2024.04.19.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Körvonalazódik mekkora lehet 2021-ben a minimálbér. Mondjuk január 20-án már épp ideje…

2 min read

Olyannyira megmerevedtek az álláspontok a minimálbér-tárgyalásokon, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán résztvevő tárgyalófelek mindegyike által elfogadható megállapodás helyett egy, a többségi konszenzust tükröző egyezség születhet. A kormány pedig az ebben szereplő béremelés mértékét hirdetheti ki az idei évben – tudta meg a Portfolio. Ha ez a felállás valósul meg, és ez a VKF jövő hétfői ülésén már el is dől, akkor a bruttó minimálbér 4%-kal emelkedhet 2021-ben, amely így 167 400 forint lehet.

Az utolsó pillanatban vagyunk. Ha nincs megállapodás a minimálbérről, akkor 1 millió munkavállaló reálkeresete csökkenhet – érzékeltette a helyzet súlyosságát a VKF szerdai ülésén résztvevő Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke lapunknak nyilatkozva.

Emlékeztetett arra, hogy a munkáltatók egységesen belemennek abba, hogy idén 4%-os minimálbér-emelés valósuljon meg. A Magyar Szakszervezeti Szövetség viszont nem akar engedni az 5%-os elvárt béremelési igényéből. Ezek az álláspontok pedig már jó ideje megmerevedtek és a szerdai ülésen sem közeledtek.

Ezért egy alternatív megállapodás körvonalazódik, egy megállapodás tervezet – tudtuk meg Palkovics Imrétől. Ezzel kapcsolatban az a cél, hogy minden érintett tárgyalópartner tárgyalja meg az érdekképviseleteken belül és amennyiben azok tagjai elfogadják, akkor a VKF jövő hétfői ülésén abban a reményben ülnek már le a tárgyalópartnerek, hogy ezt a megállapodást el is fogadják.

Amennyiben pedig a VKF-ülésen résztvevők többsége ezt a megállapodást elfogadja, akkor a kormány az abban foglalt béremelési javaslatokat hirdeti ki hivatalos emelésként.

A Munkástanácsok elfogadja a 4%-os minimálbér-emelésre vonatkozó javaslatot – mondta Palkovics érdeklődésünkre, elismerve azt, hogy ezzel támadásnak teszik ki magukat más szervezetek részéről. Emlékeztetett arra, hogy volt már arra példa, hogy nem jött létre teljes egyetértés a VKF tagjai között, így nem egy VKF-megállapodást hirdettek ki, de a kormány a konszenzusos döntésre alapozva kihirdetheti a béremelés mértékét.

ENNEK KÖVETKEZTÉBEN 2021-BEN A BRUTTÓ MINIMÁLBÉR ÖSSZEGE 167 400 FORINT LENNE, MÍG A GARANTÁLT BÉRMINIMUM 219 000 FORINT.

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest