2022.01.27.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

A miniszterelnök jelölti vitát toronymagasan megverte Újbuda előválasztási vitája Gy. Németh Erzsébet és Orosz Anna között

35 min read

Ma késő délután Újbudán is élesbe fordult az előválasztási vita, ráadásul a lehető legjobbkor, hiszen holnaptól, aki szeretne élni a lehetőséggel, az szavazhat az előválasztáson.

A Miniszterelnök jelölti lapos, unalmas, alvásba ringató vitánakn aztán nem nevezhető vitája után, végre láthattunk két felkészült és jól kommunikáló politikust, akik a közös program ellenére elég bátran felvállalták a saját egyéniségük kidomborítását és kifejezeten bátran szegeztek egymásnak kérdéseket is.  Ezért a hozzáállásért, bátorságért és nyílt vitáért mindkét politikus megérdemli az elismerést. Továbbra is tartom, amint arról egy előző cikkemben írtam, hogy egy Újbudai előválasztásnak Újbudán van a helye, amit jogosan várnának el az itt élők, de ha már így alakult legalább abban nem kellett csalódni, hogy Gulyás Marci pártatlanul, dinamikusan vezette le a vitát, az újbudai témákban jó érzékkel nyúkt bele a túképítkezés és az infrastruktúra elmaradottságának a témájába. Természetesen sajnálom, hogy a zöldövezeti jelleg hanyatlása kapcsán a Saroktelek ügyet említve, nem ugrott rá egy félmondat erejéig a Hamzsabégi sétány ügyére is, pedig az mindene szempontból nagyobb léptékű az előzőnél. És ha már szóba hozta a Tétényi úti üzletközpont lebontását és a helyette épülő városlözpont tervét, akkor azért illett volna feszegetni ebben a pályázati felhívás szövegét, ami előbb jött ki, mint az adott terv és nem áll teljesen összehangban a kiírás és terv, de sebaj, alapvetően jó témákban és jól kérdezett. Fentiek alapjén a Partizán és Gulyás Marci kiütéssel verte meg az ATV-t és Simon Andrást, így sajnálhatjék a pártok, hogy jobban bíztak az ATV – RTL párosban, mint a partizánban, illetve, hogy nem adtak lehetőséget a Partizánnak is, de itt egyértelműen a két Tv csatorna szabhatta ezt a feltételt a pártoknak és nem fordítva. A párharc már az öltözködésben is megnyilvánult az első percben , ahol a kosztüm párbajozott a farmerrel,  a hivatali elegancia küzdött meg a fiatalos dinamizmussal, és az is kétségtelen, hogy mindkát félnak jól is állt, amit választott, illetve az egész kommunikáció stílusát is szinte előre körvonalazta. Ki kell emelni a közönség szerepét is, hogy a terem két felén elkülönülve és még véletlenül sem vegyülve 🙂 a két jelölt támogatói óriási párharcit vívtak a tapsaik erősségével és hosszával is. Le a kalappal előttük, hiszen egyértelműen segítették, bátorították a saját jelöltjüket. És volt is miért, hiszen ahogy fentebb írtam kultúráltan, nem egymásnak esve, de azért itt is, ott is kriotikai megjegyzésekkel igazi vitát foyltattak egymással a jelöltek. Aki nem látta volna a neten vagy élőben a helyszínen, azoknak érdemes megnézni, időt szánni erre, mert azt gondolom tényleg sokat segíthet annak eldöntésében, hogy ha ellenzéki szavazó vagyok, akkor melyikre voksoljak. És ami ennél is fomntosabb, voltak oylan részei a vitának, amiben egyértelműn kiszóltak a kamerán keresztül jó értelmeben annak a 40%-nak, aki viszont továbbra is helytelenül bizonytalanoknak hívnak. Azért azon még van mit csiszolni, hogy ezt a legnagyobb réteget hogyan szólítsuk meg, mivel vegyük rá őket, hogy a két nagy tömb közül válasszanak, vagy legakább menjenek el szavazni, de  láthatóan jó az irány. Kezdik megérteni, hogy ezt a politikából koábrándult réteget, akik nélkül nem elhet választást nyerni, nem lehet megverni a fideszt, nem lehet pusztán azzal maguk mellé állytani, ha a mostani kormáyn negatív intézkedéseit sorolják, Et a réteg, pontosan a csalódások sorozata miatt, azt várja, hogy ki az, aki felvállalja az elszámoltatást mindnekivel, az egész elmúlt 30 év bűnöseivel szemben. Ma már nem lehet hitet adni ennek a megkehetősen szkeptikus rétegnek azzal, ha nem mutatjuk meg, hogy a változtatás részeként a konzekvenciák levonása mindenkire kell, hogy vonatkozzanak.

Orosz Anna nyitóbeszéde

Már a nyitóbeszéd legelején elhangzik egy olyen érv, ami Újbudán, az ott élők erős lokálpatrióta érzelmi világa miatt vitathatatlanul fontos: Újbudán, született és Újbudán él és dolgozik azóta is. (szerk. megjegyzés pontosan emiatt nem volt jó döntés kivinni a vitát Újbuda területéről)

Ezt követően azonnal rá is tér a Momentum politikusa Újbuda egyik szégyenfoltjára, ami elég erős negatív hullámokat gerjesztett és gerjeszt mai napig az Újbudai emberek lelkében, és ez nem más mint a Kopaszi gát és térségében felépített 3000 épülőben lévő luxus apartman, 12 irodaház, egy 143 méter magas Mol torony (szerk. megjegyzés, hogy ez nem mellelsleg a maga űrsiló jellegével kiemelkedve a tájból totálisan tönkre tette Újbuda látképét, elcsúfította a környezetet és semmi más célja nincs, mint a Megalómánia megtestesítése), hab a tortán a igen csak húzós árakon dolgozó kerítéssel körbezárt strand, ami megint csak a luxus apartman többnyire nem ide született lakóinak és a folyópartjukat elvesztő Újbudaiak ellentétére. Választási szempontból kifejezetten erős kezdés egy nyitóbeszéd tekintetében, ami azonnal szíven üti az itt élőket, egyben egyértelmű elhatárolódás ettől a projekttől. Bár nem mondja ki Anna, de valójában ezzel  utal Újbuda túlépítésére és helytelen ingatlanfejlesztési koncepciók sokaságára is. 

És ne feledjük ezzel már a nyitóbeszédbe bekerül az első lehetséges ellentét, vita lehetősége, hiszen ez a luxus apartman és irodaház komplexus Molnár Gyula idejében lett értékesítve, aki pedig jelenleg a DK színeiben indul picit arrébb a képviselői székért.

Ha ennek a területnek az említése nem lett volna elég az Újbudaiaknak, akiknek ez igen nagy szívfájdalom, és szeret kerületük elárulásának egyfajta szimbóluma, akkor Anna még ráteszi az I-re a pontot azzal, hogy felsorolja bezzeg mi minden nincs ezen a területen, aminek pedig lennie kellene: bölcsőde, közösségi közlekedés, villamos. Igaz ezzel egy picit rá is erősít Németh Erzsébet mondataira is, aki éppen a Lokálpatriótában mesélte egy riportban, hogy a MOL-nak kellett volna ígérete szerint megépíteni az itteni villamos vonalat. amit aztán elegáns módon elfelejtett, és mosta Főváros nyakába varr, mint feladat. Az itt élők számára ez a felsorolás azért fontos, mert miközben Ők maguk is küszködnek egy-egy óvodai, bölcsődei hely megszerzéséért, az elmúlt 30 év humán infrastrukturális (és nem mellesleg műszaki is) fejlesztéseinek elmaradása miatt, addig a luxus apartman építő pofátlan magatartása miatt újabb 3000 családot telepít potenciálisan erre az amúgy is szétvert, szétforgácsolt, végtelenségig kiaknázott vagy inkább kizsigerelt rendszerre.

Természetesen nem maradhat ki a terület kapcsán Garancsi István, Orbán Viktor és a Fidesz megemlítése részben mert tény, hogy a projekt Garancsihoz köthető, részben mert még is csak ellenzéki előválasztási vita 🙂 majd megiont csak érthető módon megemlítésre kerül Simicskó István, aki egy idézem: „szalmaszálat nem tett keresztbe ebben a projektben azért, hogy ez másképp legyen.”

A témát nagyon ügyesen viszi tovább az alpolgármesternő célozva arra, hogy meg kell akadályozni a további zöldterületek elrablását, a beton lobbi tárhódítását, ha már a Kopaszi gát tekintetében a jogi szempontból meg is van kötve a kezünk. Erre pedig zseniálisan van ráépítve az Újbudai Momentum és Orosz Anna vezér mondata a fenntartható és zöld Újbudáról, ami majd a vita során többször visszaköszön. Levezetésként pedig a tisztességes és békés közéletet említi, amihez persze meg kell nyerni a 2022-es választást, viszont ehhez olyan politikus kell, aki helyben már bizonyított és képes integrálni az ellenzéki szavazókat és akik esetleg még bizonytalanok. (szerk. megjegyzés: Nem tudom nem szóvá tenni, hogy nem bizonytalanok, pontosan tudják hogy miből van elegük ( a politikából, politikusokból, politikai pártokból) és ez az a mindkét nagy több irányában meglévő elutasításuk oka, márpedig ez nem bizonytalanság, hanem tudatosság, nem közöny, hanem válasz a jelenlegi választási rendszer választópolgárokat szavazó gépként kizsákmányoló rendszerére. És nem „esetleg”, nincs hezitálás jelenleg ebben a tekintetben ennél a nem kis, a szavazásra jogosultak közel 40%-át egyesítő rétegnél. Nélkülük nem lehet választást nyerni, megkockáztatom még a Fideszt sem lehet nélkülük leváltani. De ezt a politikából kiábrándult, egyébként egyszerre dühös és apátiába forduló embereket nem úgy kell meggyőzni, hogy folyton a lelkiismeretükre próbálunk mázsás terheket tenni, és a felelősséget egyértelműen rájuk pakolni azzal, hogy azt mantrázza az ellenzéki összefogás, hogy amennyiben nem szavaznak, a Fideszre, a jelenlegi kormányra, a korrupcióra, az elnyomásra, stb. szavaznak. Ez rossz taktika, nem nyomás alá helyezni kell ezt a nem kis réteget, hanem felszabadtani, amit csak úgy lehet elérni, ha a hitüket erősíti meg egy váltásra szavazó politikus abban, hogy 30 év kegyetlen csalódása és átvágása ellenére, maradt még alternatívája a tisztességes, a választók érdekében történő politizálásnak. Ennek a hit erősítésnek pedig igen csak erős fegyvere a mindenkire kiterjedő elszámoltatás a rendszerváltás kezdetétől, nem is elsősorban büntetőjogi, hanem erkölcsi értelemben. Ez a réteg arra vár, hogy ki és mikor mondja ki, nm elég kormányt váltani, nem elég rendszert váltani, generációs váltásra is szükség van, mert akik eddig egymásra licitáló ígéreteikkel kicsalták a szavazatikat, majd váltak hirtelen emlékezet kiesés áldozataivá a választásokat követően, azok már hiteltelenek, politikai és erkölcsi értelemben leszerepeltek. Nem véletlen, hogy a szavazásra jogosultak mintegy 40% nem azon hezitál, hogy kire, hanem azon, hogy egyáltalán elmenjen-e szavazni 2022 tavaszán, vagy akár most már az előválasztásra. Ez pedig tűpontos visszajelzés a politikai elit csődjéről, és utalás arra, hogy Ők bizony választottak és nemmel szavaztak az elmúlt 30 év politizálására. Aki nyerni szeretne, annak ezeket az embereket kell legyőzni, és ennek első lépcsője, hogy nem nevezzük Őket bizonytalanoknak, a második pedig, hogy nem a jelenlegi állapotok tovább élésének a felelősségét rakjuk a vállukra, hanem közös gondolkodásra hívjuk Őket, nyitottakká válunk az észrevételeikre és az elvárásaikra is.)

Orosz Anna nyitó beszéde logikusan, jól felépített, az itt élők érzéseire épített. Miközben természetesen a fősodorba a Fideszt és Orbán Viktor tevékenységét teszi, már a vita elején egyértelművé teszi, hogy nem elég a kormány váltás, rendszerváltás kell, és nem elég a számonkérés az utolsó kormányon, mert a Kopaszi Gát ügye több tíz év távlatában címkézi meg a felelősöket. Még nem nevezi nevén Molnár Gyulát (később ez is meg fog történni), de név nélkül is pontosan érthető kinek ad helyet Garancsi mellett a felelősök padján. Az egységes és minden pártra kiterjedő elszámoltatás gondolata pedig a Momentumnak amúgy is egyik kampány mondata. Ilyen parádés kezdés után szó szerint kinyílt a szemem és nagyon kíváncsi lettem, milyen lesz Gy. Németh Erzsébet nyitó bezséde, aki ráadásul rutinos és kifejezetten jól kommunikáló politikus.

Azt pedig nagy örömmel állapítottam meg, hogy ez a Vita tényleg Vita lesz és elfelejteti velünk a már-már szánalmas kategóriába süllyedt miniszterelnök jelölti vitát.

Gy. Németh Erzsébet nyitóbeszéde

A főpolgármester helyettes asszony  úgy fogalmaz, hogy Mi ellenzéki képviselők arra vállalkozunk, hogy elmagyarázzuk, hogyan tudjuk lebontani az Orbán rendszer falát. (Ez is ügyes kezdés, hiszen azonnal megjelöljük a főgonoszt, majd a MI szóval egyértelműsítjük, hogy a vita másik oldalán álló fél is erősíti az Ő mondatait, abban viszont van némi kétségem, hogy főleg a endszerváltás után történtek alapján szerencsés-e választópolgárok esetében a tanítás szó említése, mert ha valamit nem szeretnének már az emberek, az az, hogy bárki tanítsa őket, bárki elmondja mi a tuti, amit nekünk követni kell, hiszen ez tesszük több tíz éve és mondjuk ki ez egyértelműen nem jött be)

A folytatás azonban egyértelműen erős, amikor rávilágít, hogy az Orbán rendszer kőfala 11 éve választ el minket a demokráciától, a szabadságtól, a Nyugattól, az utolsó különösen, hiszen a magyarság története mindig is erősen kötődött a  Nyugathoz, és összevont szemekkel figyeli az utóbbi évek keleti nyitását, különösen az oroszok és Kína írányában.

És jön Erzsébet nyitóbeszédének legerősebb mondta, ami egyben egy zseniális laphúzás 21-ben 19-re. Idézem? „ Most megtaláltuk ennek ellenszerét, és a választól így eldönthetik kire szavaznak az előválasztáson. Huuuu de finomra hangolt mondat, és egyben visszacsörte a Kopaszi gát és Molnár Gyulára célzásért, hiszen a MI indítása átvált ÉN-be, és egyértelműsíti, ha nem is kimondja, hogy az Orbán rendszer leváltásáért MIK harcolunk, de a leváltás után vezetésre ÉN vagyok alkalmas, egyben azt is kimondja ezzel, hogy aki leszeretné váltani az Orbán rendszert, aki elégedetlen azt nem Orosz Anna képviseli, hanem Ő.  Hát én nem véletlenül írtam, hogy Gy. Németh Erzsébet rutinos és kiválóan fogalmazó politikusnő, ezt most vissza is igazolta.

Remélem nézik ezt a vitát a Miniszterelnök jelöltek, mert van mit tanulniuk belőle, kommunikációs szempontból Erzsébet és Anna is simán verné az ötös fogatot, ha vitázniuk kellene. Lehet a politikai vitakultúrát jól is csinálni és úgy maradni egységben, hogy közben nagyon pontosan rámutatunk a különbségekre, akár picit oda-oda szúrogatva is.

Következik Erzsébet tényleges bemutatkozása, mondhatni eddigi tevékenykedései alapján a nézők képbehelyezése, és egy újabb jól szerkesztett kommunikációs elem, amikor egyértelműsiti, hogy Ő ott volt a NER-rel szembeni tárgyalásokon, harcban és keményen, eredményesen képviselte a választókat., ergo ezzel utalunk arra, hogy erre számíthatnak a jövőben is. Ezekből a vitákból pedig tudja, hogy mindenre képesek, ez a sátán idézés, ami hívő közösségben mindig erős érv, amit Bibliai idézettel zár le, a NER helyét sóval kell behinteni. (érkezett is egyből a taps a közönség adott oldaláról)

A képviselőnő nagyon okosan tovább emeli a tétet, láthatóan logikusan és építkező módban készült a nyitó beszéd, fokozatosan keresve az utat a szavazók lelkéhez és szívéhez, hiszen visszatér 2018-hoz, amikor Simicskó Istvánnal szemben ugyan vesztett (mondjuk ki igen csak vékonyka volt a különbség), és ennek egyetlen oka a jelenlegi ellenzéki összefogás pártjainak akkori önérdekű összefogás hiánya. Aki pedig még emlékszik a vereség és a Fidesz 2/3 egyik okozójának anno épp a Momentumot tartották baloldalon. Ezzel a mondatával tehát arra is utal Erzsébet, hogy az ellenéki összefogásnak a gyenge pontja a Momentum lehet, tehát nem kérdés, hogy aki változást akar, annak kire kell szavazni. Ha eddig nem tudta volna, akkor most azért tapasztalhatja a Momentum Újbudai szervezet, hogy kifogták az egyik legnehezebb ellenfelet az előválasztáson, itt bizony nincs helye sétagaloppnak semmilyen szempontból. És azt sem szabad elfelejteni, hogy minél többször szenved vereséget egy egyébként minden szempontból erős harcos, annál jobban fogja vágyni a győzelmet és ennek érdekében tovább csiszolja a meglévő képességeit.

Hiányzott mögüle 2018-ban az összefogás, a józanság, az összefogás. Az első és a harmadik egyértelmű, de középső nem csak tény megállapítás, hanem bírálat is, és ezzel megint csak visszautalunk a Momentum 2018 választásoknál a DK állásfoglalására a Momentum tekintetében. No meg minket, választókat is józanságra int 😊 Persze utána azonnal visszautal arra, hogy közös a cél, és most minden adott az összefogás által. Szóval tökre minden egyben van, de azért ne feledjük 2018-at. ha félreteszem bárki pártideológia szempontjait, és kizárólag kommunikációs szempontból nézem ezeket a mondatokat, akkor kétségkívül csak pozitívan tudok nyilatkozni, cirka így kell felépíteni egy beszédet, amikor tanítok a diákjaimat  erre fajta jól felépített kommunikáció startégiára tanítom.

A nyitóbeszéd utolsó mondatát inkább szó szerint idézem, mert ez az amikor feltesszük a koronát a jól összerakott mondatainkra:  „ A tét hatalmas, tisztességes, kormányzóképes jelöltet kell választani, és kérem tartsák mind végig szem előtt, hogy kormányt választással lehet váltani, de rendszert csak jó kormányzással „ ez egyfelől utalás a képviselőnő szakmaiságára és politikai tapasztalatára a „kormányzóképes”, más részt szintet lép, hiszen „csak” Újbuda képviselőjelöltjeként indul, de kormányzásról beszél, így ezzel már Dobrev Klára szerepét is behozza a képbe.

Ez egy tökéletes lezáró mondat, nehéz lenne rajta fogást találni, a retorika szabályai szerint a hallgatóság érzelmi állapotát úgy emeli, hogy a végére tartogat egy akár szlogenné avatható következtetést.

Összegezve a két nyitóbeszéd határozottan jól sikerült, ez alapján már most eldönteni kire szavazzunk, nem lenne könnyű feladat. Azt pedig egyértelművé tették, itt nem lehet kérem csendesen elszenderegni, itt kérem valódi vita lesz kulturáltan, érvek mentén, de az éles harc minden tartalmi elemével. A magyar politikai elitből nem kevesen beíratkozhatnának ehhez a két hölgyhöz órára, részben politikai vitakultúrából, részben szimplán alapvető kommunikációból. És nagyon-nagyon itt lenne a helye ,nem továbbképzés, hanem alapszintű képzésben Mészáros Lőrincnek, akinek szellemi bugyrait csak Várkonyi Andrának sikerült mélyre hatolva azonnal megtalálni, de attól tartók Anna és Erzsébet is azt mondaná, hogy van az a szint, ahová már nem tudnak oktatóként lesüllyedve hatékony eredményt garantálni egy önmagát nem akárkikhaz hasonlítgató nebulónak.

Első vitablokk: zöldfelületek Újbudán

Gulyás Marci a feneketlen-tó mentén zajló és régóta elhúzódó Buda Gardens beruházásra kérdezett rá, ahogy hossza tárgyalásokat követően sikerült 40%-al mérsékelni az építmény alapterület, ahol végül egy 260 parkolóhelyes 23.000 nm-es irodakomplexum épülhet. A kérdés pedig elégedettek-e ezzel a megoldással, mit mondanak az Újbudaiaknak a kialakult helyzetről ? (Szerk. megjegyzés. nem biztos hogy ez a projekt a legjobb választás a vitára, részben mert már eldőlt, és már a kompromisszumos lehetőségeken is túl vagyunk és egyébként is mit lehet erre válaszolni, mindenki azt szerette volna, hogy egyáltalán ne legyen, de erre az Önkormányzatnak semmilyen jogi lehetősége nem volt adott, ennek szellemében pedig 40%-al csökkenteni a lehetséges építmény területét kifejezetten jó eredmények számít. ennél nagyobb labda lett volna a Hamzsabégi sétányról vitát nyitni, ahol egyszerre történik Zöldfolyósó építés és vasútfejlesztés címszóval természetrombolás egy ugyanazon a helyen)

A választ erre elsőként Gy. Német Erzsébet adhatta meg, aki azonnal el is mondta, hogy már 2018-ban is azt képviselte, hogy a lehető legkisebbet kellene erre a helyre építeni. Majd a kompromisszum eredményét méltatta, amit Dr. László Imre és Újbuda Önkormányzata, aminek Orosz Anna is tagja elért. Nos azért mesteri módon volt ebben a mondatban visszahúzva Orosz Anna szerepe ebben az eredményben, természetesen nem kihagyva, és közben a szintén DK-s polgármester szerepe pedig felnagyítva 😊 Kíváncsi is voltam vajon Anna reagál-e erre, hiszen ez újabb magas labda a vitára. Az is szónoki képességeit mutatja Erzsébetnek, hogy egy már lezárult, sok beszélgetésre lehetőséget már nem adó projektről azonnal áttért egy ilyen projektre, amit koránt sem biztos, hogy megkívánt kérdezni Gulyás Marci, mégpedig az Újbudai arborétum esetleges eladása, felszámolása. Ebben az ügyben egymásnak ellentmondó állítások hangzanak el a két nagy tömb részéről, amit itt és most aligha lehetne lezárni, viszont ennek behozatala egy vitába mindenképp egy jó fordulat és ezt itt Erzsébetnek köszönhettük. Ráadásul így megemlíthető volt, hogy a DK benyújtott Arató Gergely segítségével egy törvényjavaslatot, hogy az arborétumot ne lehessen értékesíteni sem most, sem a jövőben.Mint tudjuk az arborétum kérdésében teéljes az egyetértés az újbudai lakosoknál, és erős érzelmi kötődésünk van a területet több okból is, így ennek a témának az említése, és az ebben tett lépések feltétlen közelebb hozza a szavazókat ahhoz, akik ennek részese.

Orosz Anna is azt hangsúlyozta, hogy az Önkormányzat és személy szerint Ő maga is mindent megtett a minél előnyösebb kompromisszum érdekében. (szerk. megjegyzés: tehát Anna visszafogottan, önön szerepét nem túl hájpolva beszélt, jól érzékelte, hogy a vitához lesznek még súlyosabb pillanatok, így elengedte azt a mondatot, amiben a tárgyalás vezetőjéből egyik részvevővé lett lefokozva) Természetesen szóba hozta, hogy az önkormányzat hatásköre rendkívül korlátozott, mert az építési engedélyek kiadása elkerült tőlük. Igen ezt tudjuk, már épp elégszer sikerült végig hallgatni több képviselőtől, de természetesen ezt hívják kötelező elemnek a témában, így ugorjunk is tovább. Az már fontosabb, hogy kiemeli Anna, hogy az országgyűlésben kell megvívni azt a csatát, hogy az építési engedélyek kiadásának kérdésében ki rendelkezhessen és törvényben kell szavatolni, hogy milyen kötelezettségei vannak az ingatlanfejlesztőnek többek közt az adott önkormányzat humán és műszaki infrastruktúrájának fejlesztésében.

Összeségében ez a kérdés nem volt túl erős, nem is adott igazi mozgásteret vitára, inkább amolyan időkérés jelleggel kifújhatták magukat a politikusok, hogy szinte ugyanarról, ugyanúgy beszélhessenek. de legalább következet egy provokatív kérdés, amit Orosz Annának szegezett Gulyás Marci, aki idézte, hogy az ott civilek nem elégedettek az eredménnyel, és érdeklődött mit tenne megválasztása esetén a képviselő, hogy végül ne vagy a civilek szempontjából még kedvezőbb feltétellel valósuljon meg az építkezés. ( szerkesztői megjegyzés.: A kérdés bár provokatív, de az is egyértelmű, hogy ehhez messze nem elegendő az újbudai képviselőség, de lehet még az ellenzéki összefogás kormányra kerülése sem, hiszen jogszabályi keretek közt kellene megszüntetni egy olyan szerződést, ami jogszabályi keretek közt lett megkötve.)

Orosz Anna nagyon helyesen nem kertelt, kimondta, hogy ezen az építkezésen már változtatni nem tudnak, hiszen érvényes építési engedély birtokában van az ingatlanfejlesztő, viszont ez az építkezés is azt példázza, hogy az országgyűlésben kell az építési törvényt módosítani ahhoz, hogy ne lehessenek hasonló ügyek a jövőben. ez különösen igaz a hétéves szabály eltörlésére, ami alapján kártérítési perbe foghatják az önkormányzatokat az ingatlanfejlesztők. Amennyiben ezekben a kérdésekben változást szeretnének a civilek, akkor 2022-ben kormányváltásra és rendszerváltásra van szükség. – mondta Orosz Anna

Gy. Németh Erzsébet is egyetértett, hasonló választ adott erre a kérdésre, viszont amíg a kormány és rendszerváltás megtörténik, addig is folytatni kel a párbeszédet a civilekkel, és az Önkormányzatnak minden lehetséges eszközével megvédeni az érdekeiket. Továbbá, ami még önkormányzati, fővárosi tulajdonban van, azt tűzzel-vassal meg kell védeni és nem szabad engedni, hogy folytatódjon az eddigi túlépítés. (SZerk.megjegyzés: Újbudán ezzel azért picit ellenkezett az elmúlt egy év ingatlaneladási pályáztatása, igaz forráshiány miatti kényszerintézkedésre hivatkozva történtek meg ezek.) nagyon fontos egyértelmű kijelentése a főpolgármester helyettes asszonynak, hogy Újbudának további lakás és irodaház építésre már nincs szükséges, ezeket be kell fagyasztani. (szerk.megj. Nagyon remélem, hogy ezzel egyetlen újbudai lakos sem akar vitatkozni, illetve Erzsébet 150.000-ben határozta meg a kerületben élők számát, nos sajnos az a rossz hírem van, hogy ez már jelenleg is több, és a kiadott építési engedélyek alapján szerintem már meggátolhatatlan, hogy ne érjük el a 200.000 főt)

Orosz Anna itt élt a visszakérdezés jogával és rákérdezett a Tétényi úti üzletház kapcsán arra, hogy szabad-e annak a helyén újabb bevásárló központot építeni, mivel az ott élők már nem szeretnének újabb ilyen jellegű építményt. Mint ismert Gy. Németh Erzsébet jelentette be, hogy a kiírták erre a területre a pályázatot, de ide nem épülhet irodaház vagy lakás, itt meg fognak maradni az üzletek a mai árszínvonalon. Gy. Németh Erzsébet válaszában arra tért ki, hogy nem bevásárló központ épülne itt, hanem város központ benne szolgáltató üzletekkel is és sok közösségi funkcióval. (itt volt egy nagy labda a moderátornak, de Orosz Annának is, hogy rákérdezzenek miért tér el az elgondolás attól, ami a pályázati felhívásban megjelent, de ezt a ziccert most kihagyták. De azt is meg lehetet volna kérdezni, hogy miként lehet ingatlanfejlesztőn egy még ismeretlen bérlő vagy vásárlón  garantálni a jelenlegi árszínvonalat, hiszen ehhez bérleti díj tekintetében is komoly önmérséklet kellene, és befektetői szempontból ráadásul pont nem az ilyen jellegű építmények hozzák az elvárható legnagyobb profitit. Rá lehetett volna kérdezni, hogy vannak-e olyan infóik, hogy ha csak az említett funkció mellett lehet fejleszteni, akkor lesz-e egyáltalán pályázó, és még tudnám sorolni a kérdéseket, de ezek most rendre elmaradtak. Azt gondolom itt ütköztünk abba, hogy a moderátor nem rendelkezik kellő információs háttérrel, ami abból adódik nem itt él.)

Végül jött a saroktelek ügy, amiben az önkormányzaton belül kialakult konszenzus alapján abban volt csak eltérő álláspont, hogy semmi ne épüljön oda (Gy. Németh Erzsébet) vagy a közpark mellett valamilyen kisebb közösségi szolgáltatást nyújtó intézmény, mint pl. óvoda azért igen. (Orosz Anna) Anna szerint az Ő álláspontját osztják a civilek, Erzsébet pedig azt mondta, akkor erről egyeztetni kell a civilekkel. (hát itt is elmaradt annak a megkérdezése, hogy miért csak hosszas késedelemmel, a már meghirdetetett pályázat után lett ez a konszenzus, ahogy az Is, hogy OK, de akkor hol tartunk most ? Lezárultak-e már az egyeztetések az tulajdonrészük miatt a végleges kivitelezés érdekében, bevállalja-e az önkormányzat a „pénzügyi büntetést” az állam felé, vagy jogi útra tereli-e, és megont lehetne folytatni a kérdések sorát, de úgy tűnik ebben sem ásott elég mélyre a partizán.

Összességében az első kérdés kör alapján nem látok a vitában győztest, vagy vesztest, itt valójában mi újbudai szavazópolgárok voltunk a vesztesek, hogy a kérdező nem ásott elég mélyre, és ezért sorra elmaradtak azok a kérdések, amelyekre adott válaszok alapján jobban kijöhettek volna a véleménybeli különbségek a jelöltek közt. Ez azért is nagy kár, mert az itt élők elsődlegesen nem a nagypolitikai elgondolásaik alapján szeretnének döntést hozni egyik vagy másik fél mellett vagy ellen, hanem a helyi ügyek alapján.

Az utolsó mondatokban Gy. Németh Erzsébet hozta a kötelezőt, és jelezte, hogy Önkormányzati képviselőként mindent el fog követni, hogy visszaszerezze a kerületnek azt a 9 milliérd forintot, amim elvonásra került.

Végül mégis sikerült egy igazén jó kérdést feltenni Marcinak: „Hogyan érvelnének a választók felé különösen a bizonytalanok felé (szerk. megj.na már megint bizonytalanok, istenem mikor fognak már végre ebben a  tekintetben felébredni az ellenzéknél), hatalomra kerülés esetén hogyan fogják tudni betartani az ígéreteiket, hiszen az Újbudai önkormányzatban hatalomra kerülésük után saját bevallásuk szerint sem tudták maradéktanul betartani az erre vonatkozó ígéreteiket ?” (szerk. megj. Újbuda megtelt ! ugye emlékszünk a közismert, mondhatni közös ellenzéki kampánymondatra…)

Gy. Német Erzsébet: Bízzanak bennünk a választónk, hatalomra kerülés után be fogjuk tartani az ígéreteinket, és visszaadjuk az elvonásokat az önkormányzatoknak, visszaadjuk az építési engedélyek kiadásának jogát, így nem kényszerülünk majd olyan rossz kényszer megoldásokra, mint a Buda Gardennél) (szrk. megj: Na itt most nagyon korrekt a MI kifejezés)

Orosz Anna pedig ebben a kérdésben hozta a kötelezőt, és idézte, hogy alpolgármesterként, aki a városfejlesztésért felel 2 év alatt több megállapodást tudott ebben a kérdésben kötni az Újbudaiak érdekében, mint a Fidesz városvezetés 9 év alatt, egyben megemlítette mint saját érdem a dunai strand belépők árának csökkentését.

Zárókérdés ebbe a körben a panelszigetelésre vonatkozott, mit vállalnak hatalomra kerülés esetén, de sajnos annyira kifogytak az időből a képviselők, hogy itt a kötelező szigetelés és ablak cseréken kívül nem igazén lehetett már mivel előrukkolni.

Második vitablokk: A Nők helyzete Magyarországon

Ezt a részt gyorsan értékelem ki, hiszen mit is várhatnánk egy ilyen kérdésnél két hölgy esetében, egy férfi soviniszta társadalomban, megjegyzem nem csak idehaza.

Abban teljes az egyetértés, hogy az Isztambuli egyezményt ratifikálni kell, amiben az Orbán kormánynak már egy jó 10 éves mulasztása van, a kérdés pusztán az egyezmén ratifikálásával elejét lehet-e venni annak a bűncselekményeknek, amelyek a nőket veszélyeztetik. vagy kellenek-e többletszabályozások és ha igen milyen típusúak ? (szerk. megjegyzés: na ezek az olyan kérdések, amire csak igen választ lehet adni, így nem sok értelme van, főleg egy vitában, és ha igen a válasz,. akkor a második részre is csak igen lehet a válasz, hogy kellenek-e többletszabályozások, így marad értelmes kérdésként, milyen típusú szabályozásokra gondolnak)

Mindkét féltől elhangzik az érzékenyítés és ehhez hasonló általánosságok, de alapvetően ez az egész második kérdéskör felejthető vita szempontjából, sok újat nem hoz, ez alapján bármit eldönteni nehéz lenne. Mindössze két dolgot emelnék ki ebből a blokkból, az egyik Gy. Német Erzsébet arányok feszegetése, amiben bemutatta, hogy még Szaud Arábiában is több nő van a parlementben, mint nálunk, és ez bizony szégyen. (Nos ez valóban szégyen, kommunikációs szempontból pedig sokakat meg tud érinteni, nem csak nőket) Orosz Anna kiváló mondata viszont arról szólt, hogy biztos abban, hogy Magyarországon a férfiak többsége is egyetért a Nők egyenjogúságának kérdésében. Mivel Nőkkel szembeni erőszakot egyértelműen a férfiakkal kötjük össze, így Anna egyetlen mondatban maga mellé állítja a férfiakat, miközben éppen róluk szólunk negatívan, és a Bűnösség kérdését férfiakról áttereli bizonyos férfiakra. Ez bizony kommunikációs szempontból szavazatokat ér.

Végül felmerült még a Vígszínház ügye, hogy anonimizált formában nyilvánosságra legen-e hozva, de magam részéről azt gondolom ezt nem Karácsony Gergelynek, vagy ott a két jelöltnek kell eldönteni, hanem az érintetteknek szíve-joga még anonimizált formában is nyilvánosságra hozható-e vagy sem.

Nos ennyit a második kérdéskörről, aki teheti azért nézze meg ezt a blokkot a fentebbi youtube videón.

Harmadik blokk: Korményváltás vagy rendszerváltás

Mit lehet kezdeni a feles vagy minősített többség estén a 2/3-os törvényekkel  jogállami keretek közt? Lehet-e alkotmányozni puszta többséggel – kérdezte Marci. mivel Dobrev Klárának volt olyan kijelentése, hogy 2/3-is többség nélkül is lehetőség lesz például az alaptörvényhez hozzányúlni. Mit reagálnak azokra a kritikákra, hogy nem jogállami eszközökkel próbálnának egy jogállami állapotot létrehozni ?

Gy. Németh Erzsébet szerint Magyarország ma nem jogállam megnézve az alkotmányt vagy inkább tákolmányt, amibe maga a Fidesz írta bele, hogy egyetlen párt sem törekedhet kizárólagos hatalomra. Mivel ezt egypárti törvényként a Fidesz fogadta el, így meg van a lehetőség, hogy ezen változtassunk. Ez volt a politikusi válasz, a másik emberközelibb, hogy muszáj a képviselőknek az embereket meggyőzni arról, hogy muszáj meglépni az alkotmány módosítást a demokrácia érdekében. Ennek rételmében nem maradhat a helyén Polt Péter, a költségvetési tanács tagjai, a Médiatanács, stb. Erzsébet bízik az ellenzék szakembereiben aki képesek lesznek megoldást találni arra, hogy változtassunk 2/3-is ellenzéki győzelem elmaradása esetében is. Aki kormányozni akar, annak tudnia kell mit kell tennie, és ezt Dobrev Klára és a DK pontosan tudja. (szerk. megjegyzés: nos ez egy veszélyes kijelentés volt, mert ez azt is jelentheti ki-ki értelmezése szerint, hogy kormányváltás után nem az ellenzéki összefogás fog valójában az országot vezetni, hanem a DK. Ismerve Gyurcsány Ferenc és által a DK megosztó voltát, ez egy vékony jég egy ilyen vitában bár kétségkívül bátor kijelentés)

Orosz Anna ilyen szempontból sokkal óvatosabb, és azt mondja tisztelnünk kell a választókat és ragaszkodnia kell az ellenzéknek ahhoz, hogy az elszámoltatás, az alaptörvény és más 2/3-is törvény módosítását a jogállami keretek közt kell meglépni. viszont rengeteg olyan dolog van, amit 263-os többség nélkül is meg lehet lépni, ilyen például a csatlakozás az Uniós Ügyészséghez, de az is hogy állítsuk fel a magyar korrupció ellenes ügyészséget.

Ismét jött Marci nagy pillanata, amikor visszakérdezett Orosz Annánál arra, hogy az egyébként nem jogász végzettségű Hadházy Ákos lenne-e tényleg egy ilyen korrupció ellenes ügyészég vezetője. Anna ügyesen nem azt mondta, hogy igen, hanem felhívta a figyelmet arra, hogy Ákos eddigi munkájával felhívta a figyelmünket arra, hogy Ő miden korrupcióval szemben hatékonyan és kérlelhetetlenül lép fel, így akár ennek a szervezetnek vezetői posztjára is alkalmas lehet. Mivel Hadházy Ákos köztudottan nem csak a mostani kormány, hanem az ellenzék soraiban is keresi a korrupciót, hogy azokat leleplezze, és a számonkérésben nem határoz meg időzónát, így a Fidesz előtti kormányzás korrupciós ügyeit is felderíteni. A személye tehát egyértelmű támadás lehet a most még koalíciós partnerek emberi közül többekkel szemben is.

Itt már érezni lehetett, hogy ismét a viták erdejéhez érkezünk a két jelölt között. És nem kellett csalódnom, hiszen Gy. Németh Erzsébet azonnal visszakérdezett, hogy valóban egy politikust akarnak-e egy ügyészség élére állítani, valamit rékérdezett mit kezdene a Momentum azzal, ha a költségvetési tanács úgy fönt nem engedi az országgyűlés elé a költségvetést, és ezzel megbénítva az országot, alkotmányos válság alakul ki és a Köztársasági elnök kénytelen lesz új választást elrendelni a kormány feloszlatása mellett. (szerk. megjegyzés a a második egy nagyon kemény, de nagyon reális kérdés. és a jelenlegi helyzetben ez a Fidesz kezében van, ha nincs ellenzéki 2/3. Itt tehát érdekes ellentét van a jogállamiság és kormányozhatóság között)

Orosz Anna válaszában megvédi Hadházyt, nem lehet Őt politikai értelemben elfogultsággal vádolni az eddigi tevékenykedése alapján. A második képrésre pedig a válasz, hogy nem gondolja, hogy a Fidesz azt szeretné, hogy három hónapon belül új választások legyenek. (ezen a második válaszon többen is felhorkantak a DK-s oldalon) (szek. megjegyzés: Nos valóban  meghökkentő mondat, de ha jól belegondolunk lehet ebben igazság, hiszen a Fidesznek vereség esetén az alapvető érdeke, hogy az új kormány alkalmatlanságát bizonyítsa, és pusztán egy gyors feloszlatás nem azt mutatná, hogy alkalmatlan, hanem hogy alkalmas lenne, csak a Fidesz a 2/3 hiányában keresztbe tett neki. Sokkal jobban írhatnak, ha úgy akadályoznak, hogy a döntések lehetetlenedjnek el, mintha egyszerűen percek alatt új választás lenne kiírva. Ráadásul nagyon gyors új választás aligha hozná meg, hogy a szavazók megfordítsák álláspontjukat, ahhoz az kell, hogy ne legyenek elégedettek az új kormány működésével, ergo ahhoz engedni kell őket működni, majd segíteni abban, hogy hibázzanak és/vagy kényszerdöntésekre kényszerüljenek. Ha Orbán Viktor veszít, akkor biztosan úgy akar visszatérni, hogy többet eszébe se juthasson senkinek, hogy a másik oldalra szavazzon, ehhez viszont az alkalmatlanságot kell bizonyítania, nem a 2/3 miatti tehetetlenséget. Persze a jövő dönti majd el mi lesz, ah ez bekövetkezik, de van ráció Anna szavaiban.)

Gy. németh Erzsébet érthető okból más állásponton van, Ő úgy gondolja sóval kell behinteni a NER-t, azaz nagyon meg kell verni, mert különben bármire képesek. Ezért Hadházy Ákost a parlamentbe aposztrofálja, nem egy ügyészség élére, ahová nem szabad politikust állítani. (szerk. megjegy. Nos ehhez viszont Hadházy Ákosnak meg kell verni Tóth Csabát, ergo ha Őt parlamentbe vizionáljuk az picit olyan, mint Tóth Csaba vereségét is vizionálnánk.

azonnal érkezik Orosz Anna kontrája, hogy ebben a felfogásban miért volt a DK vezette Újbudai Önkormányzat első lépése, hogy egy DK-s politikus, Czeglédy Csabát bízta meg az Önkormányzat jogi képviseletével. (szerk. megjegyzés ez magas labda, Anna le is csapta, és nagyon okosan nem azt támadta, hogy Czeglédy Csaba neve bűncselekményhez köthetően merült fel, és bíróságra kénytelen járni. Koalíciós partner felé, ez egy bátor, már-már agresszív kérdés, de lássuk be egy ilyen vitában ennek helye van, hiszen nem együtt lesznek képviselők, hanem csak egyikük, és még az egyik is csak feltételes módban egyenlőre.)

Gy. Németh Erzsébet. „Czeglédy Csaba ügyvéd, Hadházy Ákos állatorvos” (szerk. megjegyzés.  a képviselőnő a finom humor fegyverével reagál, nem tagadom a helyszínen el is mosolyodtam ezen 😊 ilyenkor jón ki, ha valaki politikai beállítottságtól függetlenül, akár ellenfele által is elismerve azt kell mondjuk jól bánik a szavakkal, ügyes kommunikációs politikus. ezzel a humoros kérdéssel kicsit el is viszi a hangsúlyt arról, hogy akkor most Czeglédy Csaba politikusként mégis átvilágítási kérdésekben lehetett benne.)

Erzsébet szerint Czeglédy Csaba nem politikusként nyeri el a megbízást, hanem ügyvédként, és sorra nyert pereket pl. a VII. kerületben is. Ezért arra kéri orosz Annát, hogy támogassa ezekben az ügyekben Czeglédy Csabát. javaslom kimerevíteni 55.27-nél a felvételt és akkor látható, hogy Orosz Anna szavak nélkül is megadta a választ. Hadházy és Czeglédy ügy még nagyon erőteljes villongások okai lesznek a jövőben is, és akár szakadásig is viheti a kapcsolatot. Azt nem lehet nem észrevenni, hogy Hadházy Ákos személyes időszaktól és pártlogóktól független elszámoltatás időszakát jelzi előre, és az is tagadhatatlan, hogy nem csak a Fidesz korszakából tudunk korrupciós illetve korrupció gyanús ügyeket sorolni, és itt ismét vissza lehet utalni a kezdő blokkban a Kopaszi gát ügyére.

És itt kell arra is rávilágítani, pontosan a Hadházy féle ügyek kapcsán, hogy valóban elegendő-e a kormányváltás, vagy itt az ideje rendszert váltani, de vajon lehet-e rendszerváltás generációs váltás nélkül ? Azt gondolom többek közt erről is szól a 2022-es választás, a minden kérdést megelőző klímavészhelyzetre adható válaszok mellett.

Az egész vita egyik legprofibb válasza jött ezután Orosz Annától: „szerencsére nem az én dolgom, hanem az Újbudai választópolgároké azt eldönteni, hogy ezek a feljelentések elégséges számúak voltak-e, illetve hogy ebből a lépésből azt érzékelték-e, hogy mi megpróbáljuk a közbizalmat visszaállítani, közben pedig egy DK-s politikust állítottunk az átvilágítás élére, amivel szemben már akkor határozott állásfoglaltunk ” (szerk. megjegyzés: Ez volt a vita során az első olyan mondat a két részvevőtől, ami végre annak a 40%-nak szólt, aki nem bizonytalan, hanem kiábrándult a politikai páértokból, a politikából országos és önkormányzati szinten is, és ennek egyik oka a muytizás, sogor-kóma állapotok, a korrupció eltűrése, legalábbis az adott párt saját oldalon párt színektől függetlenül.)

 A kört Marci azzal a kérdéssel zárta le, hogy mi az a szakpolitikai kérdés, ami megkülönbözteti egymástól egyetlen mondatban:

Orosz Anna: Fenntarthatóság és zöldügyek

Gy. Németh Erzsébet: az önkormányzatiságot nagyon értem és régóta ezzel foglalkozom

A picit hosszabb verzióban elhangzik itt szuper kórház és 4-es metró meghosszabbíts is, de azért legyen, amit meghallgatni kell és nem az én értelmezésemben rábukkanni 😊

Záróbeszédek

Orosz Anna záróbeszédét meg kell hallgatni, mert egy nagyion szívhez szóló példával zárt egy iskola tanévnyitóról, és a lényege az emberközpontúság, amit politikusi munkája során az élet minden területén szeretné elérni a Újbudán élők tekintetében. Kiemelte, hogy milyen fontos az elmúlt 11 év gyűlölet kampánya ellenére, hogy vannak olyan iskolaigazgatók, akik ilyen tanévnyitókat hozzanak létre. Ez volt a második alkalom, amikor megtaláltuk mivel és milyen módon lehet megszólítani a helytelenül bizonytalanoknak nevezettek óriási táborát.

Gy. Németh Erzsébet: Kulturált vita alapja, hogy utána együtt változtatni tudjunk, ezért örült a vitának (A picit hosszabb verzióban elhangzik itt szuper kórház gyermekegészségügyi centrum, állatmenhely, Gellért fürdő és 4-es metró meghosszabbíts is, de azért legyen, amit meghallgatni kell és nem az én értelmezésemben rábukkanni 😊)

Nem tisztem továbbra sem, hogy eldöntsem melyik a jobb jelölt Újbudának, az sem, hogy kimondjam kinyerte meg ezt a vitát, mert továbbra is töretlenül bízom és hiszek az újbudai emberek döntési és elemzési készségében, én továbbra is felnőtt emberként kezelem őket…

Facebook Notice for EU! You need to login to view and post FB Comments!
error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest