2024.04.16.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Novák Előd nyilatkozata, amiben elég érdekes dolgot vet fel a Kelenföldi Városközpont értékesítési tervének körülményeiben

5 min read
Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom vezetője eljuttatott hozzám egy nyilatkozatot, amit természetesen a demokrácia és a szabad vélemény nyílvánitás jegyében teljes egészében teszek nyilvánossá. A tegnapi közmeghallgatáson a képviselő úr, ezt szó szerint fel is olvasta és várta választ többek közt az időpontkból eredő anomáliákra, lásd lentebb a nyilatkozatban kiemelve:

“A főjegyző tagadta, mégis eladják a Kelenföldi Városközpontot

Bár közérdekű adatigénylésemre áprilisban még azt állította Budapest főjegyzője, hogy még csak előkészítés alatt sincs a Kelenföldi Városközpont eladása, mára egyértelművé vált, hogy Újbuda önkormányzatával lepaktálva kiárusítják a több milliárd forint értékű közösségi teret, így a helyzet kísértetiesen hasonlít a Városháza eladásának tervére.
Az újbudai szivárványkoalíció összes képviselője megszavazta ezt a kiárusítást, melynek pályázati kiírása szerint „Az üzletközpont összes épülete elbontható.” Kilencszintes irodaház is épülhet a jelenlegi egy-két szintes, emberléptékű épület helyére, az eddig napsütötte Bikás parkra is árnyékot vetve. Ezért a Mi Hazánk Mozgalom szeptember első felében tiltakozó aláírásgyűjtést indított a kiárusítási kísérlet ellen a http://mihazank.hu/ujbudamegtelt oldalon.
László Imre DK-s polgármester azt állította, hogy „az eladásról a többségi tulajdonos, a főváros döntött. Érthető, hiszen a kormányzati megszorítások miatt szükségük van forrásokra. Mi azzal a szándékkal csatlakoztunk, hogy ott épüljön egy korszerű épület.” Valójában már februárban megszavazta az újbudai szivárványkoalíció összes képviselője a Kelenföldi Városközpont kiárusítását, ezért is fordultam márciusban a fővároshoz, mely akkor még tagadta a tervet. Elfogadhatatlan, hogy a szolgáltatókkal, a lakosokkal és a képviselőkkel való egyeztetés nélkül hirdették ki, mik „Újbuda preferenciái” ott: a 19 pont első két helyén iroda és szállás, míg utolsó pontjain kultúra, művelődés, sportolás, testkultúra szerepel. Félrevezető a balliberális vezetés azon állítása is, hogy nem engednek toronyházat építeni, hiszen az csak 90 méter felett minősül annak, de a kilencszintes irodaház is elfogadhatatlan.
48 ezer négyzetméternyi iroda és lakás létesülhet az Etele és Tétényi út sarkán az így is túlépített XI. kerületben, infrastrukturális fejlesztések előírása nélkül. Az Újbuda önkormányzatától érthetetlen módon eddig is több mint 383 millió közterület-használati díjkedvezményt kapott Etele pláza lobbija lehet a konkurens Kelenföldi Városközpont megszüntetése. Bár a régi üzletek és szolgáltatók évi 173 millió forint + áfa bérleti díjat fizetnek, a tulajdonos önkormányzatok ezt nem fejlesztésre, még csak nem is állagmegóvásra fordították ciklusokon át, így elhanyagolt, méltatlan állapotba került a Kelenföldi Városközpont. Felújítás helyett újabb túlépítések és betelepítések várhatók, a szomszédos Bikás park napsütötte részét is csökkentve, a gépkocsiterhelést a végletekig fokozva. Pedig két éve azzal kampányolt a szivárványkoalíció, hogy Újbuda megtelt, s inkább fákat ültetnének a magukat jámbor városszépítőnek beállító politikusbűnözők.
Novák Előd
a Mi Hazánk újbudai önkormányzati képviselője”

Szerkesztői lábjegyzet :

Novák Előd nyilatkozatából sok mindent már eddig is tudtunk, ami számomra újdonság erejű és elgondolkoztató volt a tegnapi közmeghallgatás alkalmával is, azt vastagon kiemeltem a szövegből. A Képviselő állítása alapján akkor most számomra is kérdés, hogy Budapest főjegyzője nem mondott igazat, vagy pontosabban letagadta egy a Főváros és Újbuda Önkormányzata között létrejött megállapodást, miszerint kiírnak egy értékesítési pályázatot a Kelenföldi Városközpontra, vagy Újbuda tervezte valójában a területéhez tartozó gyors éttermi lánc boltjának, pontosabban az alatta található földnek az eladását (ezt hívtuk eddig aranytojást tojó tyúknak), és a Főváros csak később, akár Újbuda ötlete, ajánlata alapján szállt bele a buliba, és ezért nem volt információja a főjegyzőnek erről, nem volt még akkor a Fővárosnak ilyen szándéka. Persze ne hagyjunk ki egy harmadik verziót sem, miszerint a két önkormányzat még év elején megegyezett, és ezért is lett ez téma a februári testületi ülésen, ahol meg is szavazták a pályázati kiírást, csak valamiért a Főváros érthetetlen módon ebből kihagyta a Fővárosi főjegyzőt, ami azért lássuk be kissé aggályos, persze ez már legyen az Ő ügyük. A negyedik verzió, hogy Novák Előd nem mond igazat, de mivel tegnap ezt a közleményt felolvasta a Közmeghallgatáson és ilyen értelemben nem cáfolta, nem vádolta hazugsággal senki, így ezt a lehetőséget elvetem. Egyébként emlékezetem szerint erre az időpontisági anomáliára nem volt reakció a tegnapi ülésen, de mivel egyszerre több mindennel is kellett foglalkoznom a helyszínen, ezért nem akarok ezzel kapcsolatban egyértelmű kijelentést tenni, viszont kiraktam a közmeghallgatás, teljes vágatlan anyagát, így bárki megnézheti, ellenőrizheti, hogy volt-e erre a kérdésre magyarázat bárki részéről. A nyilatkozatban elhangzó “Újbuda preferenciái” ott: a 19 pont első két helyén iroda és szállás, míg utolsó pontjain kultúra, művelődés, sportolás, testkultúra szerepel. ” ezt meg kell erősítsem, mivel az egyik e témába vágó cikkemben pér hete ezt én is megírtam, kiemeltem. Azt gondolom Újbuda lakosai értékeljék ki önmaguk Novák Előd nyilatkozatát, hiszen mindannyian felnőtt emberek vagyunk és mindenki tisztán szeretne látni ebben a Városházától Kelenföldi Városközpontig terjedő botrányban, ami anonymus mai bejelentkezésével már átterjedt Óbudára is.

1 thought on “Novák Előd nyilatkozata, amiben elég érdekes dolgot vet fel a Kelenföldi Városközpont értékesítési tervének körülményeiben

  1. A 2021. 02. 25-én elfogadott újbudai előterjesztés szerint:
    “A Budapest XI. ker., Etele út 3475/53 hrsz. alatti ingatlan a Kelenföldi Városközpont területén helyezkedik el, ahol az ingatlanok túlnyomó többsége a Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonát képezi. A fővárosi tulajdonú területen alacsony színvonalú, nagyon rossz műszaki állapotú épületek állnak, mely épület-együttes fejlesztése időszerű. Önkormányzatunk tulajdonában levő ingatlan értékesítésével az is kiemelt célként fogalmazódig meg, hogy a Tétényi út és Etele út sarkán egy új, korszerű városközpont tudjon kialakulni.
    A terület városközponthoz illő fejlesztése az egységes beépítés és építészeti megjelenés biztosítása érdekében a Fővárossal közös értékesítési pályázat kiírása indokolt. A pályáztatást egyben a szomszédos Fővárosi Önkormányzati tulajdonban levő ingatlanokkal együttesen nyilvános kétfordulós pályázat útján a Fővárosi Önkormányzat, illetve illetékességében a Fővárosi Vagyonkezelő Zrt. bonyolítaná le. Ezzel kapcsolatban a Fővárossal korábban már folytak egyeztetések. A városfejlesztési szempontok megfelelő érvényesülése érdekében a pályázóknak a vételár megajánlása mellett, egy városépítészeti koncepció tervet is be kell nyújtaniuk.
    A fentiek miatt Újbuda Önkormányzata a saját tulajdonában levő ingatlanra vonatkozóan is a pályázat lebonyolításával, valamint az ehhez szükséges értékbecslés elkészítésével a Fővárosi Vagyonkezelő Zrt.-t bízná meg.”

Hozzászólás a(z) Novák Előd bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest