Miközben sorba állunk oltóanyagért versenyt futva az idővel az Atsra Zeneca oltóanyagból 5 millió adag porosodik az Unióban
2 min read
Az Európai Unió 27 tagállama között szétosztott mintegy 6 millió 134 ezer dózisból nagyjából 4 millió 849 ezret nem adtak még be – állítja a Guardian brit lap az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adataira hivatkozva.
Ehhez hozzájárulhatott az, hogy a német, francia, olasz és lengyel hatóságok nem javasolják a brit–svéd gyógyszercég és az Oxfordi Egyetem közösen kifejlesztett vakcináját a 65 év feletti korcsoportnak, és az illetékesek lassan irányítják át a rendelkezésre álló dózisokat a fiatalabbaknak.
Az is tényező lehet Németországban, hogy sokan elutasítják a vakcinát, miután a sajtóban többször kétségbe vonták az oltóanyag hatékonyságát és biztonságosságát. Még Angela Merkel német kancellár is elismerte a Frankfurter Allgemeine Zeitung német lapnak adott interjújában, hogy probléma van az AstraZeneca népszerűségével. Meg is kérdezték, hogy hajlandó lenne-e beadatni a vakcinát, mire a kancellár azt mondta: 66 éves, nem tartozik a javasolt korcsoportba.
A Guardian – saját bevallása szerint nem feltétlenül pontos – adatelemzéséből az derül ki:
- Belgiumban a 201 ezer 600 dózisból mintegy 9 ezer 800-at,
- Bulgáriában a 117 ezer 600-ból 2 ezer 35-öt,
- Olaszországban a 499 ezer 200-ból pedig mintegy 96 ezret használtak fel.
Hozzájuk képest pont az AstraZeneca-szkeptikus németek teljesítenek a legjobban, ott
1 MILLIÓ 452 EZER LESZÁLLÍTOTT DÓZISBÓL TÖBB MINT 189 EZRET ADTAK BE.
Az amerikai Pfizer és a német BioNTech vakcinája egyelőre jóval népszerűbbnek bizonyul, az ECDC adatai szerint Belgiumban a leszállított oltóanyagok 81 százalékát, Olaszországban 80 százalékát, Németországban pedig 82 százalékát használták fel.
Emlékezetes, hogy az Európai Unió és a brit–svéd gyógyszergyár között komoly vita alakult ki, mert a cég nem úgy tűnt, hogy teljesíti az előre lekötött vakcinamennyiség leszállítását. Az unió jogi lépéseket helyezett kilátásba, és még egy vakcinaexport-mechanizmust is életbe léptetett, nehogy az AstraZeneca kivigye Európából az unió területén gyártott dózisokat, míg nem teljesítette vállalásait.