2023.05.31.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

A természetkárosítástól sikerült eljutni az életveszélyes állapotig Madárhegyen. Megindult a föld a Hilton építkezésnél, bármikor leszakadhat a járda is.

7 min read

A földhányónak csúfolt Madárhegyi Hilton szálló egy új szakaszba lépett, a felelőtlen földkitermelés és feltöltés következtében a föld megindulni látszik lefelé, a járda mentén tekintélyes rések jelentek meg…

MAGAS DÉVA VÁRA, JA NEM, HELYETTE KAPUNK MÁST!
„….hozzá is kezdettek. Amit raktak délig, leomlott estére, Amit estig raktak, leomlott reggelre.”
Kőműves Kelemenné hamva sem segíthet már, de a „Fél véka ezüstér, fél véka aranyér.” sem fog megállni, ami most megindult!
Több mint egy éve folyik egy markolóval, 2-3 teherkocsival a HILTON építése és mint látható, tapasztalható csiga sebességgel halad a munka. Ebben a tempóban nemhogy jövőre, de 10 év múlva sem lesz kész, de ez miért jó? Olyan, alibi munkának tűnik, talán állami támogatás „égetése” folyik. Az. hogy mi folyik itt, annak kiderítése szerencsére nem a mi feladatunk, de amit látunk elég különös….
Szóval megy a „sártapasztás”, mert most azt csinálják, ugyanis a Barackmag utcában a mélygarázsszint ásása miatt eddig kb. 15-20 méter hosszúságban megindult, leszakadt a rézsű, így a kerítés, a járda egy része a „földhányó kráterébe” csúszott. Sokan mondhatják, hogy „úgy kellett, úgy kellett, káposztába hús kellett!” és még más, ennél mélyebb röptű gondolatok is megfogalmazódnak, de jelen pillanatban ez egy kis része az ügynek, hogy a beruházó megkapta, amit érdemelt, de ettől nekünk nem lesz jobb, sőt!
Mert még van valami, valamik! Az egyik, hogy a betonplacc közepén van egy „úszómedence” (zsomp), tele kristálytiszta vízzel! Ez nem a majdani wellness része lesz, hanem ez mutatja a hegy rétegvízének jelenlétét! Igen, még jelen van, de mi lesz, ha ezt elvezetik, vagy megsértik a vízzáró réteget? Hát az, hogy „elmegy” a víz, felborul a környék vízháztartása, a duzzadó anyag víztartama csökken, zsugorodik, így a földréteg összeesik, ami már most tapasztalható jelenséget okoz, süllyednek a házak, a járdák a lakóépületek körül.
A másik érdekesség, ami a fényképen jól látható, hogy bár a tanács és a későbbi önkormányzat is kötelezte a vállalkozót az illegális földfeltöltés megszűntetésére, a vállalkozó egyszerű bejelentése alapján, amiben azt állította, hogy a földfeltöltést felszámolta, azt az önkormányzat azóta megszűnt építési osztálya tudomásul vette, hiába volt lakossági jelzés, civil panasz, hogy nem történt meg az állítólagos depponáció elszállítása, a hivatal mindent rendben talált papíron, mert az sok mindent elbír…!
A fényképeken nagyon jól látszik, hogy ténylegesen csak aktatologatás folyt, de érdemi cselekvésre egyik oldalról sem került sor. Pontosan látható, hogy a terület eredeti terepszintje hol volt, mégsem erre a terepszintre adták ki az építési engedélyt, hanem a 4-5 méterrel magasabbra, pontosabban nem, de ki tudja. A lényeg, hogy 4-5 méterrel magasabbra épül a szálloda, mint lehetett volna. Ja, hogy ki a felelős, természetesen senki és amúgy is, már minden elévült…. Mellébeszélés pedig mindig volt és lesz is!
És most a múlt ismétli önmagát, a szomszédos területen nem csak feltöltötték a völgyet, hanem már hegy épül. Miért, mert meg lehet tenni! Mert senki nem jön ki ellenőrizni! Mert szóbeli ígéretek elegendőek! Aztán jön újra az aktatologatás, majd csak elfáradnak a civilek, de ha ez kevés lenne, akkor jön a vállalkozói fenyegetés, verbálisan és beígérten bántalmazás, ha nem állnak le, akkor…. és még hasonlók.
Szóval szép a demokrácia papíron, meg a mutyi világ azoknak, akik benne vannak, de nem irigylem tőlük, mert fogalmuk sincs, hogy mit csinálnak, mik lesznek a következmények, mert csak „egy napra” gondolkodnak előre és a szemük előtt más nem lebeg, csak a profit, a még több profit, átgázolva mindenen, mindenkin.
Persze most sem várok mást, mint egymásra mutogatást, hatáskör hiányra hivatkozást, vagyis érdemben nem fog történni semmi, mindaddig, míg tragédia nem lesz belőle. Természetesen akkor sem lesz felelős, maximum találnak egy hivatásos bűnbakot.
De sebaj, jó ez így, de kinek? Már most borítékolom, hogy senkinek nem jut eszébe, hogy talán szerencsés lenne a 20 tonnás teherkocsikat kitiltani az utcából, súlykorlátozást bevezetni, majd talán akkor, ha egy belőlük szintén a „földhányó gyomrába” kerül, az úttal együtt…. Nem mellesleg a járda egy tonnás terhelésre lett kivitelezve, amire rendszeresen ráhajtnak, megfordulnak, felparkolnak a 20 tonnás gépjárművek.
A pár napja keletkezett leomlást a kivitelező úgy próbálja most eltüntetni, hogy a leszakadt részhez földet hord és azt igyekszik döngölni, de ahhoz nem kell szakértőnek lenni, hogy tudjuk, hogy támfal építése nélkül ez nagyjából nulla védelmet jelent a további falomlással szemben.
Márpedig újabb omlás esetén, már viheti a járdát is, meg azt is aki esetleg éppen rajta közlekedik. De az úttest alatt huzódó csőhálozat is megsérülthet, majd a kiömlő víz alámosthatja az egész utcát.
A helyszínen élő civilek a helyi Önkormányzati képviselő, Keller Zsolt segítségét kérték, aki azonnal intézkedett és a közterület felügyelőkkel felkereste a helyszín, és a látottak alapján feljelentést tettek. A Közterület Felügyelet munkatársai az ott élők elmondása alapján életveszélyesnek minősítették az útszakasznak azt a részét, ahol a földomlás történt, és hétfőn szakértőkkel megerősítve fognak kijönni az Önkormányzat szakemberei, hogy megállapítsák mekkora a baj, és ennek függvényében illetve mértékében megteszik a szükséges lépéseket.
A Védegylet Egyesület már évek óta tartó sziszifuszi küzdelmet folytat a természetkárosítás illetve az engedély nélküli terepátalakítás (feltöltés) ügyében, de a hivatalok láthatóan alvó módra vagy csiga tempóra vannak berendezkedve. Az itt élők tehetetlennek, reményvesztetnek érzik magukat, az egykori csodaszép Madárhegy egy torzó lett a Barckmag utcánál.
A napokban érkezett meg az egyesület részére Budapest Főváros Kormányhivatala Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatalának tájékoztató levele, amiben már megint csak széttárja a kezét a Hivatal, és bár elismeri, hogy engedély nélküli tereprendezés történt, de mint írják  2022 februárjában kötelezték a kivitelezőt, hogy 6 hónapon belül állítsa vissza a kivitelezés előtti állapotot. Nos február óta semmilyen lépés nem történt a visszaállítás megkezdésére, helyette tovább folytatták a tereprendezést, feltöltést. De sebaj, várjunk ki nyugodtan az augusztus 22-i határidőt, amíg meg kell történni a visszarendezésnek, gondolom majd 18-án neki állnak és 4 nap alatt eltüntetik, amit éveken keresztül odahordtak. És mi lesz, ha nem rendezi vissza, akkor kap majd pár milliós büntetést , és akkor ezzel el is van intézve ? Elképesztő, ami ebben az országban folyik, az erőtlen tesze-tosza hatóságok, a törvények, amelyeknek képtelenek érvényt szerezni, és közben csak pusztul minden.
Reméljük Újbuda Önkormányzata most, hogy már a kerület tulajdonában lévő útszakaszt is veszélyeztetik, kitalál valamilyen megoldást arra, hogy leállítsa ezt az esztelen pusztítást. Ha viszont tovább omlik a föld és leszakad a járda, esetleg valakit magával ránt, akkor a tragédiánál már mindneki döbbenten fog állni, csak valahogy felelősse nem lesz majd , ahogy az lenni szokott. Mondjuk támfalat is lehetne építeni, ha már ilyen rendesen elbaltáztunk valamit, ja hogy az pénzbe kerül…ez igaz, de az emberi élet elvesztését pont úgy nem lehet pénzben mérni, mind az eszeveszett természet pusztítást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest