
Mosó Masa Mosodája, Gőgös Gúnár Gedeon a gyerekkori emlékek...

Okróber 27-én betöltöm az 56-ik életévemet, de vannak dolgok, amiket sosem tudok elfelejteni, természetesen ezek közé tartozik a gyerekkorom felejthetetlen pillanatai is, mint például az óvodás korszak akkoriban igen népszerű, és manapság ismét fénykorát élő oktató-nevelő jellegű mesekönyvei, mint pl a Mosó Masa Mosodája.
Ha mosni nem is, de olvasni azt ennek a könyvnek a segítségével tanultam meg. Akkoriban még csak a betűkre koncentráltam és nem sejtettem, hogy majd évekkel később komoly megpróbáltatások elő fog állítani az élet Mosó Masa hiányában a Mosógéppel. Sokat szenvedtem férfi emberként a mosássál, na nem azért mert ne lennék házias, vagy ne érdekelne a házi munkának ez a fajtája, de a mosógép beállításának rejtelmei valahogy mindig meghaladták a képességeimet. Aztán ahogy múltak az évek egyszer csak megjelent a szárítógép is a lakásban, na nem az én fejemből kipattant gondolat által, sokkal inkább a feleségem praktikus gondolkodásának termékeként. Emlékszem ahogy odacipelt a géphez és megmutatta büszkén ” Na ezt nézd meg, innentől már nem kell vasalni…(Na nem mintha eddig én vasaltam volna 🙂 Aztán rávett, hogy tanulmányozzam most már két hasznos gépünk működését, hiszen idősödünk és ki tudja mit hoz a sors, nem árt, ha ki tudom majd mosni a ruhámat és utána majd még vasalmi sem kell. Nem mondanám, hogy túl nagy önbizalommal láttam neki a feladatnak, lelkesedésről már nem is beszélve, de szerencsére pár napja a lakótelepen sétálva megláttam Mr. Mosit és egy csattintásra megváltozott a világ 🙂
Mr. Mosi a hölgyek barátja és a férfiak megmentője...
Kedves Férfi társaim !
Regős u. 9, na ezt jegyezzétek meg úgy, mint a bankkártya pin kódját, és innentől büszkén mellünket veregetve nem hogy kivehetjük a részünket az otthoni munkából, de egyenesen kikövetelhetjük magunknak, hogy innentől a párunk helyett mi mosunk-vasalunk, méghozzá mérnöki precizítással. Na jó azt elsőre ne áruljuk el, hogy valójában nem mi mosunk, hanem Mr. Mosi, de hát ez részlet kérdés. Mi meg közben kiolvashatjuk kedvenc újságunkat, miközben elvben serényen dolgozunk; levihetjük a kutyust és boldogan játszhatunk vele, miközben Mr. Mosi elvégzi a munkát. Na jó még akár egy doboz sör is beleférhet, de csak egy, mert aztán feltűnő lenne, hogy a ruhák egyensen állnak hazaérve, mint a feszület, de mi bizony nem 🙂


Na de ne komolytalankodjak, inkább arról tájékoztatlak benneteket miért is szerettem meg elsőre Mr. Mosit, az én mindenttudó Moso és Szárító (ami gykorlatilag Vasaló is) Specialistámat. A regős 9-ben augusztus 20-án nyitott meg Mr. Mosi az önkiszolgáló mosoda, ami a magam fajta “csak mosógépet ne kelljen beállítanom” típusú super(házimunka)man hősnek maga a megtestesült földi mennyország 🙂 Fogom bepakolom az elmúlt hét szennyesét, kicsit lustábbak az elmúlt hónapét, elvetemültek az elmúlt évét :-), majd bedobom a professzionális mosógépbe, ajtó becsuk, gomb megnyom, fizetek kártyával, készpénzzel, ahogy az nekem jól esik és már mehet is egy kényelmes fotelben a tableten kikeresni éjeszaka mi lett a meccs végeredménye. Hát lehet ilyen egyszerűen is mosni ? Ez döbbenetes. Utána meg a mosott ruhát egy fakkal arrébb a szárítógépbe és irány vissza a fotel, tablet és böngészek tovább a világhálon.
Drága férfi társaim, ezt a munkát nekünk találták ki, és milyen büszke leszek, amikor otthon megmutatom a feleségemnek mit tanultam Mr. Mositól 🙂 Istenem, hogy ezt miért nem találták ki már akkoriban, amikor még csak Mosó Masa Mosodáját olvasgattam; de jó lett volna ez az édesanyámnak is.
De miközben forog a szárítógép belép a mosodába egy fiatal pár és hatalmas mosollyal rám köszönnek, majd a lány seprűt, lapátot ragadva elkezdi felseperni a boltot. Jesszusom ez csapda, akkor a könnyű mosás végén itt takarítani is kell…Gyorsan meg is kérdeztem, itt az a szokás, hogy mosás előtt vagy után fel kell takarítani ? Hát ha már láttatok szép mosolyt a fiatal lánytól ( a maszk mögött 🙂 ) és derűs kacagást a fiatalmebertől, na akkor az ővéké szívet melengető volt .
- Jaj dehogy is kell – mondta a hölgy – hiszen ez a mi feladatunk, mert mi vagyunk a tulajdonosok, mi vagyunk Mr. Mosi, pontosabban Mr. és Mrs. Mosi 🙂

Nagy kő eset le a szívemről, a mosás után, hát a takarítás sem az én műfajom… bezzeg a számítógép vagy a hifi beállítása na abban király vagyok 🙂
Mivel épp beakartam rakni a mosógépbe egy újabb adag ruhát, hát gondtam egy nagyot és megkérdeztem a szimpatikus tulajokat adnának-e a számomra egy gyors riportot, mert én meg a Lokálpatrióta helyi független hírportálnak vagyok a tulajdonosa.
Örömmel, hiszen mi is olvasói vagyunk a portálodnak szinte az indulás óta – válaszolt a fiatalember..
És amíg a riport készült, a ruhák is elkészültek....

Lokálpatrióta: Kedves ifjú tulajok, hát mit lehet tudni rólatok, hogy lettetek mosodások és miért pont itt Gazdagréten ?
Anikó és Viktor (innentől csak AV): Erdős Anikó és Vrancsik Viktor lennénk, én Debrecenből, Viktor Érdről és már egy ideje egy párt alkotva döntöttünk úgy, hogy sok évnyi alkalmazott munka után belevágunk egy közös vállalkozásba. Nekem a McDonalds jó tanuló iskola volt, hiszen végig jártam a ranglétrát az asztal törölgetőtől az üzletvezetőig.
Sok mindenben gondolkodtunk, de mindenképp a múltunkból adódóan valamilyen lakossági szolgáltatásban láttuk a helyünket, és ahogy nézelődtünk a piacon, hogy mik is legyünk, döntöttünk az önkiszolgáló mosoda mellett. Mivel baromi szerencsésen a járvány elindulása előtt kezdtünk bele a folyamatba, de mire a végére értünk mér túl voltunk annak első hullámán is, így nagyon jó döntésnek bizonyult, hogy nem az azóta poraiba hullott Airbnb piacra építettünk, hanem a lakótelepi közösségekre. A helyszín választásban tehát a lakótelep dominált, és persze a lakóhelyünk közelsége is szerepet játszott, hogy pont itt.
A mosoda mellett szólt az is, hogy eddigi életünk, munkáink során nagyon sokat dolgoztunk együtt másokkal, csapatban, és persze vevőkkel, és ez nem volt mindig egyszerű, így egy automata rendszer beindítása elsőre könnyebbnek, biztonságosabbnak tűnt.
Lokálpatrióta: Akkor Ti nem Minarik Ede leszármozattai vagyok, hiszen Ő mindig azt mondta, hogy kell egy csapat 🙂
AV: Azért van bennünk Minarik Ede véréből is, hiszen mi ketten egy baromi jó csapat vagyunk, és mivel azóta már franchise rendszert is elindítottuk, lassan össze fog ám jönni a Mosodások focicsapata 🙂 De visszatérve a Mosoda koncepcióhoz, ez azért is szimpatikus volt, mert szerettünk volna biztonságra törekedve elindítani a vállalkozást, azaz meglévő főállásunk mellett, és ehhez tökéletesen passzol egy olyan automata rendszer, aminél nem kell ott lenni minden pillanatban.
Lokálpatrióta: Eltelt a nyitás óta két hónap, mit tapasztaltatok, hogyan reagáltak a Gazdagrétiek, ergo mennyire indult be a vállalkozás ?
AV: Egyre több a visszatérő ügyfél, és azt kell mondjam végtelenül barátságosak, kedvesek az itt élő emberek. Mindennap itt vagyunk olykor többször is, és ahogy most Veled, úgy másokkal is összefutunk, és persze érdeklődünk tőlük, hogy tetszik a szolgáltatás, miben lehetünk még a segítségükre. Azt tapasztaljuk mindenki örült neki és egyre többen és egyre bátrabban próbálják ki Mr. Mosi szolgáltatásait 🙂
Lokálpatrióta: mennyire volt bátor és egyben bölcs döntés ott nyitni egy önkiszolgáló mosodát, ahol már van ilyen, ráadásul elég nagy lánc a Bubbles személyében ?
Azt gondolom ha valaki hisz magában, a termékében, a szolgáltatásában, akkor nem számít, hogy van vagy nincs konkurens, ráadásul a konkurensünk az elmúlt években a szolgáltatás tényét bevezette ezen a környéken, így mondhatni marketing költséget spórolt nekünk 🙂 De tréfa ide vagy oda, ez a lakótelep van akkora, hogy elbír 2 szolgáltatót is ebben a műfajban.
Természetesen nem fogok ellenkezni, ha egyszer majd az önkiszolgáló mosoda fogalmát a Mr. Mosival azonosítják 🙂 De ehhez még sokat kell bizonyítanunk, és a franchise rendszerünket országos szintre kell emelnünk, hiszen a gazdagréti az első, de nem utolsó bolt a rendszerben. A következő bolt franchise rendszerben a Havanna lakótelepen nyit majd, de elindultak tárgyalások többekkel, és reményeink szerint jövőre több bolttal is növekedhet a hálózat. Mi nyitottak vagyunk és ezúton is szeretnénk tájékoztatni leendő partnereinket, hogy örömmel fogadjuk érdeklődésüket a rendszerhez történő kapcsolódási igény esetén

Amin mi magunk is meglepődtünk, hogy a lakótelepen élők (nem csak Gazdagréten) sokszor már azt sem tudják, hogy a szomszéd utcában milyen boltok, szolgáltatók vannak. Itt is azt tapasztaltuk, hogy itt a Regős utcában sokan nem is hallottak arról, hogy egy utcával feljebb évek ót a ott a Bubbles.
Ezért a legfontosabb feladatunk nem az önkiszolgáló mosoda előnyéről meggyőzni az itt élőket, azt már többnyire tudják, hanem az itt létünk tényéről, az elhelyezkedésről azaz a pontos címet kell tudatosítani. Ebben itt nagy segítség a másik weboldalad a Gazdagrét és környéke Kisokos weboldal , ahol már a megnyitás előtt megjelentünk a segítségeddel és ezt ezúton is köszönjük.
Most pedig újabb meglepetést és örömet okozol nekünk azzal, hogy az általunk is olvasott helyi függtelen hírportál, a Lokálpatrióta is beszámol rólunk. Természetesen saját weboldal, facebook oldal , sőt még instagram felület is segít a megismerésünkben és újabb marketing akciókat is tervezünk.
Miben vagyunk mások, mint a konkurensünk ? Nos a Bubbles már kinőtte magát, és ez hozza magával az előnyöket és a hátrányokat is. Egy rendszerben egyre jobban elveszhet a személyesség, az adott üzletre történő odafigyelés, mondhatni kicsit gépiessé válhat a kiszolgálás. Én most ebben látom a legnagyobb előnyünket, hogy sokat vagyunk itt, adjuk szószerint az arcunkat a tevékenységhez, nagyon ügyelünk a részletekre, a véleményekre, a hibát azonnal orvosuljuk, folyamatosan takarítjuk az üzletet, tehát igyekszünk személyre szabott, ügyfélbarát kiszolgálással magunkhoz csábítani az itt élőket.
Újságokat már kihelyeztünk a boltban, hogy legyen mivel elütni az időt, amíg a gépek helyettünk dolgoznak, ingyenes wifi is van, így telefon, tablet segítségével netezhetünk is, és tervezzük egy kávéautomata beállítását is hamarosan, hogy komfotosabb legyen a kiszolgálás. Természetesen nyitottak vagyunk az itt élők ötleteire, javaslataira, a cél, hogy minél otthonosabb legyen az az idő, amit itt töltenek az emberek.

Azt megtanultuk az eddigi életünkben pl. a gyorséttermi munkánk során, hogy nem csak nyitni kell tudni üzleteket, hanem azokat magas szinten is kell üzemeltetni, és a legfontosabb, hogy meg kell tudni tartani, vagy emelni azt a szintet, ahogy nyitottunk, amit bereklámoztunk, ami miatt és alapján megszerettek minket. Tehét mi tulajdonosi szemlélettel tekintünk a saját üzletünkre, amit egy országos hálózatban az alkalmazottak már nem biztos, hogy ezekkel az elvekkel és színvonalon képesek végrehajtani.
Nagy hangsúlyt fektetünk a kommunkációnkra, a panaszkezelésre, a barátságos hangnemre, mert az ügyfél számunkra a legfontosabb, így minden problémáját, panaszát azonnal orvosolni kell. Ha valakinbek gondja támad az üzemeltetés során, akkor a boltban kihelyeztt telefonszámon közvetlenül minket érnek el, és mi azonnal indulunk, ha szükséges, hogy segítséget nyújtsunk. Eddig egyszer fordult elő egy technikai probléma, de miután jelezte nekünk ezt az ügyfél egy órán belül kivizsgákuk a panaszát, és visszautaltuk a mosás árát, valamint megajándékoztuk egy újabb mosás lehetőségével, hiszen hálásaknak kell lennünk, hogy a véleménye alapján úgy tudtunk egy hibát orvosolni, hogy ezáltal ez nem lett hibasorozat.
Mi azért szolgáltatunk, hogy az emberek megtalálják a számításaikat, és örölünk, ha ez valakinek tetszik, akinek meg nem, annál pedig reméljük, hogy idővel tetszeni fog.
Lokálpatrióta: Egy picit bontsuk ki a szolgáltatásotokat, mit is lehet nálatok ?
AV: Mint a neve is adja mosás és szárítás, itt ki kell emelni, hogy akinek nem volt még szárítógépe az nem biztos hogy tudja, a szárítás után feleslegessé válik a vasalás, feltéve, ha azonnal kiszedjük a ruhákat a szárítás végeztével és ha nem tömjük túl a szárítógépet. Vannak olyan ügyfeleink, akik kifejezetten ezért, csak szárítani hozzák le a ruhákat. Nem kell befektetniük egy szárítógépbe, nem beszélve a lakótelep sajátosságaiból adódóan a hely megspórolásáról, hiszen sokszor nincs hova beépíteni a szárítógépet. Üzletünk lehetőséget kínál arra is, hogy az otthoni mosás akár 2-3 szorosát is egyszerre, egy mosással el lehesen végezni, ha az otthoni mosógép víz és áram fogyasztását nézzük, illetve a felhasznált mosószer és őblítő árát, a mosó és szárítógép karbantartási és szervizelési költség általányát, akkor szerintem elég kedvező ár lehet az 1270 FT-is mosás és ugyan ilyen áron a szárítás díja. és ezért 11 kg ruhát tehetünk a mosógépbe, míg a szárítóba akár 15 KG is. A mosási idő 40 perc, a szárítás 50 perc, és közben akár elvégethetjük egyéb teendőinket, hiszen miután elindítottuk a mósógépet, azt nem lehet kinyitni, így nyugodtan magára hagyhatjuk, hogy végezze a dolgát.

Üzletünk a hét minden napján nyitva van reggel 6 és este 22 óra között. Az utolsó mosás indítása 21 óráig lehetséges.
Olyan dolgokat is kimoshatunk, ami az otthoni gépünk kapacitása miatt nem lenne megoldható (pl. nagyobb párnák, paplanok). De professzionális gépeink nagyméretű textíliák, takarók, függönyök stb. tisztítására is alkalmasak.
És van lehetőség arra is, hogy kárpit tisztító gépet kölcsönözzenek tőlünk ügyfeleink mert hát a kanapét még sem tehetjük a mosógépbe 🙂
Nem kérünk kauciót, viszont szükségünk van személyes adatokra.
Az átadás az üzletben (1118 Bp., Regős u. 9) történik előre egyeztetett időpontban. e-mailen: info@mrmosi.hu vagy telefonon: +36-30-691-5738. Visszahozatal pedig az átadáskor megbeszélésre kerül.

Kárpittisztítás tekintetében gondoltunk a gépjárművekre is, így a tesco benzinkútjánál már üzembe ált egy partnerünk segítségével egy önkiszolgáló autó kárpittisztító gép is. 🙂
Ebben is tervezzük franchise partnerek segítségével az országos hálózat elindítását. Közepes üzemmenet mellett mi egy 3 éves megtérüléssel számolunk (ez az önkiszolgáló mososdára is igaz), de ez persze üzemeltető függvénye is, tehát gyorsabb is lehet.
Lokálpatrióta? Cirka mekkora tőke kell egy ilyen franchise bolt beindításához, legyen az mosoda, vagy autós kárpittisztitó?
AV: Nagyjából 10 millió Ft egy üzlet beindítása, amibe már az első pár hónap üzlet bérleti díja is beleértendő. Természetesen egységes arculatot és működési rendszert, ugyazokat a gépeket , mosó és öblítő szereket, egyéb a szolgáltatás egészét érintő eszközöket, elveket adunk át a partnernek, és utána folyamatosan ellenörizzük az elvárt színvonal fentartását.

Lokálpatrióta: A használt mosó és öblítőszerek beszerezhetőek magén embereknek is , ha itt megszerezték azokat ?
Alapvetően nem, mert ezek speciális, csak nagykereskedelemben beszerezhető termékek. Ezek jellemzően erősebb koncentrátumok, mint amiket a boltokban árulnak otthoni mosógépekhez, ezért intenzívebb a mosóerő, vagy öblítő tekintetében intenzívebb, hosszabban tartó az illat. Mondjuk öblítő tekintetében mi azért egy hagyományosabb, illat szempontjából nem nagyon intenzívet használunk, mert az gyerekek, vagy léguti betegségben szenvedők részére nem lenne annyira előnyös. A gépeknél lehet pluszban hozzá tenni az öblítőből, ha valaki intenzívebb illatot szeretne,.
Vannak-e olyan termékek, anyagok amelyek tiltottak a mosás során ? ( Mivel a válaszban meg is mutatták, hogy kint van a falon, mit nem lehet itt mosni, ezért egyszerűbb ide raknom az erre vonatkozó fotót)

Lokálpatroóta : A nyitás előtt még úgy láttam terveztétek olyan gép beállítását is, ami állatok által használt eszközök mosását tette volna lehetővé, erről végül miért mondtatok le?
AV: Az ok végtelen egyszerű volt, kipróbáltuk, és ennek olyan “mellékhatása” van szagok tekintetében, ami kizárja, hogy egy légtérbe alkalmazzák a normál mosógépekkel. Be kellett látnunk, hogy bármennyire is lenne erre igény, azt külön üzletben kell megvalósítani.
Lokálpatrióta: Mit tapasztaltazok a vásárlók tekintetében, ez a szolgáltatás inkább a tehetősök szolgáltatása ?
Nem éppen fordítva jellemzően a szerényebb lehetőségekkel rendelkezők a nagyobb vásárlói csoport, és nem csak a mi üzletünkben. Ennek az is lehet az oka, hogy egy 100.000 Ft feletti szárítógép megvásárlása már esetleg túl sok egyszeri kiadásként, de az is, hogy fizikailag nincs hely. A mosógépek esetében pedig az otthoni mosógépet ez a réteg jobban kiméli, mivel ennek is a megvásárlása egy komolyabb befektetés a részükre. Szintén ezt a réteget jobban érinti az idő, így sokat számít, hogy egy adott idő alatt nagyobb mennyiségű ruha kimosásával, szárításával végez, és ahogy már mondtuk, hogy a mosó és öblítőszer, a víz és áram felhasználás tekintetében is ez lehet a költséghatékonyabb.

Lokálpatrióta: Hogyan lehet nálatok fizetni a szolgáltatásért ?
AV: Készpénzzel és bankártyával is egy automata, falba elhelyezett pénz és kártya kezelő rendszer segítségével. De a legjobb megoldás a törzsvásárlói, előre feltölthető kártya, mert ez nem csak leegyszerűsíti a folyamatot, de kedvezményt is ad, ráadásul minél nagyobb összeget töltünk fel, annál nagyobbb a kedvezmény.
A legkedvezőbb verzió így mosásra és szárításra is az 1270 FT helyett 1050 Ft-ra jön ki, így cirka 20% körüli kedvezmény érhető el.
Lokálpatrióta: Hogy lehet bejutni az üzletbe, folyamatosan nyitva vagytok, vagy esetleg kártyás beléptetés van ?
AV: Mivel minden rendszer kijátszható, ezért nem törekedtünk kártyás beléptetési rendszerre, így folyamtosan nyitva a bolt, nem gátolja semmi a belépést.
Lokálpatrióta: Nem volt ebből még problémátok, atrocitás ?
AV: Egy esetben jött be és akart itt aludni egy hajléktalan hölgy, amit természetesen a kamerák jeleztek, így idesiettünk, és szerettük volna barátságosan megkérni, hogy ne ez legyen a hálóhelye, de még az első mondatunk feléig sem jutottunk, amikor szószerint csomagját felkapva kirohant az üzletből és soha többet nem láttuk.
És ekkor befejeződött az utolsó adag ruhám mosása és szárítása is...
Igazából még szívesen időztem volna a kát fiatal tulajdonossal, hiszen annyira kedvesek, barátságosak voltak, hogy ilyenkor az embernek nincs “mehetnékje” , no meg a hely imázsa is igazából magába szívott. Esküszöm még a mosást is megkedveltem (na persze úgy könnyű, ha nem én mosok), de nem rabolhatom az idejüket, hiszen őket még számos önkiszolgáló mosoda megnyitása várja, meg hát még is csak vasárnap van 🙂 így elköszöntem. Két nagy ikeás szatyor ruhával a vállamon elindultam hazafelé, hogy bemutassam életem szerelmének, a három, ma már felnőtt lányom édesanyjának, milyen ügyes is voltam ma délelőtt. És még azt is fel fogom ajánlani, hogy máskor is szívesen kiveszem a részem a mosás öröméből, (ennyi pénzt bőven megér nekem majd az elégedett mosolya)
Bár férfi társaimhoz szóltam és csábítottam őket, hogy Ők is vegyék át otthon a “mosás örömét”, de jó szívvel ajánlom az üzletet a gazdagrét és környékén élő Hölgyeknek is, maximum többi idő marad így majd a párjukra 😉
Mindnekinek szép Vasárnapot és még szebb jövő hetet kívánok, és mindent köszönök Neked, Mr. Mosi 🙂


Susztera
egy lélek a mátrixból

Keressétek az üzletet a Gazdagrét és Környéke Kisokos weboldalon is… Tovább>>>
1 thought on “Mr. Mosi avagy férfiak a mosodában :-)”