Megjelent a friss rendelet a korlátozó intézkedések meghosszabbításáról
9 min read
A várakozásoknak megfelelően a pénteki Magyar Közlönyben megjelent a kormány rendelete a védelmi intézkedések egy héttel történő meghosszabbításáról.
Ez többek között kimondja:
A KORMÁNY – AZ OPERATÍV TÖRZS JAVASLATÁRA – A VÉDELMI INTÉZKEDÉSEKET TOVÁBBI EGY HÉTIG FENNTARTJA.
A miniszterelnök által aláírt kormánydöntés arról is szól, hogy a korlátozó intézkedéseket március 29-ig lehet alkalmazni. A határellenőrzésről szóló rendelet időbeli hatálya szintén március 29-ig szól.
A péntek este megjelent kormányrendelet egyáltalán nem meglepő. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy a lazításnak még nincs itt az ideje. Majd Orbán Viktor szokásos péntek reggel rádióinterjújából tudtuk meg, hogy hétfőtől még legalább egy hétig maradnak a jelenlegi korlátozó intézkedések, mivel a járvány harmadik hulláma továbbra is erős.
Milyen korlátozások maradnak velünk még egy hétig?
A mostani kormánydöntés egyszerre hosszabbítja meg a tavaly november óta hatályban lévő korlátozásokat, valamint a március 8-án életbe lépett új védelmi intézkedések hatályát. Ezek hatálya ugyanis most hétfőn, március 22-én lejárt volna.
- Este 8 óra és reggel 5 óra között kijárási tilalom lép életbe, mindenkinek haza kell érnie este 8 óráig. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges.
- Minden gyülekezés tilos.
- Az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendégnek ott csak az étel elvitele céljából lehet tartózkodni. A házhoz szállítás adminisztratív terheit a Kormány csökkenti, és bevonhatóvá teszi a taxisokat a feladat ellátásába. Az üzemi étkezdék nyitva tarthatnak.
- A szállodák turistákat nem, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket fogadhatnak.
- Mindennemű rendezvény megtartása tilos, ideértve a kulturális eseményeket, valamint a karácsonyi vásárokat.
- Az üzletek – a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével – este 7 óráig maradhatnak nyitva, és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki.
- Az új korlátozások tovább szűkítették a nyitva tartó üzletek körét, igaz itt sok kivétel is született.
- A közterületen, illetve a nyilvános helyen mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani.
- A települések belterületén az épületeket elhagyva az utcán, közterületen (néhány kivétellel) mindenki köteles orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot (a továbbiakban együtt: maszk) olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.
- Az iskolai és óvodai bezárások eleve április 7-ig szóltak.
,
Az országos boltzárlat alóli kivételek:
Az ott foglalkoztatottak kivételével tilos – az e rendelet szerinti kivétellel – az üzletben tartózkodni. A rendelet felsorolja a kivételeket, hogy milyen boltok, üzletek maradhatnak nyitva. Ezeknek a köre sokkal szélesebb, mint azt első sejteni lehetett. A rendeletben meghatározott időben és feltételekkel ugyanis megengedett a tartózkodás és a vásárlás az alábbi helyeken:
- napi fogyasztási cikket értékesítő élelmiszerüzletben,
- a napi fogyasztási cikket értékesítő egyéb (így különösen illatszert, drogériai terméket, háztartási tisztítószert, vegyi árut és higiéniai papírterméket árusító) üzletben,
- a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenység elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító üzletben (így különösen a járművet, a gépet, az alkatrészt, az építőanyagot és eszközöket árusító üzletben), ide nem értve a főtevékenységként szórakoztató és háztartási elektronikai eszközöket forgalmazó üzletet,
- az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletben,
- a mezőgazdasági üzletben, ideértve a műtrágyát értékesítő üzletet és a vágóhidat
- a kertészeti árudában, a faiskolában,
- a piacon, a helyi termelői piacon, az ott található, a (3) bekezdés alapján kötelezően bezárt üzletek kivételével,
- a gyógyszert, a gyógyászati segédeszközt, az optikai és látszerészeti eszközöket forgalmazó üzletben, az állatgyógyszertárban,
- az üzemanyagtöltő állomáson,
- a nemzeti dohányboltban és
- az újságosnál.
Nyitva maradnak tehát a benzinkutak és élelmiszerboltok mellett a dohányboltok, piacok, kisállatboltok is. A rendeletből úgy tűnik, hogy az építőanyagokat árusító üzletek nyitva tarthatnak, a háztartási berendezéseket és elektronikai cikkeket árusító egységek viszont nem.
AZ ELVITELRE TÖRTÉNŐ ÉTELVÁSÁRLÁS TOVÁBBRA IS MEGENGEDETT.
A rendelet kitér a kaszinókra, egészen pontosan úgy fogalmaz, hogy “...tilos a kaszinónak, a kártyateremnek, illetve a játékteremnek a látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás.”
A nyitva tartó szolgáltatások
Az is kérdések tárgyát képezte, hogy milyen szolgáltató egységek maradhatnak nyitva. A rendelet ennek a tételes felsorolását is tartalmazza. Így szól: “a személyes megjelenést igénylő szolgáltatást nyújtó helyiség vagy helyszín a köteles zárva tartani, kivéve:
- a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény 1. § (2) bekezdés a) pontja szerinti szolgáltatás (pénzügyi szolgáltatások),
- a közlekedési és a szállítási szolgáltatás,
- a magánegészségügyi szolgáltatás, ideértve a szemüvegkészítést,
- a szociális szolgáltatás,
- a postai, a csomagküldő és a házhozszállítási szolgáltatás,
- a totózó és lottózó szolgáltatás,
- a járműszerviz szolgáltatás, a mezőgazdasági és iparigép-szerviz szolgáltatás, a háztartásigép-szerviz szolgáltatás, az épületgépészeti szolgáltatás,
- az informatikai, a kommunikációseszköz-javítási szolgáltatás,
- a temetkezési szolgáltatás,
- az állategészségügyi szolgáltatás,
- az állat-, növényegészségügyi, élelmiszer-vizsgálati laboratóriumi szolgáltatás,
- az élelmiszer-feldolgozási szolgáltatás,
- a közétkeztetési szolgáltatás,
- az állattenyésztési szolgáltatás,
- az ügyvédi szolgáltatás,
- a biztonsági szolgáltatás,
- az épületüzemeltetési és irodai szolgáltatás,
- a járműkölcsönzési és a gépkölcsönzési szolgáltatás és
- a mosási és tisztítási szolgáltatáscéljára szolgáló helyiség vagy helyszín.
Tehát bőven szélesebb köréről van szó a magánegészségügyi ellátóknál, amiről előzetesen szó volt. Nyitva tarthatnak ugyanis a jogi szolgáltatást nyújtók, a járműszervizek, állatorvosi rendelők, valamint a posták, járműkölcsönzők és egyéb fontos szolgáltatók is. A 19 kivételt képező kategória jelentős körű kivételt jelent, ami azt jelenti, hogy a két hetes lezárás nem lesz kiemelten szigorú. Nyitva tarthatnak a számítógép-szervizek és a lottózók is, azaz
A NYITVA TARTÓ SZOLGÁLTATÁSOK KÖRE MESSZE NEM KORLÁTOZÓDIK A LÉTFONTOSSÁGÚ EGYSÉGEKRE.
Oktatási intézmények, közigazgatás
Az előzetesen bejelentettek szerint az óvodák bezárnak, a többi oktatási intézmény digitális oktatásra tér át. Az oktatási intézmények kollégiumai az oktatási intézmény igazgatója döntése szerint működnek. A rendelet továbbá úgy szól, hogy “az óvodák és az oktatási intézmények kapcsán a kormányzati intézkedések végrehajtásáról a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvény értelmében a köznevelésért, illetve a szakképzésért felelős miniszter határozatban rendelkezik.”
Felnőttképzésében az oktatást digitális vagy elektronikusan, távoktatás keretében kell megszervezni abban az esetben is, ha azt jogszabály, támogatói okirat, támogatási szerződés, felnőttképzési szerződés, hatósági szerződés vagy képzési program egyébként nem teszi lehetővé. Továbbá felnőttképzésben vizsga nem szervezhető. Az e rendelet hatálybalépésekor már megkezdett és folyamatban lévő, illetve újonnan meghirdetett vizsgát el kell halasztani.
A FELNŐTTKÉPZÉS KORLÁTOZÁSA EGY OLYAN ELEM, AMIRŐL KORÁBBAN NEM VOLT SZÓ A SZIGORÍTÁSOK KAPCSÁN.
A közigazgatásban foglalkoztatottak pedig otthonról végzik a munkájukat. A rendelet szerint emellett is elrendelhető irodai munkavégzés: “munkahelyen történő munkavégzés rendelhető el a koronavírus világjárvány elleni védekezésben résztvevők, valamint azok számára akiknek az elvégzendő munka jellege a lakó-, illetve tartózkodási helyükön történő munkavégzést nem teszi lehetővé.”
A fenti bekezdés szerinti munkáltatói intézkedés a közigazgatásban foglalkoztatott személlyel rövid úton, az írásba foglalás mellőzésével közlendő.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter már korábban jelezte, hogy arra kéri a kormány a munkaadókat, hogy biztosítsák az otthoni munkavégzés lehetőségét, de erre a rendeletben is külön kitérnek: “A kormány felkéri a gazdaság szereplőit, hogy törekedjenek a gazdaság működtetése során az otthoni munkavégzés jogintézményének alkalmazására.”
A szankciók
Ennek betartásáért a tulajdonosok felelnek, és az intézkedések ellenőrzését a rendőrség a katonaság segítségével végzi. Ha a rendőrség a szabályok megszegését tapasztalja, akkor
- 100 000 forinttól 1 000 000 forintig terjedő bírságot szabhat ki,
- a helyiséget, területet, intézményt, illetve a helyszínt legalább egy napra, legfeljebb egy év időtartamra ideiglenesen bezárathatja.
A fentiek akár együtt is alkalmazhatók, és akár naponta többször is ellenőrizheti a rendőrség ugyanazt az egységet. Az ellenőrzésben a rendőrség munkáját a katonaság is segíti.
Mindazonáltal a jogkövetkezmény nem alkalmazható, ha az üzemeltető vagy a vezető a szükséges intézkedéseket megtette a jogellenes helyzet felszámolása érdekében, így különösen, ha a jogsértő személyt felszólította távozásra, azt követően, hogy a jogsértő személy a távozásra történő felszólításnak nem tett eleget, a rendőrséget értesítette.
Ha mégis megbírságolják a szolgáltatót, akkor a kiszabott bírság megfizetése a rendőrség hivatalos honlapján közzétett számlaszámra történő befizetéssel történik. A bírságot a bírságot kiszabó határozat véglegessé válását követő 15 napon belül kell megfizetni. A bírságot kiszabó határozat ellen nincs helye fellebbezésnek.
Aki a járványügyi szabályok megszegésével szabálysértést követ el, az 5000-től 500 000 forintig terjedő bírsággal sújtható, helyszíni bírság esetén ennek maximuma 150 ezer forint, többszöri szabályszegés esetén pedig 200 ezer forint a felső határ.