2024.04.19.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Valami nagyon nincs rendben az ellenzéki összefogással, a napokban tartott időszaki választásokon mindössze 2 helyen nyertek 18-ból…

12 min read

Időközi önkormányzati választást tartottak vasárnap Budapesten, több megyeszékhelyen és szerte az országban. A nap a Fidesz látványos sikerével és az egyesült ellenzék markáns vereségével zárult.

18 szavazás volt, a Fidesz ebből 16-on indult és 12-n győzött, az ellenzék Budapesten és vidéken is 1-1 helyen tudott nyerni, a fővárosban 2 képviselői helyet buktak el.

Csalódást keltő eredmény, kár lenne tagadni (…) A budapesti körzetekben a választói részvétel két helyen még a 20 százaléknak is alatta maradt, a másik két körzetben is csak leheletnyivel volt több. (…) az ellenzéki szavazók távolmaradásukkal büntették az ellenzéki pártokat azért a teljesítményért, amit április 3-a óta produkálnak.” -nyilatkozta Karácsony Gergely…

A főpolgármester szerint

“Megüzenték, hogy ez az április 3-a óta bemutatott „melyikünk a legnagyobb kicsi” játék nem vezet sehova. Megüzenték, hogy nem vezet sehova az az ellenzéki hozzáállás, hogy „ha a Fideszt nem tudjuk legyőzni, hát győzzük le egymást”. A választók megüzenték: ébresztő!”

 

Karácsony azért fogalmazott ennyire erősen, mert vasárnap három kormánypárti és egy ellenzéki képviselő nyert a budapesti kerületi időközi önkormányzati választásokon, úgy, hogy ezek közül két helyen eddig ellenzéki mandátumot szerzett meg a kormánypárt.

Budapesten a IV. kerület 2-es és a VIII. kerület 5-ös egyéni választókerületében a képviselő halála miatt kellett időközi választást tartani. Az V. kerület 3-as és a VII. kerület 4-es egyéni választókerületében pedig azért, mert lemondott egy-egy képviselő.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az V. kerületben Nagy Gergő, a Fidesz-KDNP jelöltje nyert a szavazatok több mint 70 százalékával. A második helyen a Momentum, a DK, az LMP és az MSZP közös jelöltje, Fábián Benjámin végzett több mint 27 százalékkal. A függetlenként induló Schmuck Andor kevesebb mint 2 százalékot ért el, míg Burián-Kozma Dávid, a Munkáspárt-ISZOMM jelöltje mindössze két szavazattal 1 százalékot sem ért el.

A VII. kerületben ugyancsak kormánypárti jelölt nyert. Ripka András, a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok több mint 45 százalékát szerezte meg. Jenei Kevin Martin, aki a DK, a Jobbik, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd támogatásával indult, valamivel több mint 28 százalékot kapott. Terdik Roland, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) jelöltje több mint 13 százalékos eredményt ért el. Sima Ákos József, az Élhető Erzsébetváros Egyesület jelöltje több mint 8, míg Olajos János a Megoldás Mozgalom (MEMO) támogatásával csaknem 4 százalékot ért el. Gál Péter, a Munkáspárt-ISZOMM támogatottja 3 szavazatot szerzett, ezzel félszázalékos eredményt sem ért el.

A VIII. kerületben Gondos Judit, a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok több mint 63 százalékával nyert. Pityó László, aki a DK, a Jobbik, a Momentum, az MSZP és az LMP támogatásával indult, több mint 35 százalékos eredményt ért el. Simon György, a Munkáspárt-ISZOMM jelöltje 9 szavazattal alig több mint 1 százalékot szerzett.

A főváros IV. kerületében Vasvári László, a DK, az LMP, a Momentum, a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje szerzett képviselői mandátumot, miután a szavazatok több mint 47 százalékát kapta. Néhány százalékkal lemaradva, több mint 40 százalékos eredménnyel Drabant Fruzsina, a Fidesz és az Újpestért Egyesület jelöltje végzett a második helyen. Mester János a Mi Hazánk támogatásával több mint 6, míg az MKKP jelöltje, Magyar Péter mintegy 4 százalékot szerzett. A független Jánvári-Halmai Józsefre 13 szavazat érkezett, ezzel alig több mint 1 százalékos eredményt ért el.

A nagyobb városokban csak a civilek voltak a Fidesz igazi ellenfelei

Megyei jogú városokban 5 választást tartottak, ezek közül 3 helyen a Fidesz, 2-n helyi civil szervezet győzött.

Szolnokon a Szolnok Pletykafalu Közössége Egyesület színeiben Menkó Gyula 73 százalékot ért el, de itt nem volt fideszes jelölt, Menkó egy ellenzéki (DK-Párbeszéd-MSZP-LMP) és egy Fidesz-közeli szélsőbalos (Munkáspárt-ISZOMM), valamint egy kutyapárti ellenfelet előzött meg.

Békéscsabán a Hajrá Békéscsaba jelöltje, Vargha Tamás ért el 56 százalék feletti eredményt a. fideszes Alföldi Károly ellen.

Egerben a fideszes Orosz Lászlóné 47,13 százalékkal is nyerni tudott három független és egy Mi Hazánk-os ellenfele előtt.

Nyíregyházán viszont két ellenzéki vetélytársa is volt a fideszes Halkóné Dr. Rudolf Évának, aki ennek ellenére közel 75 százalékot kapott.

Szegeden a fideszes Ruzsa Roland 59-38-ra verte az Összefogás Szegedért Egyesület jelöltjét.

Kisebb városok: Fidesz 6, függetlenek 2, ellenzék 1

Az összesen 14 vidéki próbálkozási lehetőségből az ellenzék 1 önkormányzati képviselői helyet tudott behúzni. Egy olyan gyöngyösi körzetben, ahol nem indult fideszes. Sári István Imre (MSZP-DK-JOBBIK-LMP-Momentum) itt 75 százalékkal győzött egy független jelölt ellen.

A nem megyei jogú városokban ezen felül további 8 hely volt kiadó. Ezek közül a Fidesz a következő helyeken nyert:

Szigetszentmiklós, Kőszeg, Nagykőrös, Békés, Sárvár és Keszthely.

A két független győzelem Tökölön – fideszes ellenfél híján – és Kiskőrösön született.

És akkor lássuk mi ebből a tanulság Újbudán: (szerkesztői lábjegyzet)

A civilek országszerte egyre erősebbek és képesek nyerni, tehát nagyon sok magyar választópolgárnak a végtelenségig elege van mindkét nagy tömörülésből. Újbudán szeptemberben lesz két időközi választás, bár az időpontját hivatalosan még sehol nem láttam, de információim szerint az utolsó hetében lesz szeptembernek.

Ha mostani időközi választás civil sikereiből vagy az önkormányzati választások civil sikereiből indulunk ki, akkor nagyon megfontolandó a helyi civileknek, civil szervezeteknek, hogy saját jelöltet indítsanak, mert meglátásom szerint komoly esélyük lenne a győzelemre. Újbudán már nagyon erős a civil mozgalom, és itt is egyre több embernek elege van a két nagy tömb ás általában a politikai pártok acsarkodásából.

Láthatóan a választók az ország számtalan pontján kiábrándultak az ellenzéki összefogás pártjainak programjából vagy annak hiányából és nemes egyszerűséggel sokan el sem mennek szavazni azok közül, akik eddig az ellenzéket támogatták. Hogy ez most a büntetés jele, vagy egyszerűen feladták, hitüket vesztették, azt mindenki döntse el maga, egy biztos bármelyik is igaz, a felelősök egyértelműen az ellenzéki pártok, a töketlenkedéseikkel, a reggeltől estig tartó politikai alkudozásaikkal az ötlettelenségükkel. A választók látják a folyamatos helyosztót, az összefogás pártjai közti széthúzást, marakodást, egymás benyelésének a kísérleteit burkolt vagy teljesen nyilvános formában. És ez nem jelenti azt, hogy a Fidesz kormányzásnak mindenki örülne, csak épp nem érzékelik az alternatívát, és az a korszak egyre inkább elmúlóban van, amikor 4 évente hülyének lehet nézni a választókat, és arra biztatni, hogy nem az a lényeg, hogy az adott oldalt szeretik-e, megértik-e, akarják-e, csak szavazzanak a másik oldal ellen, és majd utána meglátod jobb lesz. (Sosem lett jobb, akár ki került hatalomra) Lejárt lemez a másik oldalt szajkózni nép ellenségként, ahelyett, hogy megmutatnánk mi mire vagyunk képesek, mi miből, mit vagyunk képesek megteremteni. talán nem véletlen, hogy választásról választásra egyre kevesebb szakértőt látunk politikai pártok mögött (nem szakpolitikust, aki sosem dolgozott a szakmájában, de van egy végzettsége, amit lecserélt a politizálásra). 30 év hazugságai után egy értelmes és értékes valódi gazdasági és egyéb területen dolgozó szakértő már nem akarja a nevét adni egyetlen párthoz sem.

Újbudán nagyon nehéz helyzetben lesz a két Momentumos jelölt, nem lesz könnyű nyerni, Gazdagréten azért, mert Bedő Dávid olyan negatív űrt hagyott maga után, hogy az itt indulni készülő Momentumos Lados Tamás többet nyerne, mint vesztene azzal, ha ki se írná melyik párt tagja, maradna inkább az ellenzéki összefogás jelöltje címzésnél. Mivel Gazdagréten élek nagyon régóta és a helyi közösségi életbe jelentősen belefolyok, így nyugodtan kijelenthetem, hogy szó szerint nép harag övezi Bedő Dávid munkásságát. Lágymányoson pedig nem lesz egyszerű Orosz Anna népszerűségét hozni, ráadásul azon a területen meg a hajléktalan kérdés veri ki a biztosítékot, mert nem érzékelnek az ott élők  valódi változást, sőt az utóbbi időben már erőszakot is alkalmaztak a csövesek és késsel támadtak rá azokra, akik nem akadoztak kellő mértékben nekik. Egy hölgy végig nézhette amint az apját összeverik, mert nem adott “baksist”.  Amolyan hídpénzt szednek az áthaladásért. Állítólag intézkedett a rendőrség, de ki tudja meddig tudták kiiktatni az elkövetőket, mert a legutóbbi begyűjtésük után információim szerint 48 órán belül szabadlábon voltak és visszatértek az eredeti helyszínre, ahol vegzálták, vagy épp megtámadták a járókelőket. Aki az Allee környékén jár, az naponta premier plánban láthatja, amint dolgukat végzik az áruház előtt, kicsit és nagyot egyaránt. Ráadásul a Plázák úgy tűnik fizetőssé teszik az illemhely használatát, így aki esetleg bement eddig oda, az innentől majd szintén az áruház és a csarnok előtti parány zöldterületen fog üríteni.

Szóval nem lesz ősszel egyszerű az ellenzéknek megnyerni az időközi választást a két helyszínen, ha pedig vesztenek a Momentumos indulok, és a Fidesz-KDNP jelöltjei nyernek, akkor igen érdekes helyzet fog kialakulni a testületen belül, hiszen, ha jól számolom a polgármester úrral együtt 15 mandátumot birtokolna az ellenzék, amin belül viszont a jobbik és az LMP jelöltje korántsem biztos, hogy minden kérdésben együtt szavazna az ellenzékkel, míg a Fidesz-KDNP 9 képviselővel rendelkezne, plusz a Mi Hazánk Mozgalom egy képviselője. Ez esetben 15 áll szemben a 10 jelölttel, és bizony a Momentum lesz számos kérdésben a mérleg nyelve a vesztés esetén 3 képviselőjével. Azt tapasztalom és belső információk is azt erősítik, hogy az ellenzéki összefogáson belül a Momentum az, akivel a legtöbbször sikerült összerúgni a port csoporton belül, illetve a Momentum az, akinek a szerepét csökkenteni szeretnék a jelenleg elsődlegesen 2 pólusú ellenzéki összefogáson belül (megjegyzem ez nem csak Újbudán, országosan is igaz) Egy hatalmi harc folyik a Momentum és a DK között, hogy ki lehete vagy ki legyen az ellenzéki összefogás vezető ereje. Ez a harc olykor bujtatott, vagy legalábbis szeretnék, ha az lenne, igaz rendre nem sikerül, és olykor teljesen nyílt, nyitott egymásnak esésben zajlik le. A legutóbbi összezördüléskor a Momentum új elnöke fogalmazott úgy, hogy nagyobb volt a füstje ennek, mint a lángja. Anyám mondta mindig, hogy ha nem mondasz igazat, akkor legalább legyél meggyőző a hazugságoddal. Hát Gelencsér Ferenc kijelentése roppant nem volt meggyőző, hiszen még a Fővárosi közgyűlés is elmaradt Bősz Anett alpolgármesteri jelölése mentén kialakult vita miatt. Na ezt nevezhetjük füstnek  csak hát kár, hogy hetekig tartott a füstölés. Ahogy az sem volt túl meggyőző Újbudaiként, hogy a Momentum országos vezetése simán beáldozta az ügy kapcsán a saját helyi szervezetének az elnökét. És ezzel rendesen meg is tépázta a tekintélyét annak, aki pont az időszaki választáson el is indulna. Ehhez őszintén gratulálok Gelencsér Ferencnek és az elnökségnek. Remélem tudják, hogy Budapest legnagyobb lélekszámú kerületében sikerült elvtelen döntést hozniuk, és ha buknak 2 mandátumot ősszel, akkor ezt ennek a döntésnek is köszönhetik majd. Azt is írta Gelencsér úr, hogy számára, számukra a legfontosabb a helyiek , a civilek véleménye minden kérdésben, nos akkor megkérdezhette volna a véleményünket.

Meglátásom szerint közel az idő, amikor be fogják látni az összefogáson belül, hogy ez az összefogás nem hoz, hanem visz szavazókat (ezt az április választások épp úgy megerősítették, mint a mostani időszakos is) és onnantól válik majd érdekessé Újbudán a Momentum, mint a mérleg nyelve. Egyébként az akkor is igaz, ha a Momentum mindkét mandátumot viszi a kerületben, akkor is Ő marad a mérleg nyelve, csak épp nagyobb súllyal. Nem véletlen régi politikai szereplők visszarendeződése különböző pozíciókban az Önkormányzaton belül, ahogy a “Lightos” alpolgármester elfogadása jelenleg még egyetértésben, egy sokkal radikálisabb, civil szempontból is előnyösebb jelölttel szemben.

A kérdés az ellenzéki összefogás pártjai mikor tanulnak már végre az egyre katasztrófálisabb eredményekből, mikor hiszik már el, hogy ha összerázunk hat különböző tulajdonságú kémiai elemet, az utána még nem a mindenre megoldást nyújtó isteni nektár. Annyira eltérő eszmeiséget képviselő pártokról beszélünk, hogy valójában az egyetlen kötőelem közöttük a hatalom megszerzésének a vágya, így ha megszereznék, nagyjából addig tartana az összefogás. A Jobbik most saját bőrén tapasztalta meg, hogy a vezetőjük átverte őket, és belevitte a pártot egy önfelszámoló folyamatba, a Mi Hazánk meg békésen és mosolyogva fogadja az átállókat. A Párbeszéd, az LMP, az MSZP a jelenlegi ismereteink szerint önállóan be sem jutna a parlamentbe (valószínűleg már a jobbik sem), kinek örömére, kinek bánatára, ez pedig megint arra mutat rá, hogy a DK és a Momentum között napról napra élesedni fog az ellentét, mert mint tudjuk két dudás egy csárdában, max a mesében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest