2025.07.08.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

A gazdagrétiek régi vágya teljesül a Csiki Suli vizesblokkjának felújításával

2 min read

A Csiki-hegyek utcai általános iskola mosdói nagyon rossz állapotban voltak, ami méltatlan volt a gyerekeinkkel szemben, de ez most már a múlt.

Az iskola vizesblokkjainak felújítását tavaly kezdte meg Keller Zsolt helyi képviselő kezdeményezése alapján az Önkormányzat, a napokban pedig elindult a második fázis, így hamarosan már csak fájó múlt lesz az áldatlan állapot, végre biztosak lehetünk abban, hogy a gyerekeink emberhez méltó körülmények között használhatják az iskola mosdóit.

Innentől már “csak” vigyáznunk kell arra, ami felépült, és ebben mi szülök is sokat segíthetünk, ha a gyermekeinkben is tudatosítjuk, hogy rajtunk is múlik, hogy sokáig élvezhessük annak az előnyeit, ami alapvetően természetes kellene, hogy legyen.

Minden Gazdagréti nevében és főleg minden szülő nevében, akinek a gyermeke ebbe az iskolába jár köszönet Keller Zsoltnak és Újbuda Önkormányzatának. Nekünk itt élőknek pontosan erre van szükségünk, politizálás helyett cselekvés a helyiekért.

Íme Keller Zsolt nyilatkozata 2021-ben, amikor az első fázis a felújításnak elindult. Nos a képviselő és általa az Önkormányzat betartotta az ígéretét és pont kerül az ügy végére, pedig alapvetően nem Önkormányzati feladat volt ez, hiszen a tankerületi központ feladata (azaz állami hatáskör), de ők forráshiányra hivatkozva nem voltak képesek megoldani a problémát. Szerencsére az Önkormányzat talált forrást a saját költségvetésében.

Nem mellesleg egy tankerület vezetője ne hivatkozzon forráshiányra, ha közben van pénz a tankerületi vezetők jutalmazására.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest