2024.04.18.

Lokálpatrióta

Újbuda civil hírportálja

Újbudai Civil egyesületek és közösségek szintet léptek, tegnap este életre hívták az Újbudai Civilek Közösségét a kerületünkben élők hatékonyabb képviselete érdekében…

5 min read

Újbuda legnagyobb, legaktívabb Civil szervezetei (Védegylet, POPÉK, Körtér mozgalom, és éppen bejegyzésre váró, a Tétényi úti Városközpont környezetében élők érdekvédelmét szolgáló civil szervezetek és civil közösségek tegnap este képletesen megállapodást írtak alá, hogy erőforrásaikat és céljaikat összehangolva még hatékonyabb érdekvédelmet láthassanak el az Újbudán élők és dolgozók érdekében.

Az Újbudai Civilek Közössége létrejöttének oka és szükségszerűsége, hogy idén számos olyan főleg ingatlanfejlesztési és természetrombolási (Zöldtelenítési) projekt látott napvilágot, ami a lakosság, az adott projekt környezetben élők és dolgozók erőteljes ellenállásába ütközött. Ezek között vannak, voltak kormányzati projektek és önkormányzati vagy épp Fővárosi elhatározások is. Már ez is azt mutatja, hogy az Újbudai Civilek Közössége az nem politikai szerveződés, és egyetlen politikai párt sem tagja, részese vagy épp alapítója, szemben számos álcivil szerveződésnek. Ezt a Közösség a jövőben is fent kívánja tartani. Minden olyan ügyben, ami a kerületünkben élők érdekeit szolgálja, és azt egy adott politikai párt, tömörülés, szerveződés kezdeményezi, számíthatnak az Újbudai Civilek Közösségének támogatására, ellenben minden az itt élők érdekeit sértő ügyekben viszont az ezzel szembeni tiltakozások központja, szervezői, támogatói lesznek. Eljött az ideje annak, hogy a Civilek megfelelő szinten és hatékonysággal képviseltethessék magukat minden olyan kérdésben, ami az itt élők életminőségét befolyásolhatja. 

A Közösség alapvető célja, hogy megállítsa a felelőtlen túlépítkezést, az infrastrukturális fejlesztéseket nélkülöző ingatlanberuházásokat.

Újbuda megtelt ! – amit a Civil közösség nem marketing kampányok kliséjeként kezel, hanem tényként és ennek megfelelően kívánnak cselekedni. Erre vonatkozóan már készül a beadványuk, amit több szinten fognak benyújtani.

A Civil közösség alapvető céljain túl (Újbuda Zöldövezeti jellegének erősítése, visszaállítása, ingatlan beruházások megállítása illetve az itt élők érdekeit képviselő jogszabályi változások elérése) közösen lépnek fel az adott Civil közösségek és egyesületek saját céljainak, ügyeinek a megoldása érdekében, egyesítve erőforrásaikat, összekötve az egyenként is jelentős szánú tagságukat, támogatóikat, szimpatizánsaikat. Ez teremt lehetőséget többek közt arra is, hogy tiltakozó akciók, peticiók, stb. esetében azokat teljes körben tudják meghirdetni, és ezzel még erőteljesebben kifejezni a kerület lakóinak követeléseit és egyben javaslatait is.

Ennek első lépcsője a Tétényi úti Üzletház eladására, lebontására kiirt pályázat leállítása és annak az ott élők igényei szerinti átalakítása. Néhány nap alatt 5000 aláírás gyűlt össze ennek érdekében, és az aláírás gyűjtés nem áll le, most már a többi Civil szervezet is bekapcsolódik ebbe a munkába, hogy megmutassuk a Kerület és a Főváros döntéshozóinak, olyan nagy mértékű az ellenállás a jelenlegi pályázati kiírással szemben, hogy azon változtatni szükséges. 

Dr. László Imre, kerületünk Polgármestere is azt írta a témában kiadott sajtóközleményben: 

“A pályázat kiírásáért és lebonyolításáért a Fővárosi Vagyonkezelő felel. Újbuda az eljárás során vétójoggal élhet, amennyiben a képviselő testület nem támogatja az eladást, akkor a pályázat eredménytelen lesz. 

Újbudának csak a közös pályázattal van érdemi lehetősége beleszólni a korszerű városközpont kialakításába. Amennyiben elállunk a pályázattól valószínűsíthető, hogy a Főváros a mi területünk nélkül önállóan értékesíti a saját részét, és akkor feltehetően csak az ár fog számítani. “

Az Újbudai Civilek Közössége a következő napok, hetek demonstrációival, az aláírásgyűjtés folytatásával ehhez kíván segítőkezet nyújtani  Újbuda Önkormányzatnak és a Fővárosnak is, hiszen azt a felhatlalmazást adjuk meg a tiltakozás formájával és mértékével, hogy Újbuda Önkormányzata vétózza meg a pályázatot és ezzel kényszerítse ki új pályázat kiírását, amiben már az itt élők szempontjai is érvényesülnek, illetve megmutatjuk a Fővárosnak, hogy helytelen, az itt lakók érdekeit nem figyelembe vevő módon történt meg a pályázat kiírása, kezdve azzal, hogy a kiirás előtt nem tartottak lakossági egyeztetést. 

Újbuda az Újbudaiaké, ezért a jövőben csak olyan beruházásoknak szabad elindulni, amihez az Újbudai lakosok is hozzájárulnak közvetlenül, vagy Civil szervezeteik által. Azt pedig egyértelműen kifejezték a Civilek, hogy Újbuda megtelt, nem akarunk újabb lakóparkokat, sem irodaházakat és természetesen ipari területeket sem.

Az Újbudai Civilek Közössége tegnap este nem csak létrejött, de már el is indult a programpontok kialakítása, majd kidolgozása, aminek a mentén működni kívánnak, és amiben számítanak további Civil közösségek csatlakozására, mert a Cél közös, az erő és a közös gondolkodás pedig együtt a leghatékonyabb. Napokon belül jelentkezni fog a Közösség ezekkel a program pontokkal, illetve többek közt itt a Lokálpatrióta hírportálon is olvashatók lesznek a felhívásaik, programjaik, megmozdulásaik vagy szükség esetén petíciójuk. 

Egy valódi párbeszéd kialakítására törekszenek a Civilek a kerületünk Önkormányzatával, döntéseiket segítve, de szükség esetén kritikus szemlélettel, mert semmi sem lehet fontosabb, mint párt propaganda helyett valódi LAKÓPOLITIKA kialakítása. Közösen egy élhetőbb, zöldebb, átláthatóbb, demokratikusabb, kizárólag az itt élők érdekeit képviselő Újbudáért !

2 thoughts on “Újbudai Civil egyesületek és közösségek szintet léptek, tegnap este életre hívták az Újbudai Civilek Közösségét a kerületünkben élők hatékonyabb képviselete érdekében…

  1. Egyetértek ezzel a kezdeményezéssel, mert csak összefogással lehet elérni bármit is,igy leszünk mi civilek akik itt laknak Ujbudán erősebbek. Nem lepett meg hogy az üzletközpontot és a piacot is fel akarják számolni. Amikor az Etele pláza megépült az első gondolatom ez volt hogy erre már egyesek szerint nincs szükség. Nem tévedtem sajnos. Ezt is el kell adni mint mindent és helyette lakoparkot vagy valami egyebet pld irodaházat vagy szállodát.Ez egy igen értékes és nagy terület,
    Örmezőn lakok amióta létezik. Itt is rengeteg probléma van , pld a kelenföldi busz pályaudvar ide telepitése az őrmezei oldalra és még sok egyéb probléma, az egyéb várható fejlesztések a mi rovásunkra .Természetesen minket senki nem kérdez meg előzetesen csak utólag esetleg tájékoztatót tartanak egy forumot, ahol a gőzt kiengedhetjük de természetesen minden megy tovább az ahogyan valakik elképzelték. . A Mikes Kelemen uton az apenta forrás helyén kialakitottak hatalmas lakoparkokat Vajon az ezzel járó gépkocsi forgalom mit fog okozni az őrmezeieknek az senkit nem érdekel. . A őrmezei ut másik oldalán lévő források és az ott lévő szabad területtel. mi lesz Ki tudja ez kinek a tulajdona és mit akar kezdeni vele. Ez volt a helyzet az apentával is. Az is külföldi tulajdonba került ezért vált lehetővé a lakopark épitése. Itt van a gyerek otthon Őrmezőn. Azzal a hatalmas területtel épületekkel vajon mi lesz. Ez a terület a fővárosé.Vajon ebbe milyen beleszolásunk lesz ha valamit akarnak kezdeni vele. Egyetlen egy lehetőségünk van mint civileknek, a peticio tiltakozás összefogás, stb. és talán az Önkrmányzattal történő együttmüködés a mi érdekünkben. Még egy dolog. Ez a hatalmas un amőba ház elvette az egyik levegő csatornáját Budapestnek. A másik még meg van, de ki tudja kinek jut eszébe arra gondolni hogy ezt is meg kellene tartani ugyanis ezek az épitkezések buszpályaudvar , átkötés az Etele plázához vajon hogyan befolyásolják ezt az egyetlen egy levegő csatornáját ami még megmaradt. . Mi tiltakoztunk a teljes project ellen de senki nem hallgatott meg minket. Ennyire számit a multi lobbynak hogy mi lesz az emberekkel
    lakókörnyezetükkel. Nem igen érdekli őket a klima helyzet és a környezet zöldebbé tétele, Még azt is lerombolják ami van. Az M7 ut és a Balatoni ut bekötö részén lévő földnyelv ami eddig zöld volt részben mert a másik részén benzinkut van.Erre a szabad részre egy hatalmas gépkocsi parkolot épitettek, Tehát nem elég a két ut gépkocsi forgalma most még ez a nagy nyilt parkoloházat is ide telepitették. Állitólag ez az amőba házhoz tartozik. . Ez vajon mit bocsát ki a lakotelepre? Kit érdekel ez az egész? Teljesen tönkre tették ezt a szép kis lakótelepet. . Hol van a zöld párt miért nem áll a mozgalom élére ? Ez nem politika ez a valoság az emberek élete a tét. Ezért mi fogjunk össze a saját érdekünkben és gyermekeink unokáink érdekében védjük meg környezetünket. Nem lehet mindenkinek vidékre költöznie, illetve Budapest vonzás környékre, mert akkor Budapest kiürül. és csak egy mocskos élhetetlen várossá alakul. Aki egy kicsit is lokálpatriota az az ügy mellé áll. hogy mi civilek megállást parancsoljunk végre ennek a lehetetlen állapotnak.

Hozzászólás a(z) Fekete Mária bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Enjoy this blog? Please spread the word :)

RSS
Follow by Email
Twitter
Youtube
Pinterest