2025.07.09.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

A kerület polgármestere demonstrált a Budaörsi reptér környékén élők érdekében, ami dicséretes, viszont a kerület más részein is valami hasonlót várnak…

7 min read

Újbuda Önkormányzatától az alábbi sajtóközlemény lett a Lokálpatriótához is eljuttatva, és független hírportálként sosem utasítom vissza egyik oldal esetében sem, ha szeretnének általuk fontosnak tartott információt eljuttatni Újbuda lakosaihoz, a Lokálpatióta olvasóihoz. 

Kifejezetten szimpatikus ha a kerület polgármestere egy adott területen élők problémáit észlelve kiáll mellettük és megpróbál pozitív értelemben nyomást gyakorolni azokra, akik megkeserítik Újbuda lakosainak vagy azok egy részének az életét. Az egy más kérdés, hogy ezt a fajta harcos, konstruktív intézkedést várja el a kerület polgármesterétől minden újbudai lakos, így most picit rácsodálkoznak erre a hírre a Hamzsabégi sétányon, vagy épp Albertfelván, mert náluk nem volt ilyen egyértelmű a lakosság melletti demonstráció, de erről majd picit lejjebb a szerkesztői lábjegyzetben…

Íme a közlemény:

“A BUDAÖRSI REPÜLŐTÉR NEM HOBBIPILÓTA-KÉPZÉSRE VALÓ!

TÁRGYALÁST KEZDEMÉNYEZÜNK AZ ELVISELHETETLEN HELYZETÉRT FELELŐS MINISZTERREL

 

Naponta 100-szor, lakott terület felett gyakorolják a fel-és leszállást a tanuló pilóták a budaörsi repülőtéren. Az itt lakók felháborodása jogos, a zajszennyezés elviselhetetlen mértékűvé vált, nem tudnak pihenni, a kertjüket használni. Természetesen tisztában vannak vele, hogy a repülőtér közelségében élni zajjal jár: nem a normál forgalom ellen, hanem az elmúlt pár évben ide települt hobbipilóta-oktatás ellen tiltakoznak. 

A főleg külföldi hobbipilótáknak szóló, drága képzést a Fly-Coop Kft. szervezi – az a cég, amely 2016-ban egy esküvőre helikoptereztette Rogán Antal minisztert és feleségét. A cég a lakók kéréseit semmibe veszi, a jelenlegi laza szabályokat sem tartja be. 

Támogattuk a helyi civilek pilótaképzés elleni tiltakozását, de nem állunk meg itt. Tárgyalást kezdeményezünk Palkovics László – a légi közlekedésért is felelős – miniszterrel. Derüljön ki a tárgyalóasztalnál, hogy kinek a pártján áll a kormány az ügyben: az extra profitot húzó, csókos Fly-Coop Kft-én vagy az itt lakókén. A tárgyalásra várjuk Karsay Ferencet, Budafok-Tétény fideszes polgármesterét, aki eddig csak üres lózungokat mondott, de tettekkel nem állt az ügy mellé. 

  

Gy. Németh Erzsébet 

főpolgármester-helyettes 

 

Dr. László Imre

Újbuda polgármestere 

  

Molnár Gyula 

Újbuda, Budafok-Tétény 

országgyűlési képviselője”

Szerkesztői lábjegyzet :

A reptér környezetében élők felháborodása jogos, bár az is tény, hogy nem újkeletű a probléma (ahogy Ferihegyen sem) és nem kizárólag a Fly-Coop kft megjelenése óta van zajszennyezés a környéken. Azt pedig kifejezetten rossz marketing kommunikációnak tartom, hogy amikor zajszennyezésről beszélünk, akkor megpróbáljuk ezt ellenségképként egy adott csoportra ráhúzni: “A főleg külföldi hobbipilótáknak szóló, drága képzést a Fly-Coop Kft. szervezi” Nos egyetlen mondatba sikerült belepréselni a környéken átlagos életet élők és a külföldi, csak hobbiból repkedő, de ezért bármilyen árat megfizető gazdagok ellentétét, pedig nem az az érdekes, hogy ki és kinek a segítségével okozza a zajszennyezést, hanem pusztán a zajszennyezés ténye. Az ilyen típusú megfogalmazásnál szivesen visszakérdeznék, hogy ha magyar kétkezi munkások  akciós áron repkednének itt, akkor nem lenne zajszennyezési probléma.  De a mondat másik felébe még az is bekerül, hogy nem akárki üzemeltet a kapitalista hobbi pilótáknak, hanem az a cég, aki 2016-ban Rogán Antalt és feleségét egy esküvőre szállította. 

Istenem, ez hívom politikai demagógiának, ki a francot érdekli, hogy ez a cég kit hova reptetett bármikor, akkor innentől attól az újságostól meg ne vegyünk semmit, aki hajlandó volt nem rég válaszolni Orbán Viktor kérdésére, sőt még pofátlanul meg is nevezte azokat a lapokat, amelyek tartalmukban kormány ellenesek.(itt kell megjegyezni, hogy pont ilyen politikailag demagóg módszer volt kamerák előtt megkeresni egy újságárust, hogy ezzel bizonyítsuk itt bizony demokrácia és sajtószabadság van. ) Ismét csak azt kell kérdeznem, hogy ha nem ez a cég repteti Rogán Antalt, akkor nincs zajszennyezés, vagy fordítva azóta tűnt fel a zajszennyezés, mióta kiderült, hogy Rogán Antal is az Ő gépüket bérelte ?   Hát ez a szomorú, hogy még mindig ott tartunk, hogy mindenbe és mindenből politikát kell csinálni, pedig jelen esetben az ott élőket nem az zavarja, hogy kibérelt gépet a cégtől, hanem hogy nagyon hangosnak ítélik meg a tevékenységüket. Vagy ezzel arra akart célozni a kerület polgármestere, hogy biztos azért zajonghatnak a kelleténél jobban, mert Rogán biztos odaszólt valakinek. Legyen, de akkor ne féljünk már ezt kimondani.

Nagyon remélem, hogy Dr. László Imre karakán kiállása, nem az előválasztás, majd választás marketing eleme, a reptér mellett élők pedig most ehhez asszisztálnak. Pontosan ezért nem fér a fejembe, hogy ennél még sokkal fontosabb ügyben, még több újbudai lakost érintő probléma esetén, mint a Hamzsabégi sétány kiirtása, miért nem ilyen vehemens a polgármester. Pedig egy olyan ügyről beszélünk, amire már az ellenzéki összefogás miniszterelnök jelöltjei is reagáltak és azt nyilatkozták a jelenlegi feltételek mellett nem építhető meg a beruházás, ha kormányra kerülnek. Érdekes módon ebben az ügyben sokkal békülékenyebb hangot üt meg a Polgármesterünk a kivitelezőkkel és a kormány ezen projektért felelős tisztségviselőivel. Pedig ott is van ám zajszennyezés, meg rezgés probléma is, no meg cirka 1000 fa is megy a levesbe, pontosabban az apritolóba. Tudom nem kertészmérnök, hanem orvos, de azt Ő sem gondolhatja komolyan, hogy 40-50 éves fákat simán átültetnek a töltés másik oldalára, ahogy ezt Vitézy Dávid megálmodta. Ennél a projektnél nem történik mega a felelős Miniszter megszólítása, beérjük azzal, hogy Bakai-Nagy Zita majd odafigyel arra, hogy a másik oldalon telepítenek-e fákat (természetesen nem 40-50 éveseket, viszont éppen annyit kell majd várnunk, hogy olyan legyen a túloldalon megálmodott sétány, mint amilyen most az eredeti helyén.) Pedig milyen nagyszerű lenne, ha ebben az ügyben is tárgyalóasztalhoz szólítaná Dr. László Imre az összes felelőst és a kivitelezőt, és természetesen az ott élők képviselőit, ha már folyton a párbeszéd fontosságát hangsúlyozzuk, és akkor nekünk is kiderülne, hogy kik ki mellett állnak, és végül az itt élők mellett áll-e egyáltalán valaki. (Jelenleg ismereteim szerint egyedül az LMP ellenzi a vasútfejlesztés járulékos veszteségének tartott Hamzsabégi sétány kiirtását)

A helyi civileket képviselő POPÉK egyesület már számtalanszor jelezte, hogy szivesen látná a kerület vezetését a helyszínen egy egyeztetésre, már nyílt levelet is megfogalmaztak, de eddig érdemi válasz nem érkezett. E helyett ma Vitézy Dávid egy facebook bejegyzésben elindította az un. közösségi tervezést a vasútfejlesztést érintő Újbudai szakaszon, miközben folyamatban van egy per, aminek eredménye lehet akár a teljes projekt Hamzsabégi sétányt érintő részének felülírása. Ennek tudatában nagyon is érthető a sietség, hogy a választások és a per lezárása előtt már esetleg olyan állapotot lehessen teremteni, ami már visszafordíthatatlan. Talán pont ez az oka, amiért az itt élők által szervezett Harc plakát kiállítás egyik pályaművében azt követelik a lakók, hogy adják nekik vissza a választások idején megismert DR. Lakos Imrét.

Természetesen ismételten hangsúlyozom, hogy mindig minden érdekelt félnek jogában áll reflektálni, és azt teljes terjedelmében megjelentetem, mert én nem abban a demokráciúban és sajtó, valamint szólásszabadságban hiszek, ami addig tart, amig másik azt mondnak, amit én hallani akarok.

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest