Lélekszám és parkolási helyzet, ha kiindulunk Újbuda panel állományából
6 min read
Nagyon sok féle adat kering a levegőben, hogy hányan is élünk Újbudán vagy hány autóval rendelkeznek az itt élők. Pontos adatok nincsenek, de ha elővesszük a 2001-es népszámlálás erre vonatkozó adatait, akkor azért bizonyos tendenciák kimutathatóak. Idén ősszel ismét népszámlás lesz, ami majd ezeket az adatokat frissítheti, akár felülírhatja…
A 2001-es népszámlás a KSH kiadott adatokat többek közt a panelben élők számáról, ami azért érdekes, mert azóta nem lettek lebontva panel épületek, így azok száma stagnál, ami pedig ad némi lehetőséget következtetni az abban élők jelenlegi számára is.
Nézzük mit mond az akkori kimutatás Újbudára ?
Budapesten a legtöbben lakótelepen (panelben) Újbudán életek 2001-ben (ki gondolta volna ? 🙂 ) Tehát a főcsapás irány Budapest betelepítése kapcsán már a szocialista rendszerben is Újbuda volt, hiszen minden panel lakótelep, a rendszerváltás előtt épült. Ez a főcsapás irány pedig mint láthatjuk azóta sem változott.
2001-ben a 134.948 ember élt ilyen típusú ingatlanban kerületünkben.
100.000 feletti lakószámmal lakótelepi lakások esetében Újbudán kívül csak
Óbuda (118.477 fő)
Zugló (118.125 fő)
Angyalföld (111.210 fő)
Újpest (102.402 fő)
Budapesten öszesen 1.732.530 ember élt lakótelepeken, míg a városokban, megyei jogú városokban összesen 1,943.300 Fő.
Mivel Újbudán panelek, lakótelepek elbontására nem került sor, így azok száma stagnál azóta is, maximum abban következhetett be változás az elöregedéssel, hogy egy adott lakásban hányan élnek. (2001-ben egyébként más típusú ingatlanban 56.326 ember élt, tehát Újbuda lakósainak száma akkor összesen 191.274 Fő volt) Ha innen nézzük, akkor jelenleg jobb a helyzet, de vajon meddig ? Ma a különböző becslések és egyéb nem hivatalos felmérések alapján minimum 160.000-re tehető az itt élők száma, amire csak a legújabb BudaPart projekt saját bevallásuk alapján 25-30.000 embert fog pluszban betelepíteni a kerületbe. (igen itt vehetnek kerületben élők is, de az Ő felszabaduló lakásukba is költözik majd valaki, tehát összességében és jellemzően ez a szám pluszként jelentkezik a kerületben. )
A Körtér Környezettudatos Mozgalom nagyon pontos adatokkal tud szolgálni, hogy jelenleg még hány lakópark építése zajlik, és mondjuk 2030-ig így mennyivel növekszik Újbuda lélekszáma, de az nem kérdés, hogy messze 200.000 felett leszünk, és így lekörözve Debrecent is z ország második legnagyobb települése lesz lélekszám alapján Újbuda (csak Budapest előzi majd meg)
De nézzünk még egy picit tovább az adatok alapján… Anno a lakótelepekhez nem épültek mélygarázsok Újbudán sem, akkoriban az autók számát lakásonként egy darabban lehetett meghatározni átlagban, és a lakótelepek közterületi parkolóit ehhez mérten tervezték (vagy sok esetben még ehhez mérten sem) Pontos adatok nincsenek (lehet nem is érdeke senkinek nyilvánosságra hozni, még ha lenne is), hogy jelenelg átlag hány autó/ háztartással kell számolni Újbudán, de én már évek óta a minimum 1,5-es szorzót hallom, ami akár alábecsült is lehet. Mivel a paneles lakóparkokban azóta sem épültek mélygarázsok, így egyértelmű, hogy a panelek mentén a parkolásból adódó terhelés irdatlan mód megemelkedett, és ha enno egy autó per háztartásra terveztek, akkor jelenleg agglomerációs parkolás plusz sem kell ahhoz, hogy ne legyen elegendő parkolóhely az ilyen típusú ingatlanok mentén.
Természetesen mint láthatjuk az új típusú (nem panel) lakóparkok és gomba módra nőnek ki Újbuda földjén, és új autóbirtoklási szokások ide vagy oda nem lett megemelve a kötelező parkolóhely kialakítási szám az ingtalanfejlesztőknek (maradt az egy itt is), ráadásul nem kötelező ezeket megvásárolni az ott élőknek, így ezekből az ingatlanokból is újabb autók tömege áramlik a közterületi parkolók irányába. És végül ezeket megfejeli adott körzetekben (ahol még ingyenes a parkolás) a nem kerületben élő, de itt dolgozók, valamint az agglomerációból érkező Budapesten belül dolgozó, autóikat itt tartosan parkoltatók száma. És persze a kerület bizonyos részei (pl. Fehérvári úti rendelő és környéke) a kerületi lakosok koncentrált parkolási igénye bizonyos ideig az ott található közintézmény elérése érdekében. (ez messze nagyobb mint az ideiglenesen parkolók természetes cirkulációja) Talán így már nem csodálkozunk a jelenleg kerületünkre jellemző parkolási káoszon, és talán még azon is elgondolkozunk, hogy a parkolási zónák növelése megoldja-e majd az ott élők parkolási problémáját, vagy esetleg az fog kiderülni, hogy a nem ott lakók, pl. agglomerációból érkezők parkolása nélkül sincs elegendő parkolóhely, mert egyszerűen több az autó, mint a fizikai értelemben meglévő vagy létrehozható parkolók száma. (és ezt nem azért írom, mert nem értek egyet a fizető parkoló ővezeteek bővítésével, csak attól tartok ez önmagában még nem hozza meg majd a várt eredményt)
De vissza a kiinduló számhoz, ha a természes fogyást is figyelembe veszem, mivel a panelek mennyisége állandó és üresen álló lakásokról magántulajdonban nem igen hallani, ezért azt gondolom 100.000 panelban élővel (és attól tartók ezt most alábecsülöm) most is számolhatunk. (kiváncsian várom az idén őszre tervezett népszámlási adatok ezt visszaigazolják-e majd) Ha átlagban a 2 főt veszem lakásonként, és igen óvatos becsléssel az eredeti 1-ről 1,2 -re emelem a gépjárművek számát, akkor ez bizony alaphangon is 60.000 gépjármű, ehhez hozzá kell adni az egyéb ingatlanokban élők (pl. családi ház) aztóinak a számát (2001-ben 56.326 ember éált más tipusú ingatlanban), majd ehhez jön még a 2001 óta megépült,. átadott új típusó lakóparkok, vagy lakóházakban élők száma alapján az az autó mennyiség, amit bármilyen okból nem az adott ingatlan mélygarázsában tárolnak. Végül a gombamód szaporodó irodaházak közterületre nehezedő gépjármű terhelése is hozzáadható az előbbi számhoz, hiszen itt ugyan épülnek málygarázsban beállók, de az tökéletesen látható, hogy messze nem annyi, ahányan az épüleben dolgoznak és autóval érkeznek a kerületbe, és akkor a vendég parkolókról már nem is beszélve. (Őrmező mentén a ONE irodaház ennek tökéletes példáját mutatja be)
Nem kell nagyon elegendi a fantáziát, hogy itt bizony jóval több autóról beszélünk napi szintű közterületi parkolással, mint ahányan a kerületben élnek. És mint mondtam ebbe nincs benne az agglomeráciból érkezőkés kerületünket P+R parkolóként használók gépjárműveinek a száma. Érdekes adat lenne ezzel szembeállítani, hogy összesen hány db közterületi parkoló van jelenleg Újbudán és ebből mennyi az ingyenes, mennyi fizetős. (Igyekszem erről adatot bekérni Hintsch György alpolgármester úrtól)