Vissza a paradicsomba avagy egy őrmezei kis közösség édeni csodája….
8 min read
Sokszor megcsodáltam már a buszról Őrmező sarkában egy körbeketített területet, ami a távolban valamilyen mini kertészetnek tűnt, és láss csodát a Lokálpatrióta független helyi hírportál szerkesztőjeként ma meghívást kaptam ide, az Őrmezei Közösségi Kertbe 🙂De vajon mi is ez a Közösségi kert ? Kapunál megállva akkor még nem sejtettem, hogy egy olyan paradicsomba érkeztem, amit már rég elveszni hittem.
Belépve a közösségi kertbe az első ami fogadott, az ott kis ágyásukat gondozó emberek közvetlensége, kedvessége és szívből jövő mosolya volt. Azonnal körbevették a vendéget, aki ha nem is messzi földről érkezett, csak a szomszédból, Gazdagrétről, de olyan szempontból még is csak messziről, hogy egy ilyen kis lakótelepi csodát még sosem látott. Nem kellett sokat kérdezősködnöm, örömmel meséltek a kis közösségükről, a terveikről, az örömeikről, a mai világban szinte hihetetlen demokratikus működésükről, de ez utóbbiról majd picit később.
A közösségi kert gondolata 8 évvel ezelőtt fogalmazodott meg, és a gondolatot tett követte, egy régi kiszuperált, lerongyolódott játszótér helyén megszületett az Őrmezei Közösségi Kert. Persze ez azért nem volt ennyire egyszerű, hiszen ehhez a terület kisajátításához vagy szebben fogalmazva hasznosabb célra történő kihasználáshoz engedélyeztetési procedúra is kellett, de ebben az akkori induló közösség megkapta a segítő kezet és támogatást a terület önkormányzati képviselőjétől, Junghausz Rajmundtól. De lépjünk túl a hivatali út göröngyein és beszéljünk inkább a kis közösségről. Igen a közösségről, mert ne tévesszen meg senkit, hogy pici kis ágyásokban emberek növényeket termesztenek, az elsődleges cél az első perctől a közösség teremtés volt. Akik ma itt dolgos tagok, előtte még csak nem is ismerték egymást, viszont itt barátságok születtek, ahol az emberek figyelnek egymásra, segítik egymást és ez már messze túl mutat a növénytermesztés rejtelmeinek megosztásán. Alapvetően nem jelent gondot számomra a kommunikáció, de most annyira mellbe vágott pozitív értelemben az itt megismert embereknek a kedvessége, a történeteik, amiket megosztottak velem, az örömeik, amikbe bengedtek az első pillanattól, hogy csak ültem és bámultam ki a fejemből, miközben az agyam kattogott, hogy ez most tényleg igaz, tényleg nem álmodom…
A mai szétzilált és megosztott társadalmunkban, ahol olykor a politika, máskor a maszk használat, vagy épp a foci és még tengernyi más dolog választ szét barátokat, ismerősöket, sőt családtagokat, egyszer csak itt állok egy gyönyörűen összerakott közös kertben, ahol mindneki örömmel fogadja a másikat, ahol nincsenek ellentétek, nincs megosztottság, maximum anekdoták és történetek Őrmező jelenéből és leginkább múltjából. A hely, ahol jól esik közösen elfáradni a saját kis ágyásunk gondozásában, vagy épp közösségi padok, kerti étkező készítésében elsődlegesen természetes anyagokból, magyarul fából. Ügyeskezű mesteremberek mutatták meg nekem büszkén, hogy használt, kidobandó raklapokból, milyen csodákat lehet építeni. Azt hiszem valahogy így néz ki amikor egy KÖZÖSSÉGET (csupa nagy betűvel) felépítünk az egyének hitéből és akaratából, ilyen amikor valamit végre nem a pénz diktál, hanem az egymás iránti tisztelet és szeretet.Ne szégyeljük kimondani visszatértünk a paradicsomba, ahol nem mellesleg rendkívül zamatos paradicsomok is teremnek mindennyiunk örömére.
A “mindannyiunk” nem elírás, hiszen a kis közösség a kert kapu mellett elhelyzett egy kis ládikót, amibe a tagok az általuk termesztett, termelt zöldségekből tesznek ki kóstolót az Őrmezőn élőknek. Miközben megmutatják büszkén a munkájuk gyümölcsét a lakótársaknak, egyben önzetlenül meg is osztják azt velük, legyen ez egy rászoruló, vagy csak érdeklődő, aki szívesen megkóstolná a “hazait”.Istenem de szép lenne, ha közösségi kertekből, vagy csak simán az otthoni kamrából megosztanánk másokkal, ami már számunkra fölösleges, ami szinte biztos, hogy sok ezer vagy tízezer tonna élelmiszer mellett a kukában végezné. Szép új világ (lenne), ha a közösségi gondolkodás, a közösségért tenni akarás uralkodna el kis környezetünkben, majd a városunkban, országunkban, és végül az egész világon. Mennyivel egyszerűbb és örömtelibb lehetne az élet…na majd talán a gyerekeink, vagy az unokáink például közösségi kerteken keresztül felépítenek egy jobb világot.
Közben csak sétálgatok az ágyások között, megcsap a paradicsom, az uborka, a tök, a paprika és megannyi finom kerti zöldség illata, közben pedig elismerően bólintgatok a rendezettségen, a tisztaságon. Döbbenten figyelem az összehangoltságot, mert itt mindneki tudja mi a dolga és teszi is. Nem kell ide főnök, nem kell a tutit megmondani, nem kell sokat okoskodni, csak megfogni az ásót, a gereblyét, kitekerni a kerti slagot és kellemesen elfáradni egy ilyen szombat délelőtt.Nem mellesleg, ha már a főnők, meg az írányítás szóba jött, ez a kis közösség megteremtette a valódi demokratikus rendet, ami gyakorlatilag konkrét vezető nélkül is képes jól működni. Az induláskor pont annyi jelentkező volt, ahány szabad ágyás, így itt egyszerűen működött a demokrácia, hiszen mindnekinek ugyanaz, ugyanannyi jutott.
Persze egy jó kezdeményezésnek hamar híre megy, és egyre csak jöttek a jelentkezők, miközben a hely adott volt, így újabb ágyásokat nem tudtak létrehozni. Azóta bizony sorbanállás van a bejutásért, és amolyan motivációs levélnek felfogható jelentkezést lehet beadni, amit név nélkül megkapnak a közösségi kert jelenlegi tagjai, és közösen, teljes demokráciában, a többség akarata szerint választják ki az új tagokat a felszabadult ágyásokra. Azt hiszem ilyen szempontból is van mit tanulni ettől a csapattól nekünk lakótársaknak és az általunk delegált politikusoknak is. Hát mi ez, hanem valódi közbeszerzés, pontosabban, ahogy egy közbeszerzésnek működnie kellene. Nem tudjuk ki pályázik, csak azt látjuk mivel, és így ítéljük meg, hogy kiérdemli meg leginkább.. Bravó, így kell ezt csinálni, fel sem merül, hogy az új jelentkező bárkinél is lobbizhasson.Az anekdoták közben a bográcsban is rotyog valami örülten finom, én pedig szakmázom is kicsit, amikor boldogan fedezem fel a kis kertészek egyikében egy nyugdíjas volt biztosítási tanácsadót. Nagyokat nevetünk, belemerülünk a szakmánk elemzésébe, amiből egy kedves hölgy ragad ki, aki a filmekről, filmklubról érdeklődik. Ez is azt mutatja milyen sokféle ez a kedves társaság, mégis összetartja Őket a közösségük ereje. Már ebédre invitálnának, de nem élek vissza a bizalmukkal és a család is már vár a szombati ebéddel, így lassan elbúcsozom.
Talán az egyik legszebb mosolyú hölgy még odaszalad hozzám és a kezemebe nyom egy kis összerakott zöldség kóstolót (lásd a fotón baloldalt) és megköszöni, hogy megosztottam velük az időmet, és meghallgattam a történeteiket. Úgy éreztem magam, mint kiskoromban vidéken, a nagyszüleim házában, ahol mindenki ismerte és tisztelte egymást, kicsit már a közös éneklés, tánc hangulata is felsejlik az emlékezetemben, áthat a vidék románca és mindaz, amiért sokan azt mondjuk, hogy bezzeg az én időmben…Ez egy csodálatos két órás utazás volt a számomra már elveszett paradicsomban, és magamban azt kívánom, hogy Gazdagréten is teremtsünk valami hasonlót, hiszen nálunk is adott a közösség, terület meg van ehhez bőven, talán még helyi képviselőt is találunk, aki felkarolná az ügyet.
Sajnos azt nem tudom a cikkben vissza adni a kedves olvasóknak, hogy a képen látható ízelítőnek milyen mennyei illata, később pedig milyen izlelőbimbókat megbolondító zamata volt, de remélem abból a végtelen szeretetből és boldogságból sikerült valamit visszaadnom, amivel engem vettek körül Őrmezőn, a Közösségi kertben 🙂
Jó étvágyat mindnekinek és köszönöm Őrmező, ez egy csodálatos délelőtt volt Veletek, Köztetek ! Azt hiszem bizonyos értelemben idegenként érkeztem és barátként távoztam. A Lokálpatrióta a jövőben is örömmel fog beszámolni sikereitekről, örömeitekről, ha olykor úgy adódna problémáitokról is. Remélem hamarosan a Gazdagréti Közösségi Kert egyik tagjaként jöhetek majd vissza hozzátok tanulni, no meg újra egy jót beszélgetni.
1 thought on “Vissza a paradicsomba avagy egy őrmezei kis közösség édeni csodája….”