontot érintő KÉSZ átalakítás is hónapok óta húzódik és a civilek szemszögéből semmilyen változás nincs, ezért testületi szintű hatrozat szükséges, ami időpontokhoz köti, hogy a kerület különböző részeinél milyen időpontig kell megtörténni a KÉSZ átalakításának méghozzá a civilek bevonásával (nem csak Kelenföldi Vársoközpont esetében).
A KÉSZ esetében mindig azt a választ kapjuk, hogy az átalakítás esetében az ingatlanfejlesztők kártérítési pert indítanak az Önkormányzattal szemben. Rendben de mégis mikor merünk valamit felvállalni az itt élők érdekében akár annak következményeivel, vagy van egy jó indok, és akkor minden menjen tovább a maga keületetünket tönkre tévő medrében ? És Újbuda bepereli a Magyar Államot azért, mert az itt élők határozott akarata ellenére, az itt élők érdekeit figyelmen kívül hagyva erőszakos betelepítést végez vagy engedélyez olyan formában, hogy az ehhez szükséges infrastruktúrális fejlesztésekhez nem biztosítja a forrást. És ha az ingatlanfejlesztők perelnek, vajon perbe hívjuk a Magyar Államot is, aki nem csak bűnrészes, de kimondom aktívan bűnös a helyzet kialakulásában. Értem én, hogy az építési engedély kiadásának elvételével szerényebb lett az eszköztár, de nézzük már a civilek eszköztárát, és mi mégis harcolunk. Mi azt valljuk, ha elveszik a kezünkből a kardot, akkor a pajzzsal harcolunk tovább, ha a pajzsot is, akkor puszta kézzel, ezt várjuk az Önkormányzat képviselőitől is párt színektől függetlenül. Merjenek harcolni, mert amikor megválasztottuk Önöket, akkor nem csak a kerület üzemeltetésére, hanem érdekeink megvédésére is megbízást adtunk.
És legyen ott a fejükben, hogy nincsenek egyedül, nem csak Újbudán tiltakoznak a további beépítések miatt, hanem más kerületekben, az agglomerációban, és az ország más pontjain is. Ha a Civilek képesek összefogni, akkor a kerület és városvezetések miért nem ?
Miért nem használják a civilek és a nyilvánosság erejét ? Miért nem tartanak olyan sajtótájékoztatókat, ahol az önkormányzati testület egységesen odaáll és hivatkozva az Újbudaiak akaratára követeli a kiemelt kormányzati beruházások leállítását, és a “csak úgy” beruházások fékentartása érdekében az építési engedély kiadási jogának a visszaadását (na már ha ebben látják az egyetlen lehetőségét a védekezésnre).
Azért itt meg kell jegyeznem, hogy amikor a múltban baloldali vezetése volt a kerületünknek és birtokában volt az építési engedélyek kiadásának joga, akkor sem szüneteltek az ingatlanfejlesztések, így korántsem biztos hogy megoldást hoz, ha a kerületnél lenne az építési enegdélyek kiadásának joga. A kerületünk főépítésze bal és jobboldali önkormányzati vezetés esetében is pozícióban volt és 2 évvel ezelőtt még az építési engedélyek kiadásának a joga is az Önkormányzat kezében volt, így jogos a kérdés szerintem, hogy akkor az elmúlt 30 évben miért nem gazdálkodtunk ezzel a lehetőséggel jobban, miért nem védtük megfelelő mértékben az Újbudaiak érdekeit, miért nem követeltük meg a fejlesztőktől a humán és műszaki infrastruktúra fejlsztésnek egy sokkal erőteljesebb részvételiségét, miért nem, ha akkor még a kezünkben voltak azok az eszközök, amelyek hiányára ma hivatkozunk. És ne feledjük, hogy a Kopaszi gát honnan, mikor, kikkel indult, mert az is Önkormányzati tulajdonú telek volt anno.
Aki szembe megy az Újbudaiak akaratával, az az ingatlan és betonlobbi támogatója, vagy akár haszonélvezője…
Marad tehát a cikk címében megfogalmazott gondolat:
“Amikor lelkiismeret harcol a rosszul értelmezett kötelességtudattal avagy választópolgárok akarata vagy frakciófegyelem az erősebb…”