2023.09.24.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

El kellene már oszlatni a tévhiteket a magánnyugdíjpénztári befizetések 3000 milliárdjának ellopásáról

8 min read

A magánnyugdíjpénztárakba általunk befizetett, saját számlánkat, nyugdíjmegtakarításunkat hízlaló 3000 milliárd forint beolvasztását az állami nyugdíjkasszába, nos ez egy állandóan visszatérő és szándékosan félreértelmezett probléma.

A magánnyugdíjpénztár lehetőségét anno sajnos szokás szerint rosszul vezették be (ahogy anno a KATA-t is), ugyanis nem az állami kasszába befizetendő járuléktömeg feletti befizetés adta az alapját, hanem az addig fizetett az adott évek nyugdíjasainak ellátását biztosító járulékot vették ketté, ha nem is egyenlő arányban, ergo az állam a saját zsebéből adott neked egy részt, amit innentől a saját nyugdíj számládra fizettél (ez pedig nem a ma nyugdíjasát tartotta volna el, hanem magadnak takarékoskodtál volna). Ezzel az állam egy jelentős rést ütött, vagy lyukat képzett a felosztó-kirovó nyugdíjrendszeren, ami azóta annak eredményeként, hogy egyre kevesebb a befizető, de közben egyre több az eltartott újabb hiányokat termel, egész pontosan évente 1000 milliárd forintnál járunk (ez nem görgetendő tétel, ezt más forrásokból el kell venni, hiszen a ma nyugdíjasait ki kell fizetni, tehát évente újra termelődik, sőt tovább növekszik ez az éves szám is.) Az állam tehát nem elvette a magánnyugdíjpénztáraktól a 3000 milliárd forintot, csak visszavette azt amit teljesen helytelenül magától odaadott. Az a 3000 milliárd sosem volt a minek, mert nem a leadózott pénzünkből fizettük be a magánnyugdíjpénztárba az állami nyugdíjrendszer befizetései felett. (tőlünk nyugatra is több lábon áll nyugdíj biztosításának szerkezete, és ennek egyik lába (igen jelentős lába) a Biztosítóknál magánszemélyek öngondoskodásából elhelyezett nyugdíjmegtakarítások. ez valóban az adott befizető saját magánszámlája, ez valóban nem a ma nyugdíjasainak a kifizetésére képződik, de ezt kint sem az állami nyugdíjkassza terhére lehetett képezni, hanem saját leadózott bérünkből afeletti saját befizetéseinkből.

A felosztó-kirovó rendszer sajnos halott, és amíg irdatlan pénzek és társadalmi ellenállás ellenére nem állunk át erről a részben (kisebb részben) állami nyugdíj és nagyobb részt saját megtakarításaid kombóra, addig marad a nyugdíjrendszer a szakadék szélén, mert már eltarthatatlan a visszavett 3000 milliárddal együtt is. Tetszik már érteni, kedves tiltakozó, hogy mi is történt ? Olyat követelünk, ami sosem volt a mienk, az a 3000 milliárd forint a felosztó-kirovó rendszerből adódóan a mai nyugdíjasainak a pénze, amit az állam akkor helytelenül elvett tőlük és kiadta a dolgozóknak saját nyugdíj céljára, miközben a ma nyugdíjasa is anno befizette az akkori nyugdíjasok eltartására a nyugdíjjárulékot. A ma nyugdíjasa csak azért nem károsodott, mert egyrészt később visszavették ezt a pénzt, másrészt, mert minden évben más adóforrásokból (valószínúleg ÁFA befizetések) tömködik az 1000 milliárdos hiányt, de kérdés meddig tudják ezt megtenni ? Na a mostani háborús-inflációs-alapanyaaghiányos-energiaválságos időben megkaptuk a választ, lassan már semeddig. Borul a jelenlegi nyugdíjrendszer, és végül kénszerből fogunk változtatni.

Nekünk pedig jogunkban állt, és most is jogunkban áll a leadózott pénzünkből öngondoskodással “kiegészíteni” a leendő állami nyugdíjunkat, hogy úgy élhessünk, mint a sokszor emlegetett tőlünk nyugatra lévő nyugdíjas. Megjegyzem, ahogy fentebb írtam kinti nyugdíjas is éppen ezt tette, mert kint is több lábon áll a nyugdíjellátás. Azon pedig talán már meg sem lepődünk, hogy tőlünk nyugatra élők nálunk többet fizetnek be az állami nyugdíjrendszerbe, így várhatóan többet is kapnának vissza majd (bár ezt kint is erősen rombolja a befizetők és igénybevevők arányának drasztikus változása, na már ahol felosztó-kirovó rendszer van, de Európában(is) elég sok ilyen ország található)

Az állam tehát valóban hibázott a 3000 milliárdos kérdésben, de nem abban, nem akkor, amikor azt visszavette, hanem amikor előtte a fent leírtak miatt ebben a formában bevezette…

A fentebbi képen látható tiltakozó mondatából “az én pénzem, az én nyugdíjam” az látszik, hogy sejtésem szerint fogalma nincs mit jelent, hogyan működik a felosztó-kirovó rendszerű nyugdíjbiztosítás, és valójában a mondatból csak annyi igaz, hogy az én pénzem, de nem a Te nyugdíjad…Mert befizetéseid  azoknak a nyugdíja, akik akkor már nyugdíjasok voltak, amikor Te éppen tüntettél.

Amit még el kell oszlatni, az a társadalmi szolidarítás elve, ami a felosztó-kirovó nyugdíjrendszernek is alapja (ez a helyzet az egészségüggyel is), ugyanis nem lehet egyszerre azért kiabálni, hogy a saját pénzemet saját magam akarom beosztani, félretenni pl. nyugdíjra és egyszerre szolidárisnak lenni pl. a saját nyugdíjas rokonainkkal, barátainkkal. Lehet azt mondani, hogy felejtsük el a szolidaritást, de akkor tudomásul kell venni emberek, akár rétegek leszakadását, akik szó szerint éhen fognak hallani nyugdíjasként, mert nem fizettek be az állami nyugdíj kaszába (feketén dolgozók pl), vagy alig fizettek be (minimálbéresek, KATA, stb) Természetesen ez olyan nagy számú réteg (és ne feledjük Ők is választópolgárok), hogy ezt az állam akkor sem teheti meg, ha mi azt mondanánk nem kérünk a szolidarításból.

Akkor mi a megoldás ?

Azonnal el kell indítani a felosztó-kirovó rendszer kivezetését fokozatos átállással az állami nyugdíj és a magánszemélyek saját megtakarításainak kombójára, ahol a saját befizetéseinket nemzetközi biztosítótársaságok kezelik, kamatoztatják, azaz az a lába a rendszernek 100%-ban elszakad az államtól. Ez persze azt is jelenti, hogy ezt a részét többé nem garantálja, nem vállal rá garanciát az állam, de ne bánkódjunk előbb mennek csődbe államok, mint Biztosítók.

Mivel a jelenlegi rendszerben nyugdíjba vonultakat is el kell tartani halálukig, illetve lesz egy átmenete generáció, aki a nyugdíj közelsége miatt (10-15évvel a nyugdíj előtt) már nem fog tudni reálisan elegendő pénzt felhalmozni biztosítóknál nyugdíjmegtakarítási célból. Ezért a jelenlegi állami nyugdíjkaszsába történő kötelező befizetést meg kell tartani, sőt lehet ezen még emelni is kell, és majd az utolsó régi rendszerben nyugdíjba vonulók (10-15 év) után lehet ezt mérsékelni valamennyire. Eltűntetni nem lehet, mert mint írtam kombó, azaz állami és magánnyugdíj alapú kellene legyen rendszer. És innentől a szolidaritás azt jelenti, hogy az életük során kevesebb befizetést adók számára szerényebb nyugdíjat biztosító kifizetések mellett ki mennyit fog tudni havonta félretenni nyugdíj megtakarítás céljából saját számláján saját, leadózott pénzéből.

Persze most jöhet a kérdés, jó, de miből fizessem a saját öngondoskodásomat, hiszen kevés a fizetésem ?

Egyrészt megdöbbentő adatok láthatóak, hogy ebből a kevés fizetésből milyen irdatlan pénzeket költünk cigarettára, alkoholra, kábítószerre, szerencsejátokokra, fölösleges luxus cikkekre. (többet, mint amennyit öngondoskodásra be tudnánk fizetni a mostani bérünkből), másrészt az állam csak amunkavállalók 10%át alkalmazza, így ezek béreinek alakulásáért felel, a maradék 90%-nak saját magának kellene kiharcolni az igazságosabb béreket, persze ehhez erős szakszervezet sem ártana, akik képesek védeni a tagjaik érdekeit, és persze komoly tagság sem ártana, azaz nem páran lépnek csak be egy adott cégnél a szakszervezetbe. Minimálbérek emelésével leget egy bizonyos szintig ráhatni a bérekre, de ez meg a másik oldalon vált ki éles tiltakozást (vagy lásd multik bejelentéseit, hogy akkor kivonulnak az országból az olcsóbb munkaerőt adó országok felé), sé alapvetően csak összébb nyomja a bérsávokat, azaz a minimálbéres és képzett munkaerő közti bérfeszültséget növeli, ettől még nem fog meglódulni a képzettek bére. És persze ne feledjük a bérek nem csak szociális kérdés a munkavállalók részéről, de gazdasági teljesítmény kérdése is az munkaadók részéről. Az viszont igaz, hogy összességében fenti 80%-nak önmagának kell kiharcolni jobb munkakörülményeket, magasabb béreket, és ehhez nem lenne ártalmas valódi szakszervezeteket kiépíteni, lásd pl. a franciák példáját. A kérdés tehát nem egyszerű, de ez már egy következő cikk témája lehetne

 

Ami igazán szomorú, de nem meglepő, hogy amit fentebb leírtam azt politikusok, politikai pártok is pontosan tudják, még sem megoldáson dolgoznak, hanem jobbról és balról is politikai hasznot próbálnak húzni választól hergeléséből , uszításából, tudatos félrevezetéséből. A felosztó-kirovó rendszerű nyugdíj összeomlásáról már a rendszerváltáskor is tudtak, sőt még meg is tudták becsülni ennek bekövetkezését, de hát a politikusaink csak legyintettek, messze az még, most a jelen problémáit kell megoldani, no meg zsebeinket tömködni, azzal meg majd foglalkozzon a jövő generációja. Ez azóta is így van, mindenki tovább tologatja a megoldást, amíg egyszer csak egy újabb tologatás részeként szakadékba zuhanunk.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest