A klímaváltozás kritikusnak tartott fordulópontjainak több mint a fele már bekövetkezett
9 min read
A klímaváltozás kritikusnak tartott fordulópontjainak több mint a fele már bekövetkezett – közölte az Exeteri Egyetem. A klímaváltozás kritikus pontjait (angolul tipping point, turning point) húsz évvel ezelőtt határozta meg a Éghajlat‑változási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC), megjelölve azokat a kulcsfontosságú jelenségeket, amik ha együttesen bekövetkeznek, akkor a Föld klímája eléri a globális éghajlati fordulópontot, amely után már nem lehet megállítani a globális felmelegedést.
Vezető klímakutatók egy csoportja szerint az olyan jelenleg is zajló, visszafordíthatatlannak látszó változások, mint az amazóniai őserdők eltűnése és a grönlandi és az antarktiszi jégmezők zsugorodása, a korábban jósoltaknál sokkal gyorsabban történnek, és beláthatatlan következményekkel járnak. A globális felmelegedés hatására mostanra elért kritikus klímaváltozási pontok sokkal jobban összefüggenek egymással, mint azt eddig gondolták, és eldőlő dominókként viselkedve az emberi civilizációt fenyegetik – fogalmaz az egyetemi közlemény.
A tudósok a Nature tudományos folyóiratban tették közzé kiáltványszerű megállapításaikat “Climate tipping points — too risky to bet against” címmel, azonnali cselekvése szólítva föl az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében, arra figyelmeztetve, hogy ellenkező esetben a fölforrósodó Föld egyre kevésbé lesz lakható.
A klímakutatók szerint a következő kilenc területen már elérte a Föld a klímaváltozási fordulópontot:
- északi-sarki tengerek jege,
- grönlandi jégmező,
- boreális erdők,
- permafroszt,
- Atlanti-óceán meridionális áramlása,
- Amazónia esőerdői,
- melegtengeri korallzátonyok,
- nyugat-antarktiszi jégmező,
- kelet-antarktiszi jégmező.
A tanulmány szerint a fordulópontok a korábban becsültekhez képest sokkal nagyobb kockázatot jelentenek, és sokkal gyorsabb cselekvésre van szükség ahhoz, hogy hatásukat valamilyen szinten enyhíteni lehessen. Tekintettel arra, hogy a fosszilis üzemanyagok használata 2050 előtt nemigen szűnik meg, és hogy az átlaghőmérséklet máris 1,1 Celsius-fokkal magasabb, mint az iparosodás előtti időszakban, a globális fölmelegedés várhatóan már 2040-re meghaladja az IPCC által meghatározott 1,5 Celsius-fokos globális éghajlati fordulópontot. A kutatók szerint ez önmagában vészhelyzetet jelent.
A klímatudósok arra figyelmeztetnek, hogy ha összeomlik a grönlandi, a nyugat-antarktiszi és a kelet-antarktiszi jégmező, akkor tíz méterrel meg fog emelkedni a tengerek szintje, és ez visszafordíthatatlan változást jelentene. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának azonnali mérséklése lassíthatja ezt a folyamatot, amivel időt nyerhetnek és magasabban lévő területekre költözhetnek a tengerek mellett élő, part menti közösségek. Eljön tehát az idő, amikor példáuél Magyarország helyzete erősen fel fog értékelődni, hiszen óceánoktól, tengerektől messze, a kárpátok védelmében élünk. Persze ránk is kihatással lesz a klimaváltozás, de legalább nem fog elnyelni a tenger.
Ráadásul önmagában nem elegendő az emberi eredetű üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése: az őserdők pusztulása, a permafroszt felolvadása ugyancsak növeli a légkörben ezen gázok arányát. Ebből is látható, hogy a fordulópontok összekapcsolódva vezethetnek a drámai végkifejlethez, akár 3 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-emelkedéshez, és
A KUTATÓK ATTÓL TARTANAK, HOGY AZ EGYMÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ ESEMÉNYEK LÁNCOLATA MÁR ÁT IS LÉPTE AZT A HATÁRT, AHONNAN MÉG LETT VOLNA VISSZAÚT.
A helyzet romlásának tempóját látva a kutatók szerint egy dolgot azonnal meg kell tenni, hogy hatással lehessen az ember a helyzetre: radikálisan és globálisan csökkenteni kell az üvegházhatású gázok kibocsátását.
Az Európai Unió és egyre több ország tűzte ki maga elé azt a célt, hogy 2050-ig nettó nullára – vagyis az erdők és az egyéb karbonmegkötő megoldások által kezelhető szintre – csökkenti az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátását. Ehhez az EU-nak jelentősen fokoznia kellene ez irányú erőfeszítéseit, azonban még ha sikerül is teljesítenie a kihívást, az is kevés lehet a Párizsi Klímaegyezményben vállalt, a katasztrofális mértékű klímaváltozás megelőzéséhez szükséges cél eléréséhez – figyelmeztet a berlini központú Energy Watch Group (EWG).
A 2015 decemberében elfogadott, a világ szinte összes országa által aláírt Párizsi Klímaegyezményben az államok arra tettek vállalást, hogy mindent megtesznek abban érdekében, hogy a globális átlaghőmérséklet iparosodás előtti állapothoz képesti emelkedését lehetőleg 1,5, de legfeljebb 2 Celsius-fokban korlátozzák a 21. század végéig. Öt évvel később a helyzet az, hogy a klímaváltozás klímaválsággá súlyosbodott, de a tudományos szféra és a társadalom sürgetése ellenére a döntéshozók messze nem folytatnak megfelelő éghajlat-politikát. Az Európai Unió a 2050-es klímasemlegesség célját mantrázza, és azt állítja, hogy ennek elérése elegendő a klímakatasztrófa elkerülése érdekében kijelölt párizsi célok teljesítéséhez – állítja Hans-Josef Fell és Dr Thure Traber, a nonprofit klímaügyi tanácsadó szervezet elnöke és vezető kutatója az Euractivon megjelent véleménycikkben.
Sajnos azonban, a kérdést alaposabban megvizsgálva e feltételezés már nem tűnik teljesen megalapozottnak, ami kétségbe vonja az egész európai klímapolitika megfelelőségét. A klímasemlegesség esetleges 2050-es elérése “nagymértékben” elégtelennek tűnik ahhoz, hogy a felmelegedést 1,5 fokra korlátozzuk – fogalmaznak.
Félrevezetett közvélemény?
Állításuk szerint a tudományos bizonyítékok “megsemmisítő” erejűek, amint azt az Energy Watch Group legutóbbi szakpolitikai dokumentuma is mutatja. Amint arra felhívják a figyelmet, az Európai Unió Föld-megfigyelési programja, a Copernicus éghajlatváltozással kapcsolatos szolgáltatása (Copernicus Climate Change Service, C3S) megállapította, a Föld felszíni átlaghőmérséklete 2020-ban már 1,25 fokkal meghaladta az iparosodás előtti szintet, az ENSZ kezdeményezésére létrejött Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) szakértőinek számításai szerint pedig már 2030-ra elérhetjük az 1,5 fokos felmelegedést.
KÖZBEN AZONBAN AZ IPCC HIVATALOSAN AZT KOMMUNIKÁLJA A POLITIKAI DÖNTÉSHOZÓKNAK, HOGY 2030-RE “CSAK” 1,3 CELSIUS-FOKOS MÉRTÉKŰ HŐMÉRSÉKLET-EMELKEDÉS VÁRHATÓ, AMI ELLENTMOND AZ IPCC SAJÁT SZAKÉRTŐI MODELLSZÁMÍTÁSAINAK ÉS FÉLREVEZETI A KÖZVÉLEMÉNYT.
Márpedig – nagyrészt az IPCC hivatalos közléseire is támaszkodva – a 2050-es klímasemlegességi célhoz kapcsolódó politikai tervek még 2030 után is jó ideig világszerte számolnak a klímaváltozás fő felelősének tartott fosszilis energiaforrások használatával – vagyis még azt követően is, hogy elértük a 1,5 fokos felmelegedést. A tervek tehát – így a 2030-ra elérendő 55 százalékos uniós emissziócsökkenési cél is – tulajdonképpen azon a téves következtetésen alapulnak, hogy a 2050-es karbonsemlegesség elérése a klímavédelem hatékony eszköze.
Németország példája jól rávilágít a hibás tervezés jelentőségére: eszerint, még ha 2050-ig fokozatosan nulla közelébe is csökkentenék az emissziót, a német gazdaság addig is további 10 milliárd tonna szén-dioxidot bocsátana ki. Ez pedig csaknem háromszorosa a német kormányzati Környezetvédelmi Tanácsadó Testület (SRU) által a 1,5 fokos cél eléréséhez legfeljebb megengedhetőnek tartott mennyiségnek. Ami egyébként az IPCC szakértői számításain alapul.
AZ EWG TANULMÁNYA AZT ÁLLÍTJA: AMENNYIBEN A 2050-ES KLÍMASEMLEGESSÉGI CÉLT EL IS ÉRJÜK, A FELMELEGEDÉS MÉRTÉKE AKKOR IS MEGHALADHATJA A 3 CELSIUS-FOKOT, AMINEK KÖVETKEZMÉNYEKÉNT AZ EMBERI CIVILIZÁCIÓ, AHOGYAN MA ISMERJÜK, TALÁN MÁR NEM LÉTEZHET TOVÁBB.
Még így sem lehetetlen a siker
Politikai szinten vagy nem észlelték, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyják, hogy igen közel van és egyre gyorsabban haladunk ahhoz a ponthoz, amely után a következmények már katasztrofálisak; ez pedig a nemzeti parlamentektől az európai intézményeken át a médiáig általánosan jellemző, sőt, bizonyos mértékben még a tudományos szférára is – mutatnak rá a szerzők. Ezért szerintük azok, akik az Európai Bizottsághoz hasonlóan azt állítják, hogy a Párizsi Klímaegyezmény célja elérhető a 2050-es karbonsemlegességgel, tudatosan vagy öntudatlanul, de megtévesztik a nyilvánosságot.
A JELENTÉS AZT ÁLLÍTJA, A GAZDASÁG NETTÓ NULLA KIBOCSÁTÁSÚVÁ VALÓ ÁTALAKÍTÁSA 2030-IG TECHNIKAILAG ÉS GAZDASÁGILAG IS LEHETSÉGES, IGAZ, CSAK ERŐS POLITIKAI ELKÖTELEZETTSÉG ÉS A LEGNAGYOBB ERŐFESZÍTÉS ÁRÁN.
Egy ilyen törekvés kiindulópontjának a 100 százalékban tiszta, megújuló energia alapú gazdaság felé tartó energiaátmenet felgyorsításának kell lennie. A szerzők szerint a helyzet ehhez kedvezőbb mint valaha: a kulcsfontosságú technológiák nem csak egyre olcsóbbak, de lehetővé teszik az energiarendszer decentralizációját is, csökkentve a gigantikus infrastruktúrák hatalmas és időigényes fejlesztésétől való függést is.
Javaslatuk szerint az átalakulás felgyorsítása érdekében a megújuló energia támogatására ma széles körben alkalmazott aukciók rendszerét is újra kellene gondolni. A szerintük kizárólag a nagyobb megújulós beruházások támogatására célszerű aukciós sémák továbbfejlesztése mellett a megújulók terjedésének felgyorsítása szükségessé teszi a kis és közepes (60 MW-ig) méretű megújulóenergia-termelő egységek külön kötelező átvételi és prémium típusú támogatásának (újra)bevezetését is. Ezzel a megújulók telepítése példátlan mértékben fokozható, ahogyan például Vietnamban is látható: a dél-kelet-ázsiai országban a tetőre telepített napelem kapacitás tavaly 9 gigawattal nőtt egy egyszerű kötelező átvételi tarifa bevezetésével.
Következtetésük szerint a számos, érettebb piacokkal rendelkező országban már túlhaladott kötelező átvételi (feed-in tariff) rendszer megfelelő feltételek mellett alkalmas lehet egy megbízható ellátást biztosító megújulóenergia-mix és energiatároló technológiák alkotta fenntartható energiarendszer kialakulásának támogatására is. Ezek az intézkedések együttesen pedig képesek lesznek egy olyan dinamikát generálni, amely a Párizsi Klímaegyezmény célját is elérhetővé teszi.
Amennyiben ezt valóban komolyan gondoljuk, sürgősen további kutatásokra van szükség, amelyek reálisan, a tudományon alapulva számolnak a klímakatasztrófa kockázatával. Ennek a folyamatnak szerintük az olyan politikai célok elutasítását is magába kell foglalnia, mint a 2050-as karbonsemlegesség, ehelyett olyan forgatókönyvek, referenciaértékek és politikai iránymutatások kidolgozására van szükség, amelyek 2030-ra hozzák előre a nulla emissziós állapot elérését. Bolygónk kontrollálhatatlan klímakatasztrófába süllyedésének tagadhatatlan kockázata miatt ugyanis nincs más választásunk – figyelmeztetnek.
A jelentés teljes terjedelemben angol nyelven letölthető innen.
