2021.10.27.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Folytatódik a korábban lezárt a Feneketlen-tavi ingatlanmutyi ügyében indított nyomozás…

3 min read

BRFK és az ügyészség is megerősítette, hogy folytatják a hűtlen kezelés gyanújával indult nyomozást a Feneketlen-tavi ingatlamutyi ügyben.

Google+ | House styles, Budapest, Mansions

Annak idején Lázár János is úgy fogalmazott egy interjúben

“Mindegy, mit mond a rendőrség meg az ügyészség, az nyilvánvaló bűncselekmény volt. Egy ember, akit kineveztünk oda igazgatónak, visszaélt a közbizalommal, és meg is lopta az államot. Ezen nem tompított, hogy kirúgtam őket, és az sem, hogy az adásvétel megkötése után félmilliárd forinttal még megemeltük a vételárat. Utólag. Nagyon durva, valódi korrupciós ügy volt az…”

Lázár arról os bezsáélt, hogy még tqavaly decemberben a rendőrség őt is meghallgatta:

“Engem meghallgatott a rendőrség ebben az ügyben december elején, a nyomozást ismeretlen tettes ellen újraindították, hogy milyen eredménnyel, azt természetesen nem lehet tudni, de a nyomozó hatóságok mindent megtesznek annak felderítése érdekében, hogy történt-e visszaélés ennek az ingatlanpanamának a kapcsán. Az én meggyőződésem szerint igen, és ezért tettem annak idején lépéseket is. Azt remélem, hogy a rendőrség megtalálja az elkövetőket, az ügyészség pedig vádat emel…”

 

A RENDŐRSÉG 2019-BEN EGYSZER MÁR BŰNCSELEKMÉNY HIÁNYÁBAN MEGSZÜNTETTE A NYOMOZÁST AZ ÜGYBEN, ÉS „GYANÚSÍTOTTI KIHALLGATÁS” SEM TÖRTÉNT. 

De mi is volt ez az ügy? Még 2017-ben járta be a magyar sajtót, hogy a Miniszterelnökség alá tartozó Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. 2016 végén egy harmadik cég közbeiktatásával továbbpasszolt a DVM Groupnak egy Feneketlen-tó melletti óriástelket, amin nagyjából 4-5 milliárdot bukott az állam. Az ÉMI-t akkor egy bizonyos Henn Péter irányította, aki 2015 végéig a magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke volt, aki innen ismerte a privatizációban segítő Walnut Estate tulajdonosát, Tekse Balázst. 

A Diószegi úti, 1,2 hektárnyi ingatlan így az államtól a DVM Group nevű céghez került, amely Buda Gardens néven álmodott 350 lakásos ingatlanprojektet a területre. Ebből viszont nem nagyon lett semmi, mert a Hennék lebuktak, valahogy eljutott Lázár Jánoshoz az ügy, aki először elrendelte, hogy 1,03 milliárd forint helyett 1,53 milliárdért adja el az ingatlant az ÉMI, majd kirúgta Hennt és mindenki mást, akinek köze van az ügyhöz. A fejlesztésből se lett nagyon semmi, mert a XI. kerületi önkormányzat változtatási tilalmat rendelt el a területre. 

Az ügyben rendőrségi feljelentés is történt, így a Válasz szerint lehetett bízni abban, hogy végül nemcsak kirúgják a felelősöket, de büntetőjogi felelősséget is vállalnia kell valakinek. Ez viszont nem jött be, mert pár napja lezárták a nyomozást. 

A sztori főszereplői sem jártak annyira rosszul, mert nemcsak börtönbe nem kell mennie senkinek, de a mutyiban részt vevő egyik cég vezetője, a korábban sportújságíróként dolgozó Schulek Csaba azóta a Kósa Lajos vezette Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezetője és ahol egy nagy korcsolyázó központ megítélésért felel és sportdiplomáciai és nemzetközi kapcsolataiban elnöki tanácsadóként segíti Kósa Lajost. 

Nagyon reméljük, hogy most sikeresebb lesz a rendőrség  és majd az ügyészég, lesz felelőse az Újbudao ingatlanmutyinak, és ha lesz felelőse, akkor annak büntetése is legyen…

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest