2025.07.08.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Az ellenzéki összefogás hivatalos sajtótájékoztatója a szeptember 18-án Újbudán tartandó két időközi választásról

4 min read

Szeptember 18-án Újbudán két egyéni választó körzetben (14. sz. Gazdagrét – Sasad – Sas-hegy és 5.sz. Lágymányos) szavazhatunk majd önkormányzati képviselők személyéről. Az ellenzéki összefogás sajtótájékoztatón jelentette be, mutatta be két jelöltjüket…

Orosz Anna, Újbuda országgyűlési képviselője és Dr. László Imre, Újbuda polgármestere mutatta be ma délelőtt a Móricz Zsigmond körtéren az ellenzéki összefogás két képviselő jelöltjét, akikre szeptember 18-án szavazhatunk majd, ha szimpatikus lesz számukra a jelölt személye és programja. Az már biztos, hogy a Fidesz-KDNP is elindul jelöltjeivel a választáson ( a 14.sz körzetben Elekes Tamás, az 5. sz. körzetben pedig Jankó István, aki jelenleg is tagja a képviselő testületnek, csak nem egyéni, hanem listás mandátummal) Nem zárható ki, sőt valószínűsíthető, hogy a Mi Hazánk Mozgalom, a MEMO és más kisebb pártok is indítanak képviselő jelölteket ebben a két körzetben.

Íme a teljes sajtótájékoztató 20 percben, ahol természetesen a két képviselő jelölt is röviden bemutatkozott, és egyben válaszoltak is a Lokálpatrióta nevében feltett kérdésemre…

A Két képviselő jelölt szerdán Lágymányoson, csütörtökön Gazdagréten utcafórumot tart, ahol szeretettel várnak minden érdeklődőt, és előre is köszönik, ha megtiszteljük őket azzal, hogy elmondjuk  a körzeteket érintő problémáinkat illetve feltehetjük a kérdéseinket, hogy például a válaszok alapján is eldönthessük érdemes-e rájuk szavazni.

A Lokálpatrióta szerkesztő-tulajdonosaként mindenkit arra biztatók, hogy jöjjetek el ezekre a fórumokra, és természetesen a hamarosan a Fidesz jelöltjei által tartandó fórumokra is, mert jó döntést szeptember 18-án csak megfelelő információk birtokában tudunk hozni. És ne feledjük egy időközi választásnak is kifejezetten fontos szerepe lehet az életünkben, hiszen arról döntünk ki képviseljen bennünket a következő 2-2,5 évben a helyi önkormányzatban. Ha elégedett voltál az eddigi képviselő munkájával, akkor azért érdemes eljönnöd az utcafórumra, hogy saját magad győződhess meg arról, hogy ki tudná a leginkább pótolni az eddigi képviselőt. Ha nem voltál elégedett az eddigi képviselő munkájával, akkor pedig ezért van itt a helyed, az utcafórumon, hogy most jobb döntést tudjál esetleg hozni, mint 2,5 éve. Ha számodra fontos, érdekes,  lakókörnyezeted; ha szeretnéd, hogy Újbuda ne vesszen el a túlépítkezések terhe alatt és a zöld területeink folyamatos irtása miatt; ha vannak olyan problémák a két körzetben, amelyek megoldása nem tűr további halasztást; vagy épp ötleteid lennének, hogyan lehetne, kellene fejleszteni az életterünket, akkor gyere el és vállald a véleményed, legyél alakítója a saját és kerületünk életének. Ha nem veszünk részt ilyen beszélgetéseken, akkor elveszítjük annak a lehetőségét, hogy beleszólhassunk abba ami a fejünk felett történik, legyen az ellenükre vagy érdekünkben. A Civil Részviteliség és ennek programja az önkormányzat terveibe, döntéseibe történő beleszólás, egyeztetés, közös gondolkodás. Talán az egyik legfontosabb feladat lehet ez a számunkra, persze ha élünk vele, és ennek első lépcsője a párbeszéd kiépítésére egy-egy ilyen utcafórum a képviselő  jelöltekkel. Csak Velünk lehet változás, Nélkülünk maximum leépülés lehet.  Ezért ott a helyünk, és fontos a véleményünk.

Lágymányoson (5.sz EVK) holnap, azaz július 27-én (szerda) 18.00 órától a Gárdonyi téren lesz utcafórum.

További infók erről ITT olvashatóak a facebook esemény fülnél

És íme Devecseri Mátyás rövid személyes meghívója az eseményre:

 

Gazdagréten (14.sz EVK) holnapután, azaz július 28-án (csütörtök) 18.00 órától a Nagyszeben téri parknál a sakk asztal és a játszótér között

További infók erről ITT olvashatóak a facebook esemény fülnél

És íme Lados Tamás rövid személyes meghívója az eseményre:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest