adta hírül Újbuda Önkormányzata saját facebook oldalán
Úgy tűnik azonban ez két dolog miatt is megosztotta az Önkomrmányzat képviselőit. Egyrészt azért mert Újbuda Önkormányzata ezt Újbuda teljes lakossága nevében nyilatkozta, másrészt mert az Önkormányzati képvselők közül nem kevesen nem értenek egyet azzal sem, hogy a zászló kikerült az önkományzat épületére. Ebben a kérdésben nem csak a Fidesz illetve a Mi Hazánk mozgalom tiltakozik , de az ellenzéki összefogásin belül is eltérő állaspontok születtek.
Az valóban nagy kérdés, hogy Újbuda teljes lakossága nevében van-e egyáltalán lehetősége bárkinek is egyértelmű kijelentést tenni ,s az is kérdés, ezzel nem megosztóak leszünk-e a kerületen belül élők esetében.
Erre hívja fel a figyelmet Bába Szilvia képviselőasszony is facebook bejegyzésében…
“A provokáció nem jelenti az elfogadás melletti kiállást!
“Újbuda is kiáll az elfogadás mellett” – kürtöli világgá az Újbudai Önkormányzat Facebook oldala, illusztrálva ezt olyan képpel, amin a huszonnégy újbudai önkormányzati képviselőből három felhúzza a szivárványos zászlót a Polgármesteri hivatal épülete előtt a nemzeti és a székely lobogó mellé. Tették ezt úgy, hogy ezzel kapcsolatban nem egyeztettek a képviselő testülettel, de még a koalíciós partnereikkel sem, mindenesetre velem biztosan nem. Gondolom egyszerűbb volt így eljárni, mert tavaly napokig tiltakoztam a szivárványos zászló felhúzása ellen az önkormányzat épületére, most erre esélyt sem adtak.
Pedig akkor megint elmondtam volna, hogy a szivárványos zászló nem való középületre és véleményem szerint az ilyen akciókkal Újbuda pont az ellenkezőjét teszi annak, mint amit hirdet. Szó sincs itt elfogadásról, hiszen akkor el kéne fogadni a többség véleményét is, akik nem kérnek ebből.
Az elmúlt napokban számos példát láthattunk arra, hogy a világon szinte csak egy vélemény fogadható el, ez pedig kizárólag az LMBTGQAWI stb. közösség véleménye. Aki ezzel nem ért egyet, azt megbélyegzik, elmondják mindennek, kirekesztik. Sajnálom, hogy itt tartunk!
Sajnálom, hogy az elfogadás jegyében, akarva vagy akaratlanul olyan társadalmi feszültségeket gerjesztenek, amelyek nem összehozzák, hanem eltávolítják egymástól az embereket.
Önkormányzati képviselőként nekem továbbra is Újbuda az első és mindent megteszek a körzetem fejlesztése, s lakóinak kellemes közérzete érdekében. Függetlenül nemtől, kortól, szexuális beállítottságtól, vallástól, politikai hovatartozástól stb!”
Junghausz Rajmund képviselő is megfogalmazta ebben a kérdésben álláspontját:
“A szivárvány egy rövid természeti jelenség.
Tegye fel a kezét, aki a szivárványos zászlótól vagy a Pride felvonulástól lett elfogadó!
Zászló Imre polgármester csapatának ma nem volt jobb dolga, mint a szivárványos textil kihelyezése az Önkormányzat épületére. Gratulálok hozzá.
Kedveskéim, a saját rudjára mindenki azt húz fel, amit akar, de a középületeket miért kell szexuális identitással kapcsolatos utalásokkal díszíteni? Ez az épület nem a sajátotok! Visszaéltek a pillanatnyi hatalmatokkal, amikor nem veszitek figyelembe az itt dolgozó hivatali dolgozókat sem. Többeknek közülük ez rendkívül kellemetlen. Amúgy a Fidesz és a Mi Hazánk mellett az MSZP, valamint a Jobbik képviselőinek sem tetszik a lobogózás. Ezért provokatív pofátlanság egész Újbudára ráhúzni ezt az ügyet.
A poszthoz használt két kép ma készült. Végeznétek inkább rendesen a dolgotokat, kevesebb pótcselekvésre lenne szükség.
Az önkormányzat feladatát az Önkormányzati Törvény szabályozza, és ebben egy sor sem található a szexuális magánügyekkel való foglalatosságról. Eddig is nyilvánvaló volt, hogy a baloldali vezetés az elfogadás mellett van: Czeglédy elfogadja a neki adott milliókat, a Momentum elfogadja, hogy kizárják fontos döntésekből, a városvezetés meg elfogadja az áldatlan állapotokat a közterületeken.
Az LMBTQ propagandaterrorja nem az érveik erejében van, hanem a goebbelsi retorikájában.”
Az Ujbuda.hu facebook oldalán is elég heves szóváltás alakult ki, nem kevés kommentelő részéről ebben a kérdésben, ezért azt egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy messze nem egységes az álláspont sem az Önkormányzaton belül, sem Újbuda lakói között.
A Lokálpatrióta nem kíván olyan fajta állásfoglalást tenni, amivel bármilyen szempontból befolyásolni szeretné akár egyik, akár másik oldal véleményét. Továbbra is úgy gondolom, hogy az újbudai választópolgárokat felnőttként kell kezelni és hagyni kell, hogy saját maguk alakítsák ki véleményület bármilyen témában, ügy kapcsán, így a szivárványszínű zászló kitűzésének kérdésében is az Önkormányzat épületén. És természetesen mindenkinek jogában áll eldönteni azt is, hogy ez kiállás vagy provokáció, hogy mindkét oldal véleményét idézzem…
Egy dologban azonban állást tudok és kell is foglalnom, nem jó, hogy újra és újra olyan dolgokba ütközünk, ami megoszt minket Újbudaiakat, Civileket, Választópolgárokat, és sajnos ez koránt sem egy zászló vagy annak kitűzésének kérdése, hanem napi szinten működő általános jelenség.