A Ficsak ma Újbuda jövőjéről kezdeményezett beszélgetést a Móricz Zsigmond körtéren
3 min read
Mindenki másként látja Újbuda jelenét és persze a jövőjét is, amit tovább torzíthat, hogy valaki inkább újbudai lokálpatrióta vagy erősebb benne a pártokhoz, ideológiákhoz történő kötődés…
Egy azonban biztos, a demokrácia alapja a véleményszabadság, és részünkről pedig ennek vállalása, kimondása. Ha ehhez még társul némi vitakultura, a másik meghallgatása, majd saját álláspontunk melletti kulturált érvelés, a másik személyének és véleményének tiszteletben tartása melletti vita, na az már egy fél mennyország (lenne)… de lássuk be, ettől még nagyon-nagyon messze van a magyar társadalom jelentős része.
Nem kérdés, hogy ez a cikk is felesleges indulatokat fog gerjeszteni, amint leírom, hogy a FICSAK tartott ma egyfajta utca fórumot a Móricz Zsigmond körtéren, ahol Újbudát érintő alapvető kérdésekről szavazhattál (közbiztonság, köztisztaság, egészségügyi ellátás stb). Nem kérdés, hogy Király Nóra személye és a Ficsak Fidesz kötődése, háttere azonnal indulatokat gerjeszt az ellenzéki összefogás támogatói, hívei között, ahogy a Momentumos utca fórum, vagy egy Dobrev Klára féle “beszélgessünk a néppel” show, meg a fidesz hívőknél veri ki a biztosítékot. Megjegyzem mindkét oldalon feleslegesen, mert Újbudaiként nem politizálni kellene elsődlegesen, hanem Újbudáért, Újbudaiként véleményünket, ötleteinket hozva igazi lokálpatriótává válni. Mondjuk az Újbudai Civil szervezetek zöme így gondolkodik, nem pártok mellett vagy ellen kardoskodunk, hanem ügyek mellett vagy ellen, kizárólag az Újbudaiak érdekeit szem előtt tartva.
A rövid kérdőív, amit ma a helyszínen papír alapon lehetett kitölteni, az digitálisan itt tölthető ki:
Íme egy rövid riport 10 percben Király Nórával, mi történik ma, miért jött ki egy beszélgetésre, utca fórumra a Ficsak…
Mindenkinek javaslom, hogy töltse ki a kérdőívet, ha ma nem sikerült, akkor digitálisan, és ugyanezt fogom javasolni bármely más párt hasonló kezdeményezése esetén is, mert otthon fotelból puffogva a facebookon írogatva csoportokban (jó esetben saját névvel és /vagy fotóval) hogy nem tetszik vagy épp nem tetszik, ami a kerületben történik bármilyen ügy kapcsán, hát az már elnézést, de roppantul kevés. Ha nem adom a véleményem, az ötletem, a javaslatom, vagy akár bírálatom, akkor mitől várom, hogy bármi is változzon.
És végre tiszteljük a másikban az embert, ne foglalkozzunk azzal, kinek milyen a politikai, ideológia beállítottsága, mert ettől még egy kerületben kell boldogulnunk, közösen tudjuk építeni vagy sajnos lerombolni a saját lakókörnyezetünket.
Aki a Ficsakot nem ismerné, az ITT olvashat róluk többet…
Nem azért veri ki a biztosítékot mert Fidesz ál-civilszervezet, hanem, mert a vita fontosságát jelzi mindenki, a cikk írója is, de különös később már a kék-Fidesz párt hasonló akcióját idézőjelbe teszi meg shownak aposztrofálja.
A kérdőívet kitöltöttem, de nem jót sejtet, hogy emailcímet, telefonszámot is kérnek hozzá. Ez valami kis cuki Fidesz adatbázisba fog kerülni, szóval ha bárki is azt hiszi, hogy van értelme kitölteni, az mindenképp hamis személyes adatokkal tegye.