2025.07.08.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Közmeghallgatások hete volt Újbudán…1.rész Az önkormányzat rendkívüli ülés keretében tartott közmeghallgatást. Kelenföldi Városközpont

9 min read

Október 5-én este 17.00 órától Újbuda Önkormányzata közmeghallgatást tartott, amire szép számban érkeztek (bér nem elegen), de az ért a terem ülőhelyei szinte teljesen elfoglalásra kerültek, igaz majdnem a teljes képviselőtestület is ott ült.

Kérdés volt bőven, de sajnos nagyon kevés kérdező volt jelen, így az Ő kérdéseikre nem kaptunk választ, nekik  majd levélben megy a válasz 15 napon belül. Ez azért sajnálatos, ezért kellene eljönni a kérdezőnek, mert akkor azok is választ kaphatnának, akiket szintén érdekelne az adott kérdésre adott visszajelzés, ezt pedig így hozzá nem fog eljutni.

A lokálpatrióta szerkesztő tulajdonosaként én sem tétlenkedtek, több kérést is nyilvánosan beterjesztettem.

1. Mi az oka annak, hogy az Önkormányzat és az Újbudai Civil Tanács között elindult párbeszéd (Kelenföldi Városközpont ügyében) az Önkormányzat oldaláról megállt, hiszen az első és egyben eddigi utolsó egyetetéskor, amin kizárólag  Civilek álláspontja hangzott el, egy július első felében történő folytatást ígért az önkormányzat, de azóta sem kaptunk újabb meghívót. Tény, hogy azóta megszületett az adott helyszínre vonatkoztatva egy változtatási tilalom elrendelése, amit ismereteim szerint a Fővárosi Önkormányzat is támogatott, de meglátásom szerint a Városközpont jövőjének szempontjából ez ugyan egy fontos lépés, de önmagában még kevés. Kérdésem, hogy Újbuda Önkormányzata a az ingatlan felújítást támogatja-e, ha igen, akkor miért nincs másfél éve egy állapotfelmérés, és ennek adatai és tanulságai alapján egy részleges vagy teljes, akár időpontiságában több felé bontott árajánlat bekérés, versenyeztetés a felújításra vonatkozóan. Megértjük, hogy ez alapvetően a főtulajdonosnak, a Fővárosi Önkormányzatnak lenne a dolga, de mivel az Újbudai Civilek Tanácsa tekintetében is láthatóan elzárkózik a Főváros vezetése az egyeztetésektől, többszöri kérésünkre sem reagálnak egy személyes találkozó kapcsán, ezért AZT GONDOLJUK ÚJBUDA ÖKORMáNYZATÁNAK KELL EBBEN A KÉRDÉSBEN LÉPNIE ÉS EZZEL LÉPÉSKÉNYSZERBE HOZNIA A FŐVÁROS VEZETÉSÉT. Újbuda önkormányzata és az Újbudai Civilek Tanácsa közti első megbeszélésen kérvényeztük, hogy a polgármester úr járjon közben a Főváros vezetésénél egy személes találkozó megszervezésében, kérdésem történt-e ebben előrelépés, van-e annak realitása, hogy még október vége előtt egy ilyen egyeztetés megtörténhessen a Polgármester úr kezdeményezésére? ( a kérdést, mint az annak tartalmából is kiderül a polgármester úrnak címeztem)

Nos volt válasz, de nem egyértelmű. A Polgármester úr hangsúlyozta a változtatási tilalom elrendelésének fontosságát, viszont arra nem született válasz, hogy folytatódik-e a párbeszéd a civil szervezetekkel ez ügyben. Én úgy értelmeztem (remélem rosszul), hogy a területre vonatkozó KÉSZ szabályozás sem fog tovább haladni, amíg a változtatási tilalom fennáll. A párbeszéd kérdése pedig átterelésre került a fővároshoz, akik viszont nem nyitottak a párbeszédre, semmilyen megkeresésünkre nem reagálnak. Bocsánat egy reakció volt pár napja, amiben azt írta egy titkársági ügyintéző  (sajnos egy valódi politikus nem adta hozzá a nevét :-)) hogy ebben a ciklusban a Főváros már nem értékesíti a Városközpontot, viszont felújításra sincs forrása, abban nem tud közreműködni. A válasz rövid, szűkszavú, de sajnos nem tényszerű, és ráadásul pont semmit nem ér, mert egy olyan ember küldte, akit ha holnap menesztenek, majd azt mondhatja bárki Ő nem is tudott a levélről. és persze csak eladás vonatkozásáéban beszélt az elállásról, ergo ha holnap beviszi apportkén egy vállalkozásba , majd utána kifarol, értékesíti a tulajdonrészét, akkor végük is nem el a Városközpontot, de mégis ez lehet a vége, tehát nem hazudott az illető, bár alapjában persze nagyon is.

Ennyire vesz minket komolyan, vagy ennyire fél tőlünk a Főváros vezetése, én levonom ebből is a tanulságot, és majd 2024-ben meg mi dönthetjük el, hogy kit vegyünk komolyan. A Polgármester úr végül a Fővárossal történt tárgyalás ügyintézését átadta Lakos Imrének (ezt a vieofelvételen nem hallani, mivel a Közmeghallgatás után történt kettőnk közti rövid beszélgetésben hangzott el), aki azt ígérte megteszi, amit lehet, de ez nem lesz gyors. Hát akkor ennyit az egyeztetésről és a párbeszédről.

Fontos még, hogy a Polgármester úr felvetette egy nemzetközi ötlet pályázat  elindítását, amennyiben a civilek fogadókészek erre. Nos nem zárkózunk el, de végleges döntést majd az UTC vezetősége fog hozni, de azt már e helyszínen jeleztük, hogy ehhez közben a Kész átalakításának is el kell indulnia a Civil szervezetek bevonásával.

Amint az a felvételen is hallható a felújítás lehetőségére, az állapot felmérésre, felújítási árajánlatok bekérésére nem tért ki a Polgármester úr, mivel ez nagyrészt a Főváros tulajdona. A Főváros meg nem kommunikál, így patt helyzet van pattog a kérdésünk, felvetésünk , havaslatunk labdája az Újbudai Önkormányzat és a Főváros között, és valahol félúton a senki földjén pattog labda, ergo így nincs válasz, nem lépünk előre egy centit sem.

Továbbra is azt gondolom, hogy a Főváros sem most, sem az elmúlt 30 évben nem volt jó gazdája az intézménynek, ezért ha nincs forrása felújításra, akkor a ciklusban hátralévő részben a bérleti díjakat 100%-ban tegye át egy felújítási alapba, és lehetőség szerint Újbuda Önkormányzatának kezelésében. Milyen alapon szedi be a Főváros a bérleti díjakat, ha közben elzárkózik az épület felújításától, állagmegóvásától.

Erhardt Attila alpolgármester is megszólalt, és szerinte nincs szükség addig a KÉSZ megváltoztatására, amíg nem ismerjük a tulajdonos szándékát, ami ebben a ciklusban nem fog megtörténni. Akkor tök jó , hogy belekezdtünk egy párbeszédbe, mert annak semmi értelme nem volt, hiszen az volt a párbeszéd eredeti célja, hogy a KÉSZ átalakítása elinduljon a Civilek bevonásával. Azt is egyértelművé tette az alpolgármester, hogy Újbuda sem kíván, tud beszállni a felújításba, de még csak az épület kezelésének az átvétele sem jöhetne szóba, ha jól értelmeztem.

A közmeghallgatás végén Bereczky Gábor tett egy kísérletet, hogy beszéljen az alpolgármesterrel, sajnos nem sok sikerrel, mert az alpolgármester úr szokásához híven semmire nem nyitott és megpróbálja arrogáns módon belefojtani a szót a másik félbe.  Ott álltam mögöttük cirka 1,5 méterre, így részben viszonylag jól hallottam a beszélgetést, no meg nagyothallóként tudok szájról olvasni 🙂 és hát mit mondjak, egyik-másik mondaton szó szerint megdöbbentem. Miután a beszélgetésük véget ért, visszakérdeztem Gábornál, hogy tényleg jól hallottam , amit Attila mondott, és sajnos igen. Az alpolgármester egyszerűen nem tartja legitimnek a civilek 25.000-es aláírás gyűjtését, mint mondta: “én is tudnék aláírásokat gyűjteni bármire, bárhol” Na most sírjak vagy nevessek ? Egyébként meg miért nem gyűjtött, vagy gyűjt mostantól ? hajrá, aztán majd jelezze, ha 25.000 felett jár, hogy megvizsgálhassuk a legitimitását 🙂 Mondjuk eddig is tudtuk vagy sejtettük ezt az álláspontját a nyilatkozataiból, de most legalább ki is bökte. Mivel az önkormányzat által elvégzett közvélemény kutatás is visszaigazolta, ami a mi petíciónk eredménye is volt, akkor gondolom azt sem tarja legitimnek. 🙂 Na jó hagyjuk is, én már semmin nm csodálkozom annál, aki hasraütésszerűen dönti el, hogy a felújítás olcsóbb-e egy épületnél, vagy a lebontás és újjáépítés, no meg akik a dajkák bérét kívánja fizetni a kelenföldi Városközpont eladásából befolyó pénzből.

Aztán jött a “láttam az aláírásokat, azok nem a helyi civilektől származnak” Azokra bízom ennek a megítélését, akik aláírták a Petíciót, de jelzem ezek szerint Ők nem számítanak helyieknek, Újbudaiaknak. Végül az egyik civilt néven nevezve, ráhivatkozva “az egész ügy mögött gazdasági érdekek húzódnak, mert a jelenlegi bérlők félnek, hogy elveszítik a bérleményeket” Ez is tök jó, a környéken élő emberek, akik közül több mint 13.000-en alá is írták a petíciót a felújítás mellett és a lebontás ellen, na azok nem számítanak, bár mint hallottuk, ők nem is helyi civilek. Persze én is visszakérdezhetnék, hogy a lebontás és építés meg melyik építőipari lobbinak az érdeke, de kéthatóan tök mindegy mit mondunk, vagy mit kérdezünk Erhardt Attilától, Ő egy saját világban él, és a saját elképzeléseit isteni kinyilatkozásnak tarja. Megint csak azt tudom erre mondani, hogy legkésőbb 2024. Az biztos, hogy számos civil szervezetnél már sikeresen kiverte a biztosítékot.

Természetesen örömmel felajánlom Erhardt Attilának, hogy egy cikk vagy egy nyilvános vita formájában egyeztessük nézőpontjainkat többek közt a civilek petíciójának legitimitásáról. Eddig azt gondoltam egy alpolgármester félállásban alkalmazni elég morbid, de mostantól már szinte örülök neki, mert mi lenne ha teljes állásban lenne 🙂

Nos ez történt Kelenföldi Városközpont ügyében az általam feltett kérdések alapján. Annyi még a legvégén kiderült Lakos Imrével történt beszélgetésből,. hogy a Fővárosnak van állapotfelmérése az épületről, de ezek szerint ezt szent grálként kezelik, mert még véletlenül sem adják ki pl. az Újbudai Civil Szervezeteknek, pedig ezt már többször felvetettük, Újbudai Önkormányzattól pedig kértük. Megjegyzem az első és egyetlen civilek és önkormányzat közötti találkozón az hangzott el az én kérdésemre, hogy nincs ilyen állapot felmérés, ergo annyira titkos ez az anyag, hogy még az Önkormányzatunk sem tudott róla. Na majd, ha Lakos úr elintézi, hogy a Főváros fogadjon minket, akkor majd megkérdezzük kiadnák-e ezt a szupertitkos felmérést.

Ennyi fért az első részbe, könnyed kikapcsolódásként íme a teljes 2 órás közmeghallgatás felvétele, és nemsokára jön a második rész, ami a lakó-pihenő övezetek kálváriája kapcsán feltett kérdésemet és a választ fogja bemutatni.

A Kelenföldi Városközpont témáját viszonylag az elején lehet megtalálni, mert én lehettem az első kérdező…

 

10 thoughts on “Közmeghallgatások hete volt Újbudán…1.rész Az önkormányzat rendkívüli ülés keretében tartott közmeghallgatást. Kelenföldi Városközpont

  1. Tisztelt Testület!

    Végignéztem a közmeghallgatást, hát… ??Úgy veszem észre, hogy itt most nagyon terítéken van a repi terület, Gazdagrét, Madárhegy, Sas hegy, Hamzsabégi sétlány stb. Városkpözpontunkról nem sok jót hallunk, sőt – mi, itt élők viszont ragaszkodunk ehhez és főleg az MDF piachoz. Az egész 33 év legjobb megvalósitása volt az őstermelői piac, amihez, mi itt élőknek, jogunk van. . Másik, régi vesszőparipám a zöldkarbantartása. Nulla! Minap végigjöttem a Fehérvári uttól, az Etele uti első háznál is az út szélén siralmas a zöldfelület állapota. Tele van aljnövényzettel, legalább két girba-gurba kiszáradt fenyőfa,ezek mind elveszik az ott lévő fa erejét. A villamos erre jövetele miatt nagyon tönkretették ezt a területet a keresztútak kikövezésével.Elvitték, szerintem ellopták a sárgarózsa kertünket, ami 68 óta szépen víritott.Valamelyik nap söpörték a leveleket a kocsik között, telerakták a járdát zsákokkal , amit ma reggelre elszállitottak. De a kerékpárút mellett lévő fasornál a bicajosok előszeretettel durván letördelik a nekik útban lévő ágakat, amik megszáradtak, de a mostani levél-elszállitással ezeket itt hagyták. Az öreg fáink évtizedek óta nincsenek megmetszve, gyökerénél a sok aljnövényzet szívja el az erejét, ha viszont rendbentartanák, az aszályos nyarakat is igy könnyebben átvészelnék.Mindig pénzhiányra hivatkoznak, szerintem ez nem pénzkérdés, ez teljes egészében trehányság, az itt élő emberek kérésének teljes semmibevétele.A másik régi gondja az itt élőknek, a sok garázsaba menő járműforgalom. Iszonyú. , Nappal, késő este, hajnalban, a legkölönbözőbb helyeken járó buszok mennek a Hamzsabégi uti garázsba, amit sokszor emlitettem az illetékeseknek, a “válasz” az volt, hogy levették a számokat, hogy ne lássuk.Tehát hüyére vették az itt élőket. Sőt Ludányi Attilával is váltottam e-mailt, a válasz lényege az volt, amit le is irt, hogy “hazudik”, mármint hogy az Etele uton nem járnak garázsba buszok.A szemtelenség magasiskolája, és ilyen képviselők léteznek, de minek? Vannak itt gondok,de úgy látom, hogy bizonyos területek gondjai háttérbe kerülnek, vagy egyáltalán nem is kerülnek terítékre. Köszönöm.

  2. A kerület szégyene a városközpont épülete. Le kéne dózerolni a pi…-be és építeni a helyére egy normális épületet. Ahány ezzel kapcsolatos hozzászólást olvasok, valóban az jön le, hogy az emberek félnek a változástól, mert mi van ha ez mi van ha az lesz. Akkor mégsem az a baj, hogy ha oda épülne egy új, ugyan ezeket a funkciókat ellátó épület, hanem a félelem, hogy mi van ha mást építenek. Emiatt meg ezt az üres fostartályt kell néznie mindenkinek a ki a környékek jár-kel. A felújítás milyen megoldást hoz? Az épület magja attól még ugyan az lesz. Használhatatlan. Vagy Thészeusz hajója szintjén gondoljátok a felújítást? Annál viszont biztos olcsóbb lenne egy új épület.

  3. Kara Lábé ! Nos ilyen, amikor valaki zöldségeket beszél. Egyébként tökéletesen hozza magyar mentalistást és troll jellemzőit. Se neve, se arca és még az email cím sem létezik, amit beírt a hozzászóláshoz. Mit lehet erre mondani, nem az épület a kerület szégyene, hanem az ilyen sötétben bújkáló, frusztrált, fröcsögő, érvek nélküli emberként Ön, na ha egyáltalán Újbudai.

  4. Újbudán lakom, és teljesen felesleges nevet írnom, mert bármit írhatok. A susztera is csak egy nicknév. Ha Kovács Juliskát írok akkor reagáltál volna a felvetéseimre? Ugye, hogy nem. Érdekes, hogy te az érvek hiányát hozod fel, közben egy darab érdemi reakciód nem volt a hozzászólásomra, csak a fejedben való személyem elleni kicsinyes személyeskedésre futotta. Ennyi ésszel nem csoda, hogy az összehányt, összeomló, üres, régi szar épület megtartása mellett kardoskodsz. Amúgy megnéztem a nagyon fasza kérdőíveteket még régebben. Hát annyit ért, mind a nemzeti konzultáció. A kérdésekre olyan választ lehetett csak adni amit ti akartatok. És ezt nevezitek ti legitim aláírásoknak. Köpedelem. Üdv, te Főtrollbácsi.

    1. Nos ha valaki nem vállalja a véleményét, annak valóban teljesen felesleges megadni a valódi nevét, igaz így annyit is ér a véleménye. Kara Lábé én most is reagáltam a felvetésedre, így egyértelmű, hogy akkor is reagáltam volna, ha a saját neveden írod . És tudod miért, mert engem úgy neveltek, hogy soha ne szégyeljem a nevem és az arcom adni a véleményemhez. A susztera ugyan egy nickname, de ha megnézed a Lokalpatrióta impresszumát, akkor láthatod, hogy a saját nevem az a nickname, gondolom nem volt olyan rendkívül szellemes ötletem, mint neked a KARA LÁBÉ-val. A cikkben még a videóban is láthatód a saját személyemet és én jól nevelt emberként ott is bemutatkoztam. A kérdés Te hol voltál a Közmeghallgatás idején, mert ott felszólalhatták volna az épület lebontása érdekében. Te hol voltál, amikor a helyi civil közösség aláírásokat gyűjtött, lett is vagy 25.000, miért nem indítottál ellenpetíciót ? Talán magad is érezted, hogy elvéreztél volna, mert nem Te képviseled ott a többség véleményét. Egyáltalán a Városközpont környezetében élsz ? Szóval kedves Zöldség úr ! Bizony nagy jelentősége van annak, hogy ki üzenget saját neve alatt és ki bújik zöldségek mögé, igaz ez is neveltetés, no meg belső tartás kérdése. Igaz, ha névtelen trollként annak a pártnak az érdekiben végzed vazallusi feladatodat, akinek nem is akármilyen érdeke fűződik az eladásához, vagy netán az érdekelt építőipari lobbinál dolgozom, akkor megértelek, bár hosszútávon talán ott is a magukat felvállaló gerinces emberekre lesz szükség. Mentségedre szolgáljon a facebook és más közösségi oldalak tele vannak hozzád hasonló névtelen hősökkel.

    2. írd be a lokálpatrióta keresőjébe, hogy Városközpont, és akkor visszaolvashatod az általad hiányolt érveket az elmúlt 2 évből. Csak a te kedvedért írt nem fogom újra leírni.
      De a demokrácia szabályai szerint megadom neked a lehetőséget, hogy leírd a Te érv rendszeredet a lebontás mellett, persze ha végén odabiggyeszted a neved és az elérhetőségedet, szóval nem KAMU email cím. ÉN PEDIG EGY AZ EGYBEN MEGJELENTETEM. Sőt adok lehetőséget a számodra, hogy nyilvános vitában bizonyíthasd az igazad kamera előtt és a helyszínen. Szavad nem lehet, segítek kiemelkedni a névtelenségből 🙂

  5. Nagyon elvagy tévedve, ha azt hiszed, hogy úgy ugrálok majd ahogy te fütyülsz. De legalább már tartalmaz vitára való dolgot a hsz.-ed az egyszerű ostoba fröcsögés mellett. Több ok miatt nem indítok petíciót. Egy. Nincs mögöttem egy civil (újság vagy akármi) szervezet aki foglalkozik vele. Vagy te egy magad csináltad? Mert akkor grat (persze a kérdőív kérdései továbbra sem validak, mert a kérdező válaszaira lettek szabva). Ha pedig nem akkor szégyelld magad, hogy elvárod egy random embertől azt a teljesítményt amit több ember végez. Igazán gerinces hozzáállás. Kettő. Ismerem az ország állapotát, fiatalabb vagyok mint te, pont az ilyen idióta te korú faszok baszták el az országot 25-30 év alatt. Ehhez is grat. Három. Nehéz lenne ellenszélben petíciózni, amikor azt hangoztattátok, hogy itt majd 100 emeletes lakópark épül, meg a beszart bérlők, hogy mi van, ha mégsem tudják visszabérelni a helyet. Ez emberi tulajdonság, de a magyarokra még inkább igaz, hogy inkább ülnek a büdös langyos pocsolyában, mert ha változik valami az lehet rossz. Nem baj jó a kis büdös, pudvás mocsárban üldögélni, azt már megszoktátok. És hergelitek a népet. Nagyon egyszerű. Nem kell újabb 10 emeletes lakóingatlan, iroda. Ha ez jön akkor ne jöjjön. Ha nem egy lefosott városközponti épület teremne a helyére, amit a közösség tudna normálisan igénybe venni akkor jöjjön. Amúgy 6 percre lakok attól a foshalomtól. A képzelgés meg fejezd be. Fogalmam sincs most melyik pátra gondolsz, azért mert az összehányt, lefingott épület zavar, nem jelenti, hogy pénzbeli érdekem fűződik a lebontásához. Érdekem persze fűződik ami pedig az, hogy szeretnék egy európai ország színvonalához tartozó környéket, nem pedig balkánt. Persze tudom hogy ez nagy kívánság (sőt, lehetetlen) a sok idióta visszahúzó fasz miatt.

  6. Hát Kara Lábé sikerült önmagadat is túlszárnyalni a hozzászólásodban. Gondolom még sosem hallottál Georges-Louis Leclerc de Buffon, francia természetbúvár, matematikus, kozmológus és íróról, tőle származik a mondás, hogy “Le style c`est l`homme meme.” azaz A stílus maga az ember. Segítek az értelmezésben, mert a posztjaid alapján nem biztos, hogy érted mit jelent ez a mondás: egy ember viselkedése, beszédmódja megmutatja, hogy milyen ember valójában.
    Te most sikeresen bemutatkoztál ezzel az utolsó hozzászólásoddal 🙂 Őszintén gratulálok, de akkor lássuk sorban az elképesztően alacsony színvonalú és minden érve, vagy legalább látszati gondolkodást nélkülöző eszmefuttatásod:

    1. “Több ok miatt nem indítok petíciót. Egy. Nincs mögöttem egy civil (újság vagy akármi) szervezet aki foglalkozik vele.” Azt gondolod azért irt alá 25.000 ember, mert a Kelenföldi Városközpont Megmentéséért Mozgalom mögött ott lihegett a sajtó ? 🙂 Istenem azért néha követhetnéd az eseményeket mielőtt elképesztő marhaságokat írsz le. A KVMM-t ott élő és ott dolgozó emberek hozták létre a semmiből, senki nem támogatta őket, és senki semmivel nem támogatta ezt a Mozgalmat. A Petícióról nem a sajtóból értesültek az emberek, hanem a helyszínen a Városközpontban, ugyanis a mozgalom néhány aktivistája (szó szerint néhány ) ott állt ki és beszélgetett az emberekkel, és kérték a segítségüket. Ha nem félnél az emberek reakciójától, akkor Te is simán kiállhatnál és indíthatnál petíciót. Megjegyzem a peticók 99% pusztán interneten , közösségi odalakon találja meg az embereket és mégis működik, csak hát el kell indítani, ez tagadhatatlan, ehhez meg hinned kellene abban, amit csinálsz. Én magam úgy cirka 15 évvel ezelőtt kiálltam egy Gazdagrétet az ott élőket érintő ügyben és egyedül összeszedtem igen rövid idő alatt 5000 aláírást. Nem segített senki, majd ezzel elmentem az illetékes szervekhez és végül elértem, hogy egy leállítandó itteni buszjárat megmaradjon, ami utána még sok-sok évig üzemelt. Nem volt mögötte kisbarátom se szervezet, se sajtó, se senki, sőt ellenszélben dolgoztam, mert amikor nekiálltam tiltakozott ellene a helyi önkormányzat és a többi illetékes is. Aztán mikor látták mit értem el, hirtelen mindenki mellé állt, és más saját ötletként hozakodtak elő azzal, amit előtte ellenezetek. Ismerős ? nem valami hasonló zajlott most a Kelenföldi Városközpont ügyében ? Szóval fiatalember amit okként írsz a nem cselekvésedre az se több, se kevesebb, mint szánalmas indok keresés arra, hogy kibújhass a feladat alól, és helyette fröcsögésben, höbörgésben, nevedhez illően zöldségeket beszélve fotelforradalmár lehess 15 perc hírnévért. Viszont ha azt gondolod, azért lett enni aláíró, mert a Lokálpatrióta is írt róla, akkor ezt vehetem bóknak, elismerésnek is a részedről, hogy egy 180.000-es kerületben ekkora hátteret, olvasói tábort feltételezel a hírportálhoz. Nos van bőven olvasom, követőm, nem panaszkodom, de azért nem képzelem magam se RTL Klubnak, se index.hu-nak.

    A kérdőívet egyébként nem én szerkeszettem, találtam ki, sőt még csak tagja sem vagyok, voltam a KVMM-nek, mivel nem ott élek, ezért nem tartottam helyesnek, hogy nem ott élőként döntsek ott élők ügyében. Tovább megyek, annyira korrekt voltam, hogy még a petícióban sem vettem részt, nem írtam alá, nem azért mert nem értettem vele egyet, hanem mert szánalmas politikusi hozzáállást ismerve el akartam kerülni, hogy azt mondhassák, a petícót olyanokkal iratták alá, akik nem ott élnek. tettem ezt ügy, hogy naponta járok arra felé, és a fiatalságomhoz erősen kötődik a környék és az épület is. Sok éven át onnan két buszmegállóra laktam, az sincs több az általad említett 6 percnél, sőt még annyi sincs.

    Még mielőtt valami álomba ringatnád megad én a világon semmit nem várok el tőled, (megjegyzem ha így lenne se köze gerinchez), tudod ahhoz hogy valamit esetleg elvárjak valakitől, ahhoz színvonal kell, mert ugyan mit várjak elegy olyan embertől, aki láthatóan még semmit nem tett le a társadalom asztalára és nem a kora miatt, viszont nem kevés butaságot képes kifröcsögni magából. Nem várok el én tőled semmit, csak felhívtam a figyelmedet a demokrácia alapvető szabályára, hogy ha úgy érzed egy láthatóan többségi véleménnyel nem értesz egyet, akkor teszek azért, hogy bebizonyítsd valójában a kisebbség van többségben. Ez sem kötelező, de ha nem tudsz eredményt elfogadni, akkor kénytelen elszel elfogadni a többség akaratát (tudod a demokráciát nem én találtam ki)

    A második indoklásodnál már egészen mélyre süllyedsz a megfogalmazásban, de sebaj, az ország majd biztos attól megy előbbre, ha mindenkit, aki nálad idősebbet idióta fasznak minősítesz. Majs örömmel fogom olvasni mit tettél Te ezért az országért, azon kívül, hogy még önmagadat sem vállalva zöldségként fröcsögsz a világba. ismered az ország állapotát írod, hát érvrendszeredet vagy annak hiányát látva én ebben nem vagyok olyan biztos.

    Harmadikként azt írod nehéz lenne ellenszélben petíciózni…:-) Ezen is jót mosolyogtam. Csak példaként hagy mondjam, hogy az Újbudai civilek és civil szervezetek az általuk képviselt ügyekben végig ellenszélben dolgoztak és dolgoznak, hol a kormánnyal, hol a helyi önkormányzattal, hol a Fővárossal, de volt, hogy egyszerre ezek közül többel szemben is. Ehhez képest az elmúlt 2 évben minden általunk felkarolt ügyben eddig sikert értünk el, győztünk, érvényesítettük az Újbudán élők érdekében az akaratunkat. És a lényeg nem azért győztünk mert sokan voltunk, nem si azért mert körülöttünk lihegett a Média (bár így lett volna), hanem azért mert nem olyan beszari, ostoba, fotelforradalmár fröcsögők a tagjaink, mint ahová Te is tartozól. Mi hittünk az ügyben és szakértőket is az oldalunkra állítva, veled ellentétben érvrendszereket kidolgozva mentünk szembe a hatalommal és láss csodát legtóbb még az állam is pert vesztett velünk szemben. Ilyen egyszerű zsenge karalábé barátom.

    Végül a Balkánról…Nem attól van, lesz egy országban balkéni állapot, hogy milyen idősek az épületei, hanem attól, hogy milyen szintű a sötétség az emberek fejében, A balként tehát nem ez a szerencsétlen épület hordozza magában, hanem Te magad. nyugodtan írogass még, ha gondolod, hiszen a demokráciában a minimum a szólás szabadság, de azt nem ígérem, hogy minden időmet le fogja kötni az ostobaságaidra történő válaszadás. Mint érzékelheted, minden ide írt posztodat kiengedtem, nyilvánossá tettem, na csak ha már a gerincet emlegetted. Egyedül azt sajnálom, hogy a magad fajta megnyilatkozásai miatt sokan álalános képet festhetnek maguknak a ma fiatalságáról, de nekik meg azt üzenem kirívó példa vagy szerencsére, igaz nem pozitív értelemben.

    nagy örömmel töltött el, hogy úgy tűnik tudod mit jelent az impresszum (legalábbis remélem), de láthatóan fiatal korod ellenére kezelni még nem tanultad meg az internetet. Lentebb, a lap alján találsz egy olyan kifejezést, hogy Impresszum, ha rákattintasz, akkor csodák csodájára kinyílik egy ablak és olvashatod, ami oda van írva, szóval működik és most én is tehetnék ide röhögő smiley-kat, hogy még egy ilyen egyszerű műveletet sem voltál képes elvégezni. A név választásod el kell ismernem zseniális, pontosan illik rád a karalábé szó, gondolom sejted miért…

  7. Hát pedig kurvára 404-et dob az impresszum. Amíg egy ilyen egyszerűen leellenőrizhető dologban hazudsz, ne haragudj, hogy nem hiszem el a többi faszságodat sem. 🙂
    https://i.postimg.cc/qqJGX3BQ/oke.png

    Ja és köszi, hogy egy személyben nekem tulajdonítod az ország balkánságát. Nem pedig a városközpont körülfosott, szemetes épületének.

    Amúgy igen, azt el kell ismerni, hogy nem törlöd ezeket a hozzászólásokat. Ebben igazad van, állod a sarat. Persze az más kérdés, hogy fel sem merül benned, hogy talán nincs igazad. Se baj, reméljük még sok szép esztendő vár rád, hátha változik a véleményed. Bízom benned. Kitartást pajtás! 🙂

    Ui.: Látom neked sincs már ehhez energiád, nekem sem. Én sem jövök vissza már ide ellenőrizni, hogy reagáltál-e. Az oldalt mindenesetre olvasom tovább, mert néha értelmes dolgok is megjelennek. Sőt ezt a HSZ-t sem kell kiengedned, szerintem nem sokan olvasnak vissza egy régebbi hírhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest