Beszélgetés a magyar oktatás jövőjéről címmel orosz Anna szervezett kerekasztal beszélgetést tanárokkal a GKH-ban

A kerekasztal sok szempontból érdekes és tanulságos volt, bennem mégis maradt egy pici hiányérzet. Ha valaki megnézi fentebbi felvételt, akkor maga is láthatja, hallhatja, hogy többen és többször is kitértek arra, hogy a jelenlegi probléma gyökerei elég mélyre és messzire nyúlnak vissza, a tanárok egzisztenciája tekintetében pedig Winnington-Ingram Johanna kimondta, hogy amikor pályakezdő volt is keveset keresett, ahogy most is, és mindig azt várta, hogy majd jobb lesz. Ennek ellenére mindenki kerülte, hogy levonja ebből azt a konzekvenciát, miszerint itt bizony kormányok, politikai pártok közös felelőssége, hogy a tanárok a rendszerváltást követően sosem voltak megbecsülve, azaz sokat beszélnek a helyzetről politikusok, de láthatóan sosem cselekedtek, amikor erre lett volna lehetőségük. Törley Kata pedig nagyon ügyelt arra, hogy kivétel nélkül indig 12 évben határozza meg a problémát, annak ellenére, hogy a többiek azért messze nem voltak ennyire konzekvensek évszámok tekintetében. Megértem a tanárnő helyzetét, hiszen jogtalanul elbocsátották, de ettől még nem lenne szabad, hogy ez a tény befolyásolja a történések tényleges és visszamenőleges történetét. Pedig arra még SZél Dávid is kitért, hogy a változások észlelése egy hosszú, messze 10 éven túli folyamat. legyen az pozitív vagy negatív, így ha most varázsütésre úgy változna meg minden, ahogy azt a résztvevők szeretnék, annak hatásai csak jelentős késedelemmel lesznek majd érzékelhetőek.

Törley Kata azon kijelenése, hogy az adóforintjainkért cserében AZ ÁLLAMNAKEL KELLENE VÉGEZNI A FELADATÁT, LEYGEN AZ EGÉSZSÉGÜGY, NYUGDÍJ, OKTATÁS BÁRMI…hát ez így elég téves, már majdnem hogy demagóg, mert az állam is úgy működik vagy úgy kellene működnie, mint egy család háztartása, azaz a kifizetéseinknek arányban kell állni a bevételeinkkel. Az elvárainknak tehát igazodni kell ahhoz, ahogyan részt veszünk a finanszírozásban, azaz attól még nem jár automatikusan pl. olyan egészségügyi ellátás, vagy olyan mértékű nyugdíj, amit mi megfelelőnek érzünk, mert mi befizettük az adót. A befizetés mértéke és gyakorisága határozza meg a kivehető juttatás mértékét és gyakoriságát. van ugyan a rendszerben egy bizonyos szintű szolidarítás, de ez nem jelenti azt, hogy aki harmadannyi pénzt fizetett be élete során az olyan ellátásra lesz jogosult, mint aki háromszor annyit. Ez a világ más részei is így van. Az egészségügyi ellátó rendszerbe pl. jóval kevesebbet fizetünk be többnyire adott időszak alatt, mint amennyit kiveszünk belőle, ezért van évről évre 1000 milliárdos hiányban a kassza. A keresőképesek mintegy harmada van minimálbéren (legalábbis papíron), ezért ennek megfelelően cirka 9000 Ft befizetés történik az eü kasszába ténylegesen ezek után. Nem nehéz kiszámolni ez mire elég, hiszen egy 1000 Ft-ért megvásárolt gyógyszer (ilyet azért elég sűrűn szoktunk vásárolni) támogatás nélkül már el is vitte a teljes befizetésünket, hiszen a gyógyszergyárnak teljes áron kell térítenie az eü kasszának, és akkor még hol van az orvos költsége, aki ezt felírta. Sajnos a szocializmus szellemvasútja láthatóan most is dübörög, és nagyon sokan komolyan gondolják, hogy pusztán az adóbefizetéseink ténye, annak mértékétől függetlenül garantálja, az általunk akár jogosan elvárt szolgáltatást akkor is, ha annak költsége jóval meghaladja a befizetéseinket.

Természetesen ez nem befolyásolja annak a tényét, hogy nem volt jogszerű a tanárok elbocsátása, sem az elbocsátással történő fenyegetés, az is tény, hogy a tanárokat a jelenleginél sokkal jobban meg kellene becsülni és az is, hogy tanárok és oktatás nélkül nincs jövő. Viszont az ezért folytatott küzdelembe nem szabad beengedni a politikát, politikai pártokat, és bármennyire is haragszunk adott oldalra, pártra, kormányra, attól még reálisan kell látni az össze probléma gyökerét, hogy azok meddig és hová nyúlnak vissza, és ez alapján kimondani, hogy kik és milyen formában, mértékben felelősek. Aki erre bármilyen okból nem hajlandó, az önként és dalolva ül bele abba a csónakba, amit a politika, a politikusok,  a politikai pártok azért toltak elénk, hogy elringatózhassunk az általuk kreált hamis valóság tengerén, és közben azt mondogassuk, amit a szánkba adtak,