2025.07.08.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Szomorú hír Gazdagrétnek, elhunyt Csűrös Karola a “Szomszédok” Etusa…. Emléke örökké valünk marad…

2 min read

Elhunyt Csűrös Karola 💔, aki Gazdagréttel szinte összenőtt a Szomszédok TV-s sorozatban játszott karaktere miatt…

Legyen neki könnyű a föld!

Ahogy a Madách Színház közleménye írja:
“A Madách Színház mély megrendüléssel tudatja, hogy elhunyt Csűrös Karola színművésznő.
1959-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Cserfes, jókedvű naivaként kezdte pályáját, modern lányfigurák megformálásával. Hamar rátalált saját művészi hangjára, karakterszerepek megformálásával, vígjátékokkal érte el legnagyobb sikereit. Első jelentősebb filmszerepét a Két emelet boldogság című filmben kapta 1960-ban. 1962-ben szerződött a Madách Színházhoz. Öt évtizeden át volt a színház tagja, derűs személyiségével jókedvet hozott mindennapjainkba. Célia, Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékában, Margit a Régimódi történetben, fantasztikus komika Ray Cooney: Ne most, drágám! című komédiájában. Utolsó bemutatója a Forgószínpad volt, amelyben többek között Psota Irénnel, Pásztor Erzsivel, Békés Italával, Für Anikóval, Kállai Ilonával, Lehoczky Zsuzsával és Zenthe Ferenccel játszott együtt.
Férje, Horváth Ádám teleregényében, a Szomszédokban lett országosan ismert és nagyon népszerű. Örökre mindenki számára Etus maradt, talán azért, mert ő maga volt a kedvesség, a gondoskodás, az életigenlés és a humanizmus.
Művészetét 1993-ban Erzsébet-díjjal és Déryné-díjjal ismerték el, 2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2006-ban Érdemes művész lett.
Csűrös Karolát a Madách Színház saját halottjának tekinti.
Karcsika, sosem felejtünk el.”
Karola és egyben Etus örökre itt marad Gazdagrét falai között….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest