2024.04.19.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Prémium mutyikról ír a Mi Hazánk Mozgalom nevében Novák Előd. Tényleg ennyire fontos ügy volt az önkormányzati cégek vezetőinek béremelése ?

6 min read

Novák Előd facebook bejegyzése:

“Így (f)osztogat a szivárványkoalíció Újbudán!
A XI. kerület vezetése osztogatásba kezdett – önmaguk számára: 750 ezerről 1,7 millióra emelték az önkormányzati cégvezetők havi juttatását, a Göncz Árpád Alapítványnak is jutott 3 millió (pedig semmi köze Újbudához), miközben pl. az oltatlan óvónők fizetésének 40%-át megvonta a szivárványkoalíció azokban az esetekben, ha egyetlen kovidos gyereket is találnak a csoportban, hiszen betegállományba küldik az oltatlan óvónőket akkor is, ha negatív a tesztjük.
Idén nyomozást rendelt el a BRFK egy helyettes egészségügyi államtitkár korrupciós ügyében a Mi Hazánk Mozgalom feljelentése alapján, ugyanis mint azt közérdekű adatigényléssel feltártam, számtalan jogcímen 39 millió forintot vett fel 11 hónap alatt Kóti Tamás az újbudai önkormányzat egyik előző, tehát fideszes cégvezetőjeként, és a prémiumokkal való visszaélés folytatódik a szivárványkoalíció vezetése alatt is még több cégnél, hiszen két újat is alapítottak, immár 9 cégnél folyhat a prémiummutyi.
A ciklusokon átívelő hűtlen kezelés miatt tett tavaly decemberi feljelentésem és bejelentésem ellenére felfelé buktatták a korrupt intézményvezetőt, Kóti Tamás január 1-től pikáns módon épp az egészségügyi gazdálkodásért felelős helyettes államtitkár lett. Ez ellen hiába tiltakoztam, de utána a feljelentésem alapján kihallgatásra hívott engem a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés elleni Főosztálya, elrendelték a nyomozást, s a védhetetlen helyzetben február végén máris leváltották a helyettes államtitkári pozíciójáról. Az elszámoltatása azonban még várat magára.
Szerte az országban sajnos sokszor gyakorlat, hogy az önkormányzatok tulajdonában álló gazdasági társaságoknál az átláthatósággal szemben a látszólagos munkabér akár többszörösét fizetik ki különböző jogcímeken. A Mi Hazánk képviselőjeként közérdekű adatigényléssel fordultam az újbudai önkormányzati cégekhez, és több száz oldalnyi felügyelőbizottsági jegyzőkönyvet is tanulmányozva több százmillió forintnyi olyan prémium kifizetését tártam fel, melyek valójában alapfeladataik voltak a cégvezetőknek.
Pl. az önkormányzat épületét üzemeltető cégnél néhány helyiség kifestéséért járt milliós prémium. Az egyik új vállalatvezető a 2019-es választás utáni hatalomátvételük után képes volt azt előterjeszteni prémiumfeladatként már arra a „nulladik” évére is a december 1-jétől hatályos megbízása után, hogy a cégvezetés átvétele, ez volna egy prémiumot érő „pluszfeladat”. Vagy említhetem az előző, Fidesz-érából a közpénzből fizetett Las Vegas-i útjairól elhíresült informatikai cégvezetőt (a helyi Habony Árpádot, aki az efféle utazásokra 25 millió forintot költött közpénzből), az ő milliós prémiummal díjazott feladatcélkitűzése az volt, hogy vegyen magának egy új céges autót.
Közérdekű adatigényléssel feltártam, hogy a legnépesebb kerület rendelőintézetének előző, tehát Fidesz-ciklusbeli vezetője, Kóti Tamás 39 millió forintot vett fel 11 hónap alatt 2019-ben, holott munkabére elvileg csak 750 ezer forint volt, de ennek végül több mint négyszeresét fizették ki neki átláthatatlanul. Prémium, természetbeni juttatás, SZÉP-kártya, iskolakezdési támogatás jogcímen, és végkielégítésként, mely ellen csak én tiltakoztam a képviselőtestületben, az összes többi párt megszavazta, pedig választási ciklusra szóló, határozott idejű megbízásnál nem járna végkielégítés. A cégvezető képes volt önmaga főnökeként szabadságmegváltásként is több milliót felvenni egy év alatt, pedig valójában sokat hiányozhatott, álláshalmozó volt: a szakrendelő főigazgatója a fizetése mellé önmagával „projektvezetésre” is szerződött 5 évre úgy, hogy a pofátlan szerződés későbbi felmondása esetén is ki kell fizetni a több mint tízmilliós megbízási díjat.
A DK polgármestere az átláthatóságot kijátszva gátlástalan cégvezetői prémiumokkal sunyin megtöbbszörözte a 750 ezres fizetésüket, pedig az önkormányzat testületi határozatai szerint: „Az ügyvezető feladatait munkaviszonyban látja el, munkabére bruttó 750.000.- Ft/hó.” Pont. Szó sem volt állandósult prémiumról, amely ellen a Mi Hazánk Mozgalom sokszor tiltakozott. Most pedig törvényesítik, sőt még tovább emelik vezetőik fizetését: az eddig papíron legalábbis 750 ezer forintról 1,7 millióra, ami éves szinten több mint húszmillió forint cégenként.
Egyetlen cég felügyelőbizottsága nem támogatta csak a fizetést eddig megduplázó prémium kifizetését: amelynek felügyelőbizottsági tagja lehetek, ahol az ellenőrző testületet így meg tudtam győzni erről, azonban az önkormányzat politikusai végül egyhangúan felülbírálták a döntést, s kifizették mégis a milliókat. A Mi Hazánk Mozgalom tehát egyedül maradt, de követeljük ezután is a korrupt prémiummutyik megszüntetését, szerte az országban.
Novák Előd
a Mi Hazánk alelnöke, újbudai önkormányzati képviselő”
Szerkesztői lábjegyzet:
Épp a mai nap jelent meg egy CIKK a Lokálpatriótában az Újbudai képviselők és önkormányzati cégek vezetőinek bérpolitikája kapcsán, így annak tartalmát nem ismételném meg, bár bizonyos részei idevágnak (érdemes azt a cikket inkább külön elolvasni)
Azonban nehéz elmenni Novák Előd első állítása mellett, miszerint miközben brutális mértékben emeljük a cégvezetők bérét, az oltatlan Óvónők fizetésének 40%-a megvonható. Ha ez a hír igaz, az nagyjából a kiveri a biztosítékot kategória. És ezzel most nem vitát szeretnék gerjeszteni az oltás mellett vagy ellen, de azért ehhez kötni az amúgy sem hű de jól kereső óvónők bérének megvonását, az azért erősen megkérdőjelezhető.
Magánemberként az pedig szinte érthetetlen, hogy miért halad ilyen lassan a nyomozás a fentiekben idézett ügyekben, bár sejtésem szerint nem csak azokban. Biztos sokan emlékeznek arra a politikusi kijelentésre, hogy ki, kik fognak börtönben ülni a hatalom átvétel első 3 majd első 30 napja után. (természetesen a másik oldalon Völner úr ügyében se bizzon senki gyors ügymenetre) Nos ez egész biztosan kivitelezhetetlen a fent leírt rendőrségi nyomozások időbeliségét alapul véve.

1 thought on “Prémium mutyikról ír a Mi Hazánk Mozgalom nevében Novák Előd. Tényleg ennyire fontos ügy volt az önkormányzati cégek vezetőinek béremelése ?

Hozzászólás a(z) b horanyi bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest