2023.05.31.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Olyanok ma a politikusok, mint a KGB volt a Szovjetunióban – nyilatkozta Lovasi András. Eljött a közvetlen demokrácia ideje pártok és politikusok nélkül…

6 min read
Az erdélyi Transindexnek adott interjút Lovasi András, a Kiscsillag frontembere, amelyben arról beszélt, hogy szerinte az idő megérett a közvetlen demokráciára, ezért meg kellene üzenni a politikusoknak, hogy már nincs rájuk szükség.

A zenész először a koronavírus-járványról beszélt, amellyel kapcsolatban elmondta: azt a lezárást, amelyet a kormányok bevezettek, tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt nem lehetett volna megcsinálni. Fölfoghatjuk egy társadalmi kísérletnek is

Ugyanakkor nem gondolom, hogy ez az egyetlen csapás lenne, ami mostanában érni fogja a civilizációt, lesznek még ütések, akár mély ütések is – fogalmazott.

Hozzátette: a klímaveszély miatt ő maga is aggódik, bár ez a saját generációjára kevésbé, a fiatalokra viszont annál inkább jellemző. Dühös vagyok a politikumra, az ő felelősségük lenne megoldásokat keresni. De ők mindeközben szánalmas és hülye üzenetekkel bombázzák pró és kontra az embereket. Pedig ennél sokkal fontosabb lenne a térségünket felkészíteni arra, ami a következő évtizedekben ránk vár.

„Már tíz-tizenöt éve beszélünk például arról, hogy a XIX. századi nagy folyamszabályozások bizonyos elemeit vissza kellene állítani, itt kellene tartani minél több vizet a Kárpát-medencében, szükségtározókat kellene létrehozni, el kéne árasztani területeket árvizek idején. Ma ez maximum a vízügyeseket érdekli sajnos.”

Pedig szerintem sokkal fontosabb témák annál, mint hogy mi van Soros Györggyel vagy az LMBTQ-mozgalommal 

– mondta, majd felhozta példaként, hogy az utóbbi években már a kertjéből sem sikerült betakarítania a termést, és ez szerinte égetőbb probléma, mint az, hogy „megfogja-e a négyméteres kerítés a migránsokat, vagy sem”. 

“a képviseleti demokráciának lett egy válsága, a politikusok kicsit olyanok lettek, mint a KGB volt a Szovjetúnióban, hogy önmagáért való tevékenységet folytatnak. Nincs szükség a politikára így, ahogyan mostanság láthatjuk. A modern társadalmak egyik fő problémája, hogy hogyan üzenjék meg az újonnan érkező, megszülető tagoknak, hogy nincs rájuk szükség. Hogy fölöslegesen születtek meg. Semmit nem tud ajánlatként megfogalmazni. Minél gonoszabb egy társadalom, annál kevésbé tud bármit is ajánlani az embereknek, ehelyett különböző dolgokkal tömik el az emberek agyát, érzékeit. Szerintem lassan meg kellene üzenni a politikusoknak is, hogy már nincs szükség rájuk, legalábbis ilyen fajta működésre. Semmi nem akadályozná már meg a közvetlen demokrácia létrejöttét, ki kellene találni lassan, hogyan kellene csinálni.

– ezt már napjaink politikájával kapcsolatban mondta Lovasi András. Szerinte a politikusok most már semmit sem tudnak ajánlani a társadalom részére, „ehelyett különböző dolgokkal tömik el az emberek agyát, érzékeit”. 

Lovasi egyik oldal, párt mellett sem tudja letenni jelenleg a voksot. 

“A nyugati baloldali gondolkodás súlyos válságban van. Az identitáspolitizálással sem tudok teljes mértékben egyetérteni. Azzal meg végképp nem, ahogyan a NER vezetése közvélemény-kutatásokra alapozva lép ezekben a kérdésekben. Az gusztustalan. De egyik oldalra sem tudok nagy szívvel odaállni. Ha kell, odaállok, de egy csomó mindent látok, ami nem tetszik. “

SZerkesztői lábjegyzet :

Lovasi szívemből szólt, ahogy már sokszor magam is megírtam sajnos jelenleg nincs olyan politikai erő (párt) Magyarországon, amire egyértelműen jó érzéssel lehetne szavazni. Ennek eredményeként választásról választásra egyre magasabb a távol maradók száma, ami lehet közöny, de egyfajta tiltakozás is, vagy Lovasi szavaival élve visszajelzés, hogy eljött a közvetlen demokrácia ideje, már nincs szükségünk a pártokra, mint közvetítő szervezetekre.

Ha Lovasi 2022-ben esetleg úgy dönt jelenlegi véleménye alapján, hogy nem megy el szavazni, akkor persze lehet majd azt mondani, hogy Fidesz bérenc, mert ezzel a jelenlegi hatalom, kormány regnálását segíti elő. Pedig talán érdemesebb lenne elgondolkodni a másik oldalon is, hogy valamit Ők sem csinálnak jól, és egy választást nem a politikától megcsömörlött emberek szánalom szavazataival, vagy a “még nagyobb veszély” riogatásával kellene megnyerni, hanem olyan egyértelmű, ugyanakkor tényekkel, adatokkal alátámasztott országprogrammal, ami vidéknek és városiknak, bicikliseknek és autósoknak, gyermekeseknek és gyermekteleneknek, a hagyományos szülői felállásban hívőknek és az LMBTQ tagjainak, nők és férfiaknak, hívőknek és ateistáknak, önmagát bármilyen származásúnak vallónak, értelmiséginek, munkás vagy ép paraszt embernek is program, megváltás, valódi jövőkép. Nem ígéretek várunk, hanem konkrétumokat, nem licitálást pártok között, hanem közös gondolkodást még akkor is, ha elveikben, programjaikban van eltérés. Hogy ez az utóbbi szinte lehetetlen vállalkozás, azt jól mutatja a jelenlegei ellenzéki összefogáson belül zajló versengés, torzsalkodás, olykor marakodás, vádaskodás, sőt lejáratás. Az Etikai Kódex meg közben nyugodtan porosodhat a könyvespolcon. Nos ez is az oka, hogy valóban eljött az ideje a közvetlen demokráciának, és közel sem csak Magyarországon. Az elégedetlenség, a feszültség és az ezekből származó fellángolások, amelyekből bármikor óriási tűz lehet,  a kitörés veszélya napról napra nagyobb. Lassan az a kérdés marad csak, hogy  egyújabb világháború, vagy alulról érkező polgárháború, önmagunk által teremtett klímakatasztrófa egyik következménye az ezerből (pl. a felmelegedés, vízhiány, mezőgazdasági rendszerek összeomlása, stb), netán a vírusok végső támadása hozza el a Game Over pillanatot, vagy szerencsék lesz egy fejletteb civilizáció kiveszi a kezünkből az önpusztítás fegyvereit, és visszabillenti, ha kell erővel az egyensúlyt az emberek és emberek, országok és országok és persze emberek és a természet között. Ebben a Game Over jelenség megállításában mindenesetre a politikusok, a politikai pártok láthatóan nem segítenek, sőt éppen fordítva, még löknek is egyet rajtunk a szakadék előtt. Kicsinyes, buta acsarkodásaik, állandó pénz és hataloméhségük, megalómániás egy az isten, egy a hit metodikájuk szép lassan beleveri az utolsó szöget a képviseleti demokrácia koporsójába, aminél a demokrácia szó az első pillanattól csak elmélet fogalom volt már az Ókori Görögországban is, a választók, az emberek megtévesztésére. A demokrácia nem más, mint számunkra adott remény falat, hogy naponta újra felkelj és biorobotként mások érdekeit szolgálva engedelmesen tedd azt, amit számodra előírtak.

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest